Átlagos mezei bevásárlásnak indult, aztán valahogy több időm lett rá, és gondoltam, játsszunk egy kicsit. Régebben nem értettem, mi ez a nagy felhajtás az adalékanyagok körül, aztán így az évek múlásával rájöttem, hogy érdemes odafigyelni. A lényeg a lényeg: elhatároztam, hogy ez eddig általam egészségesnek gondolt dolgokat tesztelem. Irány az előrecsomagolt szalámik pultja! Azt gondolná az ember, ha majdnem ezer forintért adnak egy alig tízdekányi füstölt, gyönyörű színű pulykasonkát, akkor azzal nem lehet baj. Pulyka polcról le, apró betű, összetevők olvas. Megüti a szemem a nátrium-nitrit, ami az okostelefonom szerint kerülendő, a Wikipédia szerint meg egyenesen mérgező.
A rettegés foka
Teljesen elbizonytalanodtam ezután a vásárlás után, ezért megkérdeztem a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) munkatársát, Haraszti Anikót, aki azt javasolta, ha kétség merül fel, hogy abban, amit levettünk a polcról, van-e valami nem teljesen rendben lévő dolog, inkább válasszunk helyette mást; az a biztos. Azért tesznek az élelmiszerekbe mesterséges adalékanyagokat, hogy tartósabbak, szebbek (gondoljunk csak a színezékekre, a habosításra) legyenek. Ám „a gyártók végül annyira túllőttek a célon, hogy az eltarthatóság már fontosabb szempont, mint az, hogy megbízható alapanyagok kerüljenek egy élelmiszerbe” – teszi hozzá Anikó.
Hogyan kerüljük el a mesterséges anyagokat? A Tudatos Vásárlók Egyesületének tanácsai: – Vásárláskor részesítsük előnyben a kevésbé feldolgozott, friss élelmiszereket! |
Ezek a bizonyos E-k az Európai Unió által engedélyezett szerek, vizsgálták is őket, de arról, hogy milyen a hosszú távú együttes hatásuk, nemigen tudunk. „Az Európai Unió készül ezek felülvizsgálatára, addig is elővigyázatosnak kell lenni” – tanácsolja Anikó.
Persze vannak ártalmatlan mesterséges adalékok, például a szóda vagy citromsav, ezektől nem kell megijedni. A Tudatos Vásárlók Egyesületének a honlapján ellenőrizheted, melyik E-szám biztonságos, illetve melyik okozhat allergiát, vagy még rosszabb betegségeket. A TVE munkatársa azt tanácsolja, aki teheti, maga dolgozza fel az élelmiszereket otthon, helyben termelt zöldséget, gyümölcsöt, húst vásároljon, főzzön, ha teheti, és akkor tudni fogja, mi került az ételébe.
Azóta így maradtam
„Amikor nagyjából tíz éve volt a nagy Candida-diéta-hullám, én is elmentem egy tesztre, és kiderült, hogy nekem tényleg van, megcsináltam egy három hónapos kúrát. Miután nagyon komolyan vettem, elkezdtem az utolsó betűig elolvasni az élelmiszerek címkéit, és akkor lepődtem csak meg igazán. Azóta így maradtam” – meséli Nagy Réka, vagyis Ökoanyu, akinek a blogját már egy jó ideje olvashatjátok a Caféblogon.
Réka azt mondja, 100 százalékig talán nem lehet kikerülni ezeket, de ha megváltoztatjuk a bevásárlási szokásainkat, szép lassan kikopnak az étrendünkből a mesterséges adalékanyagok. „Első lépésként az a legfontosabb, hogy próbáljunk mindenből frisset venni, illetve nézzük meg, hogy mely általunk rendszeresen használt félkész termékről tudnánk lemondani, vagy tudnánk kiváltani házi készítésűvel – javasolja Réka. – Ehhez érdemes átgondolni a heti menüt, és megtervezni a vásárlást. Így a háztartási hulladék is csökken, és könnyebb friss élelmiszert vásárolni, ha előre tudjuk, mire kell, és nagyjából mikor fogjuk felhasználni.”
Az ízlelőbimbók újra tanulnak
Ökoanyu tanácsai: – Részesítsük előnyben a friss élelmiszereket, járjunk piacra! |
Ne keseredjünk el, ha először mindent ízetlennek érezünk. „Ha nagyon sok feldolgozott élelmiszert fogyasztottunk, az ízlelőbimbóknak idő kell, míg visszaállnak a normál érzékelésre. Egy idő után már a mesterséges anyagokat fogjuk kiérezni az ételből” – biztat a változtatásra Ökoanyu.
„Ha valamiből nincs friss, inkább fagyasztottat veszek. Ha nincs fagyasztott, de a konzerv kétes, akkor inkább lemondok arról az ételről. A fagyasztott élelmiszerek másik előnye, hogy sokkal jobban szabályozható, mennyit szeretnék belőle felhasználni. A konzervnél a maradék általában mehet a kukába, hacsak nem lehet lefagyasztani – magyarázza a leginkább adalékanyag-mentes tartósítási módszert Réka. – Nagyon hosszú és néhol meglepő a fagyasztható élelmiszerek listája, de eltenni is szeretek, eddig főleg lekvárokat készítettem, ha nem csúsztam le egy-egy gyümölcsről, vagy nem volt horrorisztikusan drága. Idén szeretnék paradicsomot, lecsót is eltenni” – meséli a blogger.
A lényeg: ne ijedjetek meg a mesterséges adalékanyagoktól, csak jobban figyeljetek oda a vásárolásnál, és ha van időtök, főzzetek a családnak!
További tippek, hogy jobban legyél:
Fáradékonyság ellen milyen vitamin vagy más gyógymód segíthetne? Nem csak egészségügyi, de bármilyen témájú kérdésben kaphatsz segítséget a Válaszkeresőn! |