Megmenthető-e egy halódó kapcsolat?

Amikor olyan embereket kerestem, akik párkapcsolati terápiára jártak vagy járnak, sokan mondták, hogy szívesen megosztanák a történetüket. Arccal azonban senki nem vállalta. Még mindig ennyire tabutémának számít, ha problémáink vannak a kapcsolatunkban? „Annak a felvállalása, hogy valaki nem tökéletes ebben a tökéletességet idealizáló világban, nagyon nehéz – mondja Bajnok Anikó kapcsolati tanácsadó. – Olyan, mintha csökkent értékűek lennénk attól, hogy nem tudjuk egyedül megoldani a problémáinkat. Pedig a szakember segítségével letisztulnak azok a helyzetek, amelyekben spirálszerűen benne vagyunk. Jó lenne, ha megelőzés céljából is felkeresnének szakembert a családok, párok, de az esetek 60-70 százalékában a mélypontról is visszafordítható egy kapcsolat, amennyiben elég elkötelezettek a felek.”

Figyelj az árulkodó tünetekre!
„Mindenkinek egyedi a története, de vannak tipikus hibák – folytatja Anikó. – Amikor megismerünk valakit, azt vesszük észre benne, ami minket feltölt vagy kiegészít, mert sokszor a hiányosságainkat próbáljuk pótolni a másik személyiségével. Általában egy-másfél év alatt véget ér a szerelmes időszak, és ekkor fontos lenne a valós igényeket őszintén tisztázni, de ez legtöbbször elmarad. Pedig fel kellene vállalni a felelősséget az életünkért, a vágyainkért. Veszélyes út, ha a másiktól várjuk a boldogságot, és biztos, hogy nem fog megvalósulni.” Szakértőnk azt tanácsolja, figyelj a jelekre. Ha már nem tudod, melyek a saját igényeid, mindig alkalmazkodnod kell, áldozatnak érzed magad, egyre többet panaszkodsz, levert vagy – ezek tünetek. Nézd meg, szervezel-e még közös programokat, vannak-e még terveitek együtt. Sokszor egy kis huncutság is elég, hogy ne társas magányban élj. Többnyire ebben a fázisban már érdemes lenne terápiára menni, mert ha nem kezdesz újra közös élményeket gyűjteni, tönkremehet a kapcsolatod, vagy beléphet egy harmadik – ahogy ez Károly esetében is történt.

„A terápia és a tánc során újra felfedeztem magamat, a páromat, és ő is engem. Végre megint együtt élvezzük az életet.”

„Az önbecsülésemmel a feleségemet is visszanyertem”
Károly 43 éves, két gyermeke van, saját cégét vezeti. Nyugodt, derűs benyomást kelt, pedig elmondása szerint fél éve még egy romhalmaz volt az élete. „Tavaly tavasszal futott zátonyra a házasságunk, a miatt a bizonyos harmadik miatt. Vonzalom ébredt a feleségem és a kollégája közt. Úgy derült ki, hogy a párom késő este kapott egy SMS-t. Elolvastam. Nem kellett volna… A férfi azt írta: »Egyek vagyunk«. Ez a két szó azonnal padlóra küldött. Miután kiderült a viszony, pokollá vált az életem. Bár egy darabig próbáltunk úgy élni, mintha mi sem történt volna, később rájöttem, hogy hiányzik az a tudás, amivel ezt a helyzetet képes lennék megoldani. A teljes összeomlás szélén kezdtem el terápiára járni, először egyedül, jóval később már együtt is elmentünk. Sok minden a helyére került a házasságunkban és bennem is. Egész életemben mindenkinek meg akartam felelni, és meg akartam feleltetni a feleségemet is. Emellett az összes döntésemet a családomnak rendeltem alá. Ám ez így nem működött, elveszítettem önmagamat és az álmaimat is. Tizenegy év házasság és két gyerek után még mindig ugyanazt a nőt kerestem, aki persze már nem volt sehol. Mentünk a magunk útján, túléltünk. Elnyomtuk magunkban a sérelmeinket. Míg a feleségem munkáját anyagilag egyre jobban megbecsülték, a vállalkozásomban egyre több gond volt, ezért elkezdtem kompenzálni, és szép lassan átcsúsztunk egy szerepcserébe. Én »háziasszonyként« működtem otthon, míg a feleségem dolgozott. A terápia során a házasságomat akartam megmenteni, de rájöttem, hogy valójában a sérült önbecsülésemet kell újra felépítenem. Ezért a terapeutámmal először ezt tettük rendbe, hogy ne a másik határozza meg az életem, és főleg ne egy harmadik személy. Később azt is el tudtam fogadni, hogy a munkám értékes. Döbbenetes változás történt. Ahogy az sugárzott rólam, hogy fontos, amit csinálok, rengeteg feladatom lett. A beszélgetések hatására egyik nap arra ébredtem, hogy szeretnék megtanulni táncolni. A feleségem nehezményezte, hogy bárhová mentünk, nem kértem fel, pedig a táncban lehet igazán nő a nő. Egyedül mentem el egy tanfolyamra. Hatalmas élmény volt, amikor több hónapos mosolyszünet után egy nő rám nevetett. Jó volt megtapasztalni, hogy bízik bennem, és képes vagyok helyzeteket irányítani. Rájöttem, hogy vonzó férfi is lehetek. Vezetni egy nőt, olyan impulzusokat adni, hogy ő tudja, mit kell tennie – felért egy terápiával. Bár a lépéseket meg kell tanulni, közben nem gondolkodom, hanem valaminek önfeledten átadom magam. A terápia és a tánc során újra felfedeztem magamat, a páromat, és ő is engem. Már át merjük karolni egymást, és teljes természetességgel indulunk el ugyanabba az irányba. Képesek vagyunk önfeledten belemerülni a »házastársi táncba«, ahol végre megint együtt élvezzük az életet.”

„Tanultam a hibáimból”
A 40 éves Andrea az első házasságát nem tudta megmenteni, de a másodikban megérezte, mikor kell lépnie, hogy ne érjen véget a frigy. Két kapcsolatából három gyermeke van, a legkisebb csemete 14 hónapos. Sok munka van abban, hogy a kicsi kiegyensúlyozott családban nőhet fel. „A válásom előtti időszakban nagyon magam alatt voltam. Vonakodtam segítséget kérni, de ahogy mérgesedett a helyzet, beláttam, hogy szükséges. Jó lett volna legalább annyira jóban maradni, hogy a gyerekek érdekeit szem előtt tartsuk. A volt férjemmel sok éven át elmentünk egymás mellett. Megoldottuk a napi feladatokat, ő észre sem vette, hogy gond van. Jól megvoltunk, de felszínesen éltünk, dolgoztunk reggeltől estig, hétvégén pedig eljártam szórakozni a barátaimmal. Ő viszont nem könnyen nyitott mások felé. Egy idő után már nem is vágytam arra, hogy velem legyen, felszabadultabb voltam nélküle. A közös élményeink elkoptak. Biztos vagyok benne, hogy a kapcsolatunk menthető lett volna, ha időben és együtt jutunk el terápiára. De túl sokáig hagytuk, hogy kifolyjon a kezünk közül minden. Az egyéni kezelés segített abban, hogy az egészet a másik szemszögéből nézzem. Ki tudtam mondani, mit szeretnék, és hogyan valósítanám meg.

Átbeszéltük a terapeutámmal azt is, hogy mit mondhatok el a gyerekeknek és miként. Fontos volt például, hogy az apjukat ne feketítsem be előttük, annak ellenére, hogy a válást követően az anyagi kérdésekben nem támogatott igazán. Ebben a nehéz időszakban köszöntött be az életembe egy új kapcsolat. Amikor megismerkedtünk, a hosszú érzelmi sivárság után szerelemben égtünk mindketten, nagyjából egy évig, de ekkor még nem éltünk együtt. Az összeköltözéssel aztán előjöttek a problémák. A párom úgy gondolta, hogy egyszerű lesz más gyerekét elfogadni, megszeretni, de nagyon tévedett. Először odavolt értük, aztán amikor odaköltözött, eltávolodott tőlük, így a gyerekek is csalódtak benne. Nekem kellett megoldani a helyzetet, plusz felmerült a közös baba kérdése – féltem, mi lesz a következménye. A terhességet végigaggódtam, hét hónapra meg is szültem. A férjem kezdetben nem tudott mit kezdeni a kicsivel, nem vett részt a mindennapi rutinban. Ezt óriási kudarcként éltem meg. Ő igazi egyke, és sose kellett gondoskodnia senkiről, mindig mindent megkapott a szüleitől. Tanulva a korábbi hibákból, újra elkezdtem terápiára járni, aztán később már együtt mentünk. Ott derült ki többek között, hogy a párom számára mekkora szorongást okozott a hirtelen öt emberről való gondoskodás. Mostanra felismertük, mik a kapcsolatunk erősségei, mire lehet építkezni. Sokkal kisebb energiabefektetés megtartani és jól működtetni egy házasságot, mint egy újba belekezdeni. Csak időben észbe kell kapni, és ha másképp nem megy – gátlásainkat leküzdve –, szakember segítségét kérni. Akár együtt, akár egyedül.”

Cikkünk a Nők Lapja Psziché Párkapcsolat különszámában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:

• Társfüggőség
  
• Miért szeretünk adni?
  
• Cyberözvegyek – Férjük inkább a laptopjával bújik ágyba
  
•  Apának lenni 20, 40, 60 évesen
  
• Méltósággal megöregedni
  
• Tavaszi tisztítókúrák

  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!