Életmód

Füllentenek a szülők, hogy jobb fejnek tűnjenek

Minden harmadik szülő hazudik a gyereke alvási szokásairól, csak hogy jobb szülőnek tüntesse fel magát. Miért is?

Füllentenek a szülők, hogy jobb fejnek látszanakTökéletes szülőnek akarnak látszani, ezért inkább füllentenek a külvilágnak egy szülői internetes oldal, a Netmums felmérése szerint, amiben 11 ezer szülőt kérdeztek meg. Nagyjából a szülők fele azt állítja, hogy a babájuk nem ébred fel az éjszaka, és csak 11 százalék ismeri el, hogy legalább kétszer-háromszor felkel a gyerekhez. A szülők úgy érzik, ők csinálnak valamit rosszul, ha nem alszik rendesen a gyerek.

Arról is hazudnak a barátaiknak, hogy mikor fektetik le a gyereket, vagy mikor ébred fel reggel, és azt, hogy melyik az első éjszaka, amit a kisbaba teljesen átaludt, mindig kicsit előbbre hozzák a felmérés szerint.

A szülők 61 százaléka nem szívesen ismeri be, hogy alváshiánytól szenved, mert nem akarja, hogy a többiek rossz szülőnek tartsák, aki nem hoz meg ennyi áldozatot a gyerekéért. Egyébként sokan végső elkeseredésükben fogják éjszaka a gyereket, és kocsikáznak vele egyet, mert tudják, így tuti elalszik.
Ráadásul a szülői kialvatlanság súlyos balesetekhez is vezethet. Több újdonsült apuka és anyuka mesélte el, hogyan gyújtotta fel figyelmetlenségből a konyhát, annyira fáradt volt…

Ötből egy szülő azt is beismerte, hogy még szakértőhöz is elment, hogy segítséget kérjen, hogy mégis hogyan kéne jó szülőnek lenni úgy, hogy közben ne omoljon össze az ember. Maggie Fisher, a Netmums alvásszakértője azt mondta, hogy az egészség kulcsa mindenképpen a jó, kiadós alvás, és a kialvatlanság depresszióhoz, vagy akár házastársak közötti konfliktusokhoz is vezethet. „Sajnos nincs általános recept arra, hogy mit csináljunk nem alvó gyerekünkkel, minden család és gyerek más és más, így a megoldások is különbözőek.”

Füllentenek a szülők, hogy jobb fejnek tűnjenek

 Kattints a képre, és nyerj!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése