Két hete láttam neki a Messzelátó Egyesület programján belül az ötven kilométeres diétának, hatalmas elánnal. (A diéta részletes leírását itt olvashatjátok!) A feladatom „pusztán” annyi volt, hogy az általam vállalt egy hétig csak olyan ételeket fogyasszak, amelyek alapanyagai nem utaztak többet ötven kilométernél.
Azt a tanácsot kaptam, hogy a klasszikus boltokat érdemes elfelejteni a diéta idejére, tehát a fő beszerzőhely a piac maradt. Ez teljesen jó alapnak, annyi a nehézség benne, hogy ha tisztességgel szeretnénk csinálni a diétát, először is rendszeresen kell piacra járnunk, és bizony nem árt, ha már vannak bevált, megbízható árusaink.
Biztos nem én mondom először, de sajnos több olyan esetről is hallottam már, hogy a fejkendős nénike épp veszi át a nagy teherautónál a valamely szupermarketből akciósan megvásárolt almát, répát. Tehát ha teljesen hitelesen szeretnénk csinálni, annak előfeltétele, hogy legyenek már bejáratott lelőhelyeink, mert a kezdő piacozókat sajnos könnyen megtéveszthetik.
Nem néztek ufónak
A másik nehézség a rendszeresség. Akkor számíthatunk arra, hogy mindig vállalható ételek kerülnek ebből a távolságból a tányérunkra, ha legalább kétnaponta ki tudunk látogatni a piacra, ezt viszont szerintem nagyon kevesen tudják megvalósítani, mert vagy a munkába, vagy a gyerekkel rohannak reggel különböző intézményekbe, este pedig a piacokon már nem terem babér.
Marad tehát a menütervezés, ami szintén kétélű, mert hiába találjuk ki pontosan a menüt, mi van, ha éppen a kívánt alapanyagokból nincs megfelelő „irányítószámú”? A helyzet persze egyáltalán nem tragikus, sőt megoldható, de aki vállalja ezt a diétát, annak ezeket a szempontokat figyelembe kell vennie az előkészületeknél.
Nálam egy megengedően laza hozzáállás vált be. Átgondoltam, mely zöldségeknek van éppen szezonja, és fejben recepteket rendeltem az alapanyagokhoz, valamint miután fő beszerzésként egyszer tudtam kimenni a Szimpla Háztáji Piacra, így igyekeztem előre tervezni.
Ami nagyon pozitív élmény volt az előkészületeknél és végig a diéta alatt (amit nevezhetnénk inkább kilométerdiétának, mert ilyen rövid idő alatt nem igazán fejtheti ki testsúlycsökkentő hatását, és így a neve is kicsit félrevezető), az volt, hogy mindenki nagyon segítőkészen állt a vállalásomhoz.
Az árusok nem néztek ufónak – ahogy eleinte vártam –, hanem nagyon előzékenyen vizsgálták felül árukészletüket ebből a szempontból is.
Mire jó ez a program?
Arra szerintem mindenképpen, hogy tudatosabban lássuk, mi honnan kerül az asztalunkra. Bármennyi ideig is csináljuk ezt a programot, mindenképpen szemléletformáló hosszú távon. Amióta befejeztem, eltelt egy hét, de bevásárlásaimnál most is előnyben részesítem a már tesztelt és ötven kilométeren belüli áruval rendelkező eladókat, és általában a magyar termékeket.
A program a húsfogyasztásunk újragondolását is előmozdíthatja, mert megbízható, jó minőségű húst – legalábbis a fővárosban – nehéz találni ezen a távon belül. Ha pedig beszereztük, érdemes részletesen átgondolni, hogyan lehet mondjuk egy csirkét a lehető legteljeskörűbben felhasználni.
Sajnálatos megfigyelés, hogy ebből a szempontból a nagyvárosok sokkal rosszabb helyzetben vannak, hiszen a a termelői, háztáji termékeket – pár kellemes kivételtől eltekintve – a mostanában egyre erősödő környezettudatos, öko-bio trendet meglovagolva sok esetben indokolatlanul túlárazzák. Sajnos ez is az egyik oka annak, hogy egy átlagos magyar családban sokáig és teljes körűen nem folytatható ez a diéta.
Hosszas kutatómunkával, egyedi termelők megkeresésével, egyéni megállapodásokkal persze igen, de lássuk be, egy átlagos magyar háziasszonynak ez viszonylag sok energiáját venné igénybe. Bár az is igaz, ha megtaláljuk a megbízható forrásokat, hosszú távon is biztosíthatjuk családunknak a környezetet is kevésbé terhelő, jó minőségű idényárukat.
Szintén pozitív hozadéka a kísérletnek, hogy miután mindig az éppen fellelhető alapanyagokból kell kiindulnunk, új dolgokkal is kísérletezhetünk a konyhában. Soha nem gondoltam volna, hogy például a cékla és dió ilyen jó barátságban lehet egymással a tányéromon. Összességében nagyon jó tapasztalat volt ez az egy hét, és elképzelhető, hogy egyszer majd újra kipróbálom a tavaszi–nyári időszakban, akkor talán egy kicsit könnyebb is.
Végezetül pedig hadd osszam meg veletek az egy hét alatt a legjobban sikerült ebédem receptjét:
Mézes csirkecombok diós céklával(A felhasznált hozzávalók – a nagyon kevés só kivételével – mind 50 kilométeren belülről származtak.) Hosszan gondolkodtam a fűszerezésen az egy hét alatt, mert ha nincs házi kis fűszerkertünk, nem igazán kézenfekvő a beszerzésük. A só egy hangyányi csalás, de az egész hét alatt az volt az elvem, ha teszek is sót az ételbe, igyekezzek elérni a legalsó határt. Így tehát a combokat nagyon enyhén besóztam és sütőzacskóba tettem. Amikor már kellően megpuhultak, jénaiba borítottam őket és meglocsoltam mézzel, majd vissza a sütőbe, hogy pirosra piruljanak. A céklákat még előtte egyben, héjastól szintén a sütőbe tettem, és vártam, hogy megpuhuljanak. Közben a combok ropogósra pirultak, nem volt tehát más dolgom, mint hogy egy tányéron szépen elrendezzem őket, és a kellemesen édeskés combok mellé halmozzam a diós céklát. |
