nlc.hu
Életmód
Megvéd az elbutulástól a házimunka

Megvéd az elbutulástól a házimunka

A rendszeres otthoni tüsténkedés szellemileg is frissen tartja az időseket.

A házimunka megvéd az elbutulástólA mosogatás, a főzés és a takarítás 80 százalékkal csökkenti az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázatát – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány.

A chicagói Rush Egyetemi Kórház kutatói több száz, 82 éves átlagéletkorú önkéntes bevonásával végeztek kísérletet. A résztvevők egy olyan készüléket viseltek, mely rögzítette a napi tevékenységüket, emellett felmérték azt is, hogy szellemileg milyen állapotban vannak.

3 évvel később aztán megvizsgálták ugyanezeket az embereket, és kiderült, hogy azok az idősek, akik aktívan végeztek házimunkát, kétszer kisebb valószínűséggel épültek le szellemileg, mint azok, akik kevésbé voltak aktívak.

Dr. Aron Buchman, a kutatás vezetője a brit lapnak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy a fenti eredmények tükrében érdemes az időseket arra ösztönözni, hogy folytassanak aktív életmódot, végezzenek fizikai munkát, így például háztartási feladatokat, és lehetőleg rendszeres testmozgást is.

A szakember emellett kiemelte, hogy a dohányzás mellőzése és az egészséges testsúly megtartása is fontos szerepet játszik abban, hogy az idős emberek minél tovább maradjanak szellemileg frissek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top