nlc.hu
Életmód
Karikagyűrű a tehén gyomrából

Karikagyűrű a tehén gyomrából

Az elhagyott karikagyűrűk néha visszatalálnak a gazdáikhoz – még egy tehén gyomrából is.

Karikagyűrű a tehén gyomrábólHa ékszerről van szó, talán a karikagyűrű az, ami az ember számára a legfontosabb, és a karikagyűrű az, amit sokan egyáltalán nem vesznek le, se takarításkor, se kertészkedéskor, semmikor. Ennek a szokásnak köszönhető, hogy rengeteg érdekes karikagyűrű-történet kering a világhálón, ami elveszett, majd megtalált gyűrűkről szól.

Az amerikai Sacramentóban egy fiatal pár éppen annak a karikagyűrűnek a gazdáját keresi a sajtó segítségével, amit valaki még 1961-ben hagyhatott el. A fiatal nő férje mobilját kereste a nemrég vásárolt autójukban, amikor rábukkant a 15 karátos gyűrűre, ami a hátsó ülés és támla közé szorult be. A fiatalok szeretnék megtalálni a gyűrű tulajdonosát, és most már csak azt kell kideríteniük, hogy ki lehetett az autó korábbi tulajdonosa.

Persze nem övék az egyetlen karikagyűrű-történet, egy idahói nő 18 hónap elteltével kapta vissza 6000 dolláros gyémánt jegygyűrűjét, amit merő véletlenségből lehúzott a vécén. Az ékszert a helyi csatornaművek dolgozói találták meg, egy szűrőberendezésben akadt meg.

Gyűrű a halastóban

A fiatal amerikai édesapa a kisfiával horgászott, amikor észrevette, hiányzik az ujjáról a gyűrű, valószínűleg beleesett a vízbe. Teljesen elkeseredett, de eltökélt szándéka volt, hogy valahogy megkeresi a gyűrűt. Az interneten aztán ráakadt egy vállalkozásra, ami kimondottan arra specializálódott, hogy egy detektor segítségével elhagyott tárgyakat hajt fel. A gyűrűt is kihalászták a halastó fenekéről.

Gyűrű a tehén gyomrában

Érdekes utat járt be az a gyűrű is, amit egy tehén gyomrában talált meg egy hentes. A gyűrűt három és fél évvel korábban ugyanis a tehén leszippantotta egy férfi ujjáról, aki az évek során arra várt, hogy leöljék az állatot. A gyűrűt 150 kiló hús között találták meg.

Gyűrű a konyhakertben

Tizenhat éven keresztül nem találta karikagyűrűjét az a svéd nő, aki arra gyanakodott, hogy zöldségpucolás közben eshetett le az ujjáról, a gyémánttal kirakott gyűrű pedig a zöld hulladékkal együtt a komposztban landolt. A házaspár mindent megtett, hogy felkutassa, de minden hiába. A gyűrű tizenhat évvel később került elő, amikor a nő egy csokor sárgarépát húzott ki a földből, arra lett figyelmes, hogy valami beleakadt a zöldségbe. A gyűrű volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top