Magyarországon ma a házasságok több mint fele végződik válással. Utak egymáshoz című új könyvedben említed, hogy ezek 80 százalékát a nők kezdeményezik.
Úgy gondolom, hogy többségében azért a nő mondja ki, hogy el szeretne válni, mert ő az erősebb, a bátrabb. Pszichológushoz, pszichiáterhez is általában ők fordulnak előbb. Amikor egy nő érzelmileg le tudott válni a párjáról, akkor sokkal nagyobb rizikót képes bevállalni, mint a férfi, aki gyakran kényelemből marad egy rossz kapcsolatban. A nők többsége sokkal nyitottabb a megoldásokra, akár arra is, hogy felbontsák a házasságukat. A férfiak maradásában ugyanakkor az is szerepet játszik, hogy számukra a család egy ősi feladat: létrehoztak valamit, amit fenn kell tartani, és azt nehéz kiengedni a kezükből, még ha nem is működik.
Hogyan lehet a válást megelőzni?
Meggyőződésem, hogy a válással végződő házasságok jelentős részét meg sem kellett volna kötni. Sok esetben túl gyorsan születik meg a döntés, amikor a kapcsolat még nincs megalapozva. Gyakran a felelősség kérdését, a jövőbeni közös élet feltételeit nem gondolja át a pár. Nem véletlen, hogy a házassági fogadalomban az áll, hogy „jóban-rosszban, egészségben-betegségben”, mert a „rosszban” és a „betegségben” tényleg kiderül, hogy az a másik ember mit tud hozzátenni a helyzethez. Itt nem nagy tragédiákra kell gondolni, csak a hétköznapok apró nyűgeire, amikben elengedhetetlen, hogy a felek társként együttműködjenek. Amikor nekem rossz, akkor te állj egy kicsit mellém, amikor neked rossz, akkor én figyelek rád jobban. Ha ez nem működik, az komoly figyelmeztető jel. A legalapvetőbb kérdés, hogy társai vagyunk-e egymásnak. Az nem elég, hogy nagyon jól síelünk együtt, de akkor ott van-e a másik, amikor a beteg szülőmet kell ápolni?! Az ilyen helyzetek sok esetben döcögnek, ami rengeteg sérelmet szülhet. Ha ezeket a házastársak nem beszélik át, és a feszültségek belül halmozódnak, az robbanásokhoz vezet. Bizonyos sérelemmennyiség után pedig nincs visszaút.
De miként érthetünk könnyebben szót egymással?
Nem az számít, hogy mi történt a társak között, hanem hogy ők hogyan reagálnak a történésekre, mit kezdenek a kiváltott érzésekkel, miként mondják el, kezelik őket – hisz a másik erre fog reagálni. Ebben a folyamatban a nő és a férfi nagyon különbözik egymástól. A nő érez, a férfi ért. Ha ezt szem előtt tartjuk, könnyebben találunk utat a másikhoz. Ehhez azonban tisztában kell lennünk azzal, milyen érzések vannak bennünk. Az első lépés, hogy önmagunkat megismerjük, és tudjuk, milyen érzelmi képességekkel, temperamentummal rendelkezünk. Figyeljük meg, mennyire tudjuk felismerni, tudatosítani az érzéseinket! Képesek vagyunk-e megnevezni őket azon túl, hogy jó vagy rossz. Most haragszom, most szomorú vagyok, megbántva érzem magam, vagy épp irigy vagyok mondjuk a férjem sikerére. Sok gyakorlással, önmagunk őszinte elemzésével egyre otthonosabban mozgunk majd érzelmeink erdejében, s így egyre ritkábban sértünk meg másokat. Emellett pontosan meg tudjuk fogalmazni, mire van szükségünk.
Az őszinteség – önmagunkkal és a másikkal szemben – alapvető, de vajon mindenáron? Mit gondolsz a kegyes hazugságokról?
Vannak olyan szituációk, melyekben az igazság kimondása a másik embernek vagy a párkapcsolatnak kárt okoz, azaz romboló. Ha például egy férj a vállalati bulin kissé kapatosan egyéjszakás kalandba keveredett Szingapúrban, ezt elmondja vagy sem? Vagy ha az ünnepi ebéd épp nem lett olyan finom? Az ilyen helyzetekre nincs bevált recept, minden esetben egyénileg kell mérlegelni. De át kell gondolni, hogy az adott szituációban a másik mennyit bír el. Ha egyszer történt meg – akár a félrelépés, akár az odakozmált ebéd –, nem biztos, hogy az őszinteség előrevisz, ellenben rengeteg fájdalmat okozhatunk vele. Ha viszont rendszeres a dolog, akkor érdemes róla beszélni, ám akkor sem kell beavatni a másikat a részletekbe. Meggyőződésem, hogy a tálalás a lényeg, és a szándék, hogy megoldást találjunk a kapcsolat építése érdekében.
Tíz éve foglalkozol párkapcsolati kérdésekkel. Változtak az elmúlt időszakban azok a problémák, amelyekkel a pácienseid hozzád fordultak?
Az utóbbi évek válsága, az egzisztenciális elbizonytalanodás okozta nehézségek nagyon előtérbe kerültek. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy ezek pszichológiai értelemben a férfiakat sokkal jobban igénybe veszik, így közöttük az elmúlt években jelentősen emelkedett a depresszióban szenvedők száma. Azt látom, hogy amíg egzisztenciálisan felfelé haladt a társadalom, addig az emberek több időt fordítottak a viszonyuk értékmegőrzésére. Manapság talán a legnagyobb probléma az időhiány. A párkapcsolatok ápolása sok időt igényel. A legtöbben reggeltől estig dolgozunk, mert a megélhetéshez nem elég egy állás – így az intimitás, amihez sok idő, odafigyelés, energia kell, kivész a mindennapokból.
 Utak egymáshoz Vajon mennyire meghatározóak nemi szerepeink a mindennapi érintkezések során? Mik az örömteli párkapcsolatok alapkövei? Mitől lesz hatékony a kommunikáció két ember között? Dr. Belső Nóra új könyvéből választ kaphatunk többek között ezekre a kérdésekre is. Ha szeretnéd megrendelni a könyvet, kattints a Polc-hu-ra, ahol kedvezményes online áron, 15%-kal olcsóbban veheted meg a kötetet! |
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- Boldogság, gyere haza!
- Egy nap a pszichiátrián
- A szülésről őszintén
- Megnevelhetünk-e egy férfit?
- Hogyan legyünk optimisták?
- Szextabuk nyomában
