nlc.hu
Életmód
Fogyni akarsz? Aludj eleget!

Fogyni akarsz? Aludj eleget!

A megfelelő minőségű és mennyiségű alvást éppen úgy be kell illeszteni a fogyókúrás programba, mint a diétát és a mozgást – javasolják kanadai szakemberek.

A Canadian Medical Association Journal cikke szerint jelentős mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a nem megfelelő alvás hozzájárulhat az elhízáshoz. Az alváshiány miatt ugyanis többet esznek az emberek, felborul az étvágyszabályozó hormonok termelődése. „A fogyás titka nem merül ki annyiban, hogy kevesebbet eszünk, hanem többet kell mozogni és aludni” – árulta el dr. Jean-Phillippe Chaput, a Kelet-Ontario Gyermekkórház munkatársa, illetve Angelo Tremblay a quebeci Laval Egyetemről. „Egyre több adat bizonyítja, hogy az alvási szokásokról sem szabad megfeledkezni, mikor egy beteg számára fogyasztó kezelést állítanak össze. Ez is az életmód részét képezi, melynek keretében eddig csak az étkezést és testmozgást vizsgálták.” A kutatók nemrég tették közzé kutatásuk anyagát, melyből kiderült, hogy az alvással töltött idő és az alvás minősége előre jelezte, hogy a fogyasztó program résztvevői mennyi feleslegtől szabadulnak meg. A Kanadai Elhízási Hálózat már bele is illesztette a megfelelő alvást a kezelési programjába.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top