Többnyire megszokhatták az olvasóim, hogy alapvetően pozitív, életigenlő dolgokról írok. Most sem teszem ezt másként, viszont úgy érzem, muszáj beszélnem/írnom azokról a feszültségekről, amiket az elmúlt napokban, hetekben folyamatosan tapasztalok a környezetemben. Két napja ezt a kérdést tette föl nekem e-mailben az egyik kedves ismerősöm: „Az elmúlt hetekben minden területen nehezítő energiákat érzek nap mint nap. Olyan, mintha egyre jobban kellene küzdeni, mi a véleményed erről? Te nem érzed hasonlóan?”
Múlt hétfőn olyan letargiára és feszültségre ébredtem, ami három napra teljesen beszippantott, és nem is tudtam hova tenni, mert a jelenlegi élethelyzetem ezt racionálisan egyáltalán nem indokolta. Ebben a három napban teljes mélységében együtt éreztem a depressziósokkal, sőt még az öngyilkosokkal is. Megéreztem, sőt megértettem azokat, akik nem látják a kiutat, akiknek nincs már erejük bízni, reménykedni, örülni.
Csak vonszoltam magam, miközben éreztem, hogy a keserűség levet ereszt a kezeimből, és már abban tocsogok. Ezalatt volt, hogy hangosan is kimondtam: „Gyöngyi, de hát mi bajod? Nincs semmi probléma, aranyéleted van! Mi a gond? Nézz körbe, alapvetően minden oké az életedben! Sőt!” – És ettől csak még rosszabbul lettem, hogy egy ilyen áldásos életben még van képem keseregni. Egy idő után határozottan azt éreztem, hogy én nem is a saját problémámat élem meg, hanem valami olyan mélységbe zuhantam le – akaratomon kívül –, ahol a mások szenvedését, bajait veszem magamra. Ráadásul – el kell hogy mondjam – szerintem ebben már kifejezetten edzett vagyok, hiszen a Nők Lapja Café-s közel hét éven át tartó válaszleveles munkámban, a két éven át tartó Nők Lapjá-s személyes találkozásaimban, és a negyedik éve tartó csoportterápiás munkáimban (lelki wellness, nyári önismereti táborok) ehhez már hozzászoktam. De ez valami egészen más volt. És sorra jöttek (és azóta is jönnek) a barátok, ismerősök hasonló visszajelzései: letargia, fejfájás, enerváltság, küzdelmes helyzetek.
Múlt hétfőn munkám végeztével lementem a Velencei-tóra, hogy energiát gyűjtsek be. Egyórás úszás, majd három óra „lifetálás” a gumimatracon (közben tisztító, energetizáló meditálás), s végre megint kezdtem magam normális embernek érezni. Ezt azonnal megérezhették, mert két ismerősöm hívott fel szuicid gondolatokkal. A napokban pedig egy barátnőm került be a pszichiátriára. Szerdán már eljutottam oda, hogy muszáj komolyabban is tennem azért, hogy visszakerüljek a megszokott energiaszintemre, nem húzathatom le magam ezzel az állapottal. Elővettem az Innerwise gyógypatikacsomagom, majd bejelentkeztem a Pránanadi mesteremhez kezelésre. Onnan este hazavonszoltam magam, és kb. hét órán át hallgattam remek zenéket, és igen, yess, mindezek hatására visszatöltődtem, azóta is újra remekül vagyok.
Mindezt azért írtam le, hogy akik hasonlókat élnek át, tudatosítsák magukban, hogy nincsenek egyedül ezekkel a fura, lehúzó érzésekkel, ráadásul – megtapasztaltam – lehet tenni magunkért. Azóta kioktattak az asztrológus barátaim is, hogy igen, most elég sok belső nehézséget, megéléseket felhozó bolygóállások vannak. Minden szinten folyamatosan változások zajlanak (jó, persze ezt mindig el lehet mondani), de a jelenlegi helyzet igen intenzív. És mivel bizonyos szinten mindannyian „össze vagyunk egymással kötve” (kollektív tudatalatti, morfogenetikus mező), akarva-akaratlanul is hatunk egymásra. Nem hiszem el, hogy a 21. századi ember képes egységben levő és harmonikus lenni tudatos belső munka nélkül. Érdemes lenne mindenkinek megtalálnia azokat a módszereket, feltöltő tevékenységeket, helyeket, embereket, könyveket, köveket stb., amik ebben segítik őt. A válasz mindenre ott van belül, csak kérdezni kell, csendben lenni, és befelé figyelni. És kérni!
Végezetül bemásolok ide egy szöveget, amit erre az egész helyzetre reagálva egy spirituális beállítottságú ismerősöm küldött át, ő is kapta valahonnan. Nem gondolom, hogy ezt feltétlenül el kell hinni, mindenesetre figyelemre méltó, hogy ez az információ (is) terjed a nagy közös mezőben. Az is elég, ha talál benne az ember egy-két inspiratív gondolatot. Ezúton kívánok mindenkinek sok-sok erőt, éberséget, befelé figyelni tudást, és egyre növekvő belső tartóerőt, bizodalmat!
„Ahogy emelkedik a rezgésszint, úgy növekszik a stressz, feszültség az emberek között. Vannak emberek, akik nem akarják a változásokat és nem képesek ezeket az új rezgéseket befogadni. Ők maradnak a saját rezgésszintjükön, viszont azok, akik emelkednek, már nem tudják elviselni a durva energiákat. Ilyenkor a két tábor energiája egymásnak feszül. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy régi barátok, ismerősök maradnak el mellőlünk és új ismeretségek születnek. A hazugságok, önáltatások ideje lejárt. Mindenkinek szembe kell néznie saját félelmeivel, megoldatlan ügyeivel. Mindenki saját magáért felelős, persze útmutatást kérhetünk, de az úton egyedül kell végigmennünk. Nem szabad elfelejtenünk, sosem vagyunk egyedül! Aki megtalálta a »középpontját«, messzire sugárzik! Hívójele bejárja a világot, és akinek szól, meghallja s válaszol. Rokon lelkek, ha tiszták, állandó adásban-vételben vannak. Ne félj, hogy társtalan maradsz. Szíved adásban van és megtalálod a veled »egyívásút«. Minden az »adó« erején és tisztaságán múlik. Ha a csillagodat követed, életed is megváltozik. Régi szokások, szemléletek és társak is elmaradnak. Mások jönnek helyettük…”
