Csúfolják a gyerekem!

Sokszor elég egyetlen gyerek a csoportban, akinek élvezetet okoz, ha a gyengébbet gúnyolhatja, verheti, és máris egy egész csoport áldozata lesz a kiszemelt. Az iskolai bántalmazás egyre durvább megnyilvánulási formákat ölt. „Az óvodában még semmi probléma nem volt. Ott a gyerekek a játékokkal voltak elfoglalva, és nem igazán törődtek egymás külsejével, hibájával – meséli a kilencéves Olivér édesanyja, Városiné Katalin. – A fiam nagyon várta az iskolát, nem érezte rosszul magát husis alkata miatt. Első osztályban azonban a poklot is megjárta. A társai azonnal kinézték a termete miatt, és kiderült, hogy diszlexiás. Eltelt néhány hónap, és egyre kevésbé lelkesedett az iskoláért. Rémálmok gyötörték, és sokszor bepisilt. Szünetekben egyedül játszott, és reggelente, amikor bekísértem az osztályba, senki nem köszönt neki, mintha észre sem vették volna.”

Lehull a lepel
„Aztán az eltört radírokra figyeltem fel – emlékszik vissza Katalin. – Minden másnap újat kellett venni, mert állandóan darabokban hozta haza. Kértem, hogy magyarázza meg, mi történik a radírokkal, mire sírva fakadt, és elárulta, hogy félelmében töri el azokat. Ekkor pszichológus segítségét kértem, és kiderült, hogy Olit a szünetekben rendszeresen lefogták és megrugdosták a fiúk. Többször ellopták a ceruzáit is, ő pedig mindezt tűrte és titkolta. Az udvaron folyton bujkált a többiek elől, a tanítónő meg azzal fenyegette, ha elmondja a szüleinek, hogy bántják az osztálytársai, akkor áruló. Egy jólelkű nevelő az iskolából elmondta, hogy az osztályfőnök azért nem kedveli a fiamat, mert duci. Az ő gyerekei ugyanis mindig soványak és hiperaktívak voltak.”

A megoldás: új iskola
„Előfordult az is, hogy Olivér nem tudott lábra állni, úgy megverték az osztálytársai – meséli Katalin. – Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem üt vissza, csak annyit felelt: »Anya, nem bántok senkit, mert az nagyon tud fájni.« Ekkor szülői értekezlet összehívását kértem, de az anyukák és apukák vállat vontak, mondván, ezek csak csínytevések, és kinövik a kicsik. Nagyon felháborított ez a hozzáállás. A kisfiamat persze továbbra is csúfolták, dagadt disznónak, malacnak, godzillának nevezték, és emiatt a mai napig nem mer mások előtt levetkőzni, önértékelési zavarral küzd és dadog. A pszichológus azt mondta, hogy addig rajta fog maradni a súlyfelesleg, amíg a lelki problémája meg nem oldódik. Ördögi körbe keveredtünk. Második osztályban Olivért új iskolába írattam. Így most jó helyen van, rendes gyerekek között tanul, mégis fél barátkozni. Szeretik, de senkiben nem tud megbízni. Pszichológushoz továbbra is járunk, hetente jógázunk és egészségesen táplálkozunk. Lassan ugyan, de szépen haladunk. Már nem álmodik rosszat és nem pisil be, de fél. Megbántam, hogy nem cselekedtem előbb, de hittem abban, hogy az emberek, a körülmények megváltoznak.”

Békés önvédelem
„A gyermeknek meg kell tanulnia megvédeni magát a csúfolódással szemben is – mondja Bojti Andrea gyermekpszichológus. – Ám az sosem vezet célra, ha ugyanazokkal a módszerekkel próbál társainak visszavágni, mint amivel őt megalázzák. El kell hinnie magáról, hogy őt nem lehet csak úgy bántani. Ezt idővel mások is megérzik, és nem kezdenek ki vele. Ha valaki azonban gyengének mutatja magát, inkább visszavonul, az sokszor csak olaj a tűzre. Minél kisebb egy gyermek, annál nagyobb felelőssége van a pedagógusoknak és a szülőknek a probléma megoldásában. Nagyobb diákoknál már meg kell fontolni, mennyire avatkozunk bele az ügybe, mert sokszor csak ártunk vele. A másik oldalt vizsgálva: azok a gyermekek bántalmaznak, akik megkülönböztetett elismerésre vágynak. Hozott mintájuk alapján ezt csak akkor kapják meg, ha tekintélyt parancsolóan viselkednek. Az ebből fakadó frusztráció áldozatai pedig a gyengébbek, a »mások«. Mindezek mögött viszont sokszor önbizalomhiány van. A pszichológus feladata, hogy konfliktushelyzetek szimulálásával és asszertív kommunikációval megtanítsa a gyermeket a megfelelő önvédelemre. Rövid távon a csúfolódásnak kitett gyermek akut szorongásos, pszichoszomatikus tüneteket produkálhat (rémálmok, bepisilés, iskolafóbia, fejfájás). Hosszú távon csökken az önbizalma, nehezen tud beilleszkedni új közegekbe, és nem talál barátokat, párt. A bántalmazottak visszahúzódóvá, szorongóvá válnak, önmaguk vagy mások ellen fordulhatnak. Az iskolai abúzust nem szabad félvállról venni. Sokszor komolyan megfontolandó az osztály-, vagy akár az iskolaváltás is” – javasolja a szakember.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:

• Társfüggőség
  
• Miért szeretünk adni?
  
• Cyberözvegyek – Férjük inkább a laptopjával bújik ágyba
  
• Apának lenni 20, 40, 60 évesen
  
• Méltósággal megöregedni
  
• Tavaszi tisztítókúrák

  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!