Életmód

Többet mozog a gyerek, ha sok barátja van?

Azok a gyerekek, akiknek több barátjuk van, fizikailag aktívabbak – derült ki a Bristoli Egyetem kutatásából.

A felfedezés jó hír a gyermekegészség szempontjából, mert a fiatalok többsége nem teljesíti a testmozgással kapcsolatos irányelveket, és a gyermekkor előrehaladtával általában egyre csökken az aktivitás szintje. Az általános és középiskola közötti átmeneti időszakot vizsgáló kutatók azt is kimutatták, hogy minden extra barát a közepes-intenzív testmozgás négyperces megnövekedésével hozható összefüggésbe iskola után. Az összefüggés azonban csak a lányok esetében mutatkozott meg, ami arra utal, hogy a lányok között erősebbek a baráti kötelékek, mint a fiúk esetében.
Az Amerikai Sportorvosi Kollégium szaklapjában megjelent tanulmányban a kutatók így írnak: „Elemzésünk azt mutatta, hogy az általános és a középiskola közötti átmeneti időszakban a barátok száma összefüggésben áll az iskola utáni és a hétvégi testmozgással. A lányok esetében minél több barátja van a gyermeknek, annál többet mozog a középiskolába kerülve. Ezek szerint a barátságok támogatása fontos szerepet játszhat a lányok aktivitásának elősegítése szempontjából.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top