Kellemetlen, ha nem tudjuk elolvasni az utcanévtáblát a távoli sarkon, de legalább ilyen idegesítő, ha a kezünkben tartott könyv sorai kivehetetlenek. A távollátás ez utóbbit okozza: ilyenkor a közeli tárgyakról nem keletkezik éles kép az ideghártyán.
Töréspont
Egészséges esetben a szem úgynevezett fénytörő képessége 66 dioptria, ám távollátás esetén ez sokkal kevesebb, mert a szemgolyó rövid, a szemlencse pedig túlságosan lapos. Így a közeli
| A távollátás fokozatai
– gyenge: 3 dioptriáig – közepes: 3–8 dioptria – erős: 8 dioptrián felül |
tárgyról érkező fénysugarak nem a megfelelő helyen, hanem a szemgolyó mögött találkoznak, ezért a páciens minél közelebb tart magához egy tárgyat, annál homályosabb képet lát. Közelpontnak hívják azt a távolságot, amire a távollátó már jól lát.
A távollátás vagy túllátás tehát épp ellentéte a rövidlátásnak, és éppúgy nem szembetegség, inkább fénytörési hibának tekinthető. Elsősorban genetikai okok állnak a hátterében. Ugyanúgy sokféle erősségű lehet, mint a rövidlátás, de a kisebb elváltozást a szem képes korrigálni a szemlencse összehúzásával. Ezért lehetséges az, hogy miközben az emberek fele távollátó, többségük még csak nem is tud róla, hacsak nem jelentkeznek olyan egyértelmű tünetek, mint a fejfájás, az állandósult rossz közérzet és az alkalmankénti homályos látás.
Az alkalmazkodás határai
Ha a szem korrigálja az eltérést, nincs értelme foglalkozni a dologgal, de ha 3 dioptriánál nagyobb fokú távollátás, akkor mindenképp érdemes, hiszen előfordulhat, hogy emiatt kancsalság alakul ki.
Az alkalmazkodás sem korlátlan, hiszen a távollátás negyvenéves kor körül általában eléri azt a mértéket, hogy a közeli dolgok már nem látszanak élesnek. A szem már nem tud „javítani”, így egyre nagyobb fokú távollátás alakul ki; az újságot egyre távolabb kell tartani az olvasáshoz. Az is megfigyelhető, hogy az időskori látásromlás korábban jelentkezik a távollátóknál, mint az ilyen problémával nem küzdőknél.
