Életmód

Nyert: Arra fogadott, hogy lead 65 kilót

Többszörösen megérte: nem csupán pénzt nyert, de az önbizalmát is visszakapta.

Az akkor 120 kg-os Helen Shaw másfél évvel ezelőtt egy állásinterjúra volt hivatalos, amin azonban nem tudott megjelenni, ugyanis öltözködés közben vette észre, hogy már nem fér bele a nadrágkosztümjébe. Ekkor tudatosodott benne, hogy muszáj lesz fogyókúráznia – számolt be történetéről a Mirror

Hogy még motiváltabb legyen, a brit nő besétált egy fogadóirodába, és 200 fontot tett fel arra, hogy képes lesz leadni a testsúlya legalább felét, 18 hónapon belül. „Azelőtt soha életemben nem fogadtam semmire. Viszont mindenféle fogyókúrát kipróbáltam és egyik sem segített. A tét viszont ösztönzött arra, hogy fogyjak, mert ezáltal pénzhez is juthatok. Tulajdonképpen ez változtatta meg az életemet” – fogalmazott Shaw.

A nő felkereste orvosát, és az ő útmutatásai alapján kezdett bele következő, minden korábbinál nagyobb téttel bíró diétájába. Az édességeket, gyorséttermi kajákat, valamint a péksüteményt, a tésztákat és a fehér rizst teljes mértékben száműzte az étrendjéből. Rászokott az egészséges ételekre, minden nap kocogni ment, és rendszeresen járt zumbázni is. 

 

Másfél éve és napjainkban

Másfél éve és napjainkban

Forrás: mirror.co.uk 

 

A kemény munka hamarosan meghozta az első eredményeket, Helenről pár hét után kezdtek is olvadni a felesleges kilók. „Voltak napok, amikor azt hittem, hogy feladom, de ilyenkor ránéztem a fogadószelvényemre, és emlékeztettem magam, miért csinálom ezt.”

A fogadás lejártának közeledtével újra felkereste az orvosát, aki hivatalosan is megállapította, hogy a nőnek másfél év alatt 65 kilótól sikerült megszabadulnia. „Életem legjobb pillanatai voltak. Sosem gondoltam volna, hogy egy fogadásnak köszönhetően fogok lefogyni és még 5000 fontot is nyerek vele.”

A fogyásnak köszönhetően az önbizalma is megnőtt, és új munkát is sikerült szereznie. A pénz egy részéből nyaralni mennek férjével, a többit pedig jótékonysági célra ajánlja fel. „Más embernek érzem magam. Energikus vagyok, magabiztos és boldog. Még a családom sem hiszi el, hogy megcsináltam.”

A fogadóiroda vezetője a brit lapnak elmondta: eddig ez a legmagasabb összeg, amit súlyvesztésre kötött fogadásra kifizettek, az emberek többsége ugyanis idő előtt feladja és bukja a tétet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top