Többféle módon közelíthetünk az éveink számához. A személyi igazolványunkban lévő adat a születésünk óta eltelt éveket mutatja, a biológiai életkorunk a szervezetünk funkcionális állapotának jellemzésére szolgál, a pszichológiai korunk pedig arról vall, hány évesnek érezzük magunkat. Ez utóbbi az, amelyre leginkább befolyással lehetünk. Clarissa Pinkola Estés a nők természetéről szóló, Farkasokkal futó asszonyok című könyvében a 35–42 éves kort jelölte meg a keresés korának. Szerinte a húszas éveink még a világ felfedezéséről és kevésbé belső szükségleteink kielégítéséről szólnak. Negyvenes éveinkben viszont a legtöbb energiát már önmagunk megismerésére fordítjuk, s ekkorra általában sikerül búcsút intenünk megfelelési kényszerünknek, valamint fiatalkori lelki sérüléseinknek is.
„A leküzdött akadályok megerősítettek”
Sárközi Anita (42) egy apró faluban nőtt fel, és a főiskolára kerülve sokáig elveszettnek érezte magát. „Időre volt szükségem, hogy megszokjam a városi tempót. Hamar férjhez mentem, de a házasságomban a nőiességem nem igazán tudott kiteljesedni – meséli Anita. – A férjem biztonságot nyújtott számomra, egy idő után mégsem működött a kapcsolatunk. Harmincévesen, elvált nőként újra kellett építenem magam, de ezek a tapasztalatok kellettek ahhoz, hogy elhiggyem, egyedül is teljes életet tudok élni. A sok leküzdött akadály önbizalmat adott. Most jóval kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint a húszas éveimben. Figyelek a testem jelzéseire, futni, tornázni, szaunázni járok. Semmit sem vesztettem a korábbi lendületemből, sőt nőtt a teherbíró képességem. Fontos számomra, hogy ne csak a testemet, hanem a szellememet is frissen tartsam. Idén szereztem meg a harmadik diplomámat, most angol nyelvet tanulok. Részt vettem egy szupervíziós csoport foglalkozásain, és szakmai továbbképzésekre is járok. A testképem sokat változott, az öltözködésben is bátrabb lettem. Szeretem, ha zajlik az élet körülöttem, de ami már nem visz előrébb, azt képes vagyok félretenni, s nem ijedek meg a változásoktól.” Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány éve, elhagyva a tanári pályát, szerződéses katonának állt. „Férfiak között dolgozom, akik gyakran jelzik vissza, hogy mindig vidámnak látnak. Az évek hozadéka az is, hogy megtanultam nevetni önmagamon. Tele vagyok tervekkel, például szívesen kipróbálnám magam külföldön, és természetesen már az anyaság gondolata is foglalkoztat, de semmit sem hajszolok.”
„Még keresem az utam”
Kerényi Dorkával (35) egy gyorsétteremben találkozunk, ahol én rávetem magam egy adag sült krumplira, miközben ő a belőle áradó nyugalommal megosztja velem: nem kenyere a gyorséttermi menü, vigyáz az alakjára. „Tíz évvel ezelőtt meg voltam győződve arról, hogy baj van a súlyommal, pedig sosem voltam több 67 kilónál. Ma már jobban szeretem magam annál, hogy sanyargassam a testemet, ezért inkább megválogatom, hogy mit eszem. A legnagyobb tanítómestereim a magánéleti elakadásaim voltak. Ezekből úgy sikerült erényt kovácsolnom, hogy nem vesztettem el a hitem a szerelemben. Most már nem akarok mindenáron megfelelni. Ami pedig kimondottan előnyömre vált, hogy magamtól többet várok el, mint másoktól, így nem csalódom.” Dorka azt mondja, nem biztos, hogy mindig megélte azt, amit az adott korszak engedett volna. Harmincéves korában azonban valami átbillent, és azóta keresi a lehetőségeket önismerete elmélyítésére. Családállítás, spirituális olvasmányok, eneagramm, asztrológia – csak néhány az eszköztárából. „Ezek az én tégláim, a saját fejlődési utam. Szívesen látogatom a különféle spirituális előadásokat is, amelyek befogadására néhány éve még nem álltam volna készen.” Dorka szerint a pillanatokat kell megélni a maguk teljességében. „Jól érzem magam a világban, és ezt sugárzom ki. Egyre jobban élvezem a csendet, a befelé fordulást, az időtlenség érzését.”
Mikor, ha nem most?
Manapság minden az örök fiatalságot hirdeti, amiben benne rejlik a folyamatos újrakezdés lehetősége. „A mai negyvenes korosztály a régi harmincasok életstílusát jeleníti meg. A legtöbben magabiztosan, stabil párkapcsolatban és jó egzisztenciával élvezik az aktív felnőttkort, mások pedig ebben az időszakban építenek új párkapcsolatot vagy karriert a tönkrement, megunt helyett. Képessé kell válnunk arra, hogy befogadjuk az eltelt évek »ajándékát«. Erre képtelen az, aki válságait, veszteségeit nem dolgozta fel – magyarázza Geist Klára pszichológus. – Jobb a korábbi tapasztalatainkból előnyt kovácsolni, és teret adni mindannak, amit addig nem valósítottunk meg. Mindenkiben él egy önmagáról kialakított ideális kép, amit bölcsessége, önismerete és az anyagiak birtokában kiteljesíthet.”
Te mitől ragyogsz?
Szakértőnk is alátámasztja: a legjobb „plasztika” a lélek ráncainak csökkentése. „Aki érzi, hogy kedvelik, szükség van rá, és megerősítéseket kap a többiektől, az lassabban öregszik – mondja Geist Klára. – Fontos elfogadni és megélni a női élet négy szakaszát (lány – szerető – anya – banya), hogy ezek lehetőségeit már éretten, együttesen tudjuk használni. Így a leány báját, gyermeki szabadságát, kreativitását, a szerető párkapcsolatot életben tartó, izgalmas énjét, az anyai gondoskodást, odaadást. Ez utóbbit gyermekeink kirepülése után is megélhetjük, ha békében vagyunk önmagunkkal. Az anyaságban rejlő teremtőerő más területeken is kamatoztatható (kertészkedés, könyvírás, új receptek kitalálása). Sőt ez a minőség a barátnő, támogató és tanácsadó szerepekben is jól érvényesülhet. A banyakor az összegzés, a bölcs szemlélődés időszaka. Aki elfogadja az idő múlását, még többet képes adni ilyenkor a környezetének. A női szervezet már nincs kitéve a hormonok játékának, felszabadul a kreativitás. Csak rajtunk múlik, örömöt sugárzunk-e, vagy keserűséget.”
 Cikkünk a Nők Lapja Psziché legutóbbi számában jelent meg. A tartalomból:
|
