nlc.hu
Életmód
A tojás a sikeres fogyókúra titka

A tojás a sikeres fogyókúra titka

Csodadiéták nélkül is fogyhatunk, ha tojásos reggelivel indítjuk a napot.

Az amerikai Missouri Egyetem szakemberei azt vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol a reggeli fogyasztása olyan emberek étvágyára, akik általában nem szoktak reggelizni.

A kísérletben húsz túlsúlyos vagy elhízott, 18-20 év közötti nő vett részt. A fiatalok étrendjébe bevezették a reggelit, mely magas fehérjetartalmú tojásból és sovány marhahúsból állt. A résztvevőktől a nap folyamán vérmintákat vettek, illetve kérdőíveket kellett kitölteniük, este pedig MRI-készülékkel vizsgálták az agyuk az étvágyért, illetve az étkezéssel kapcsolatos motivációkért felelős területeit.

A tojás a sikeres fogyókúra titka

Az eredmények azt mutatták, hogy a fehéredős, tojásos reggelit követően a kisérleti alanyok étvágya egész nap kisebb volt és kevésbé kívánták az egészségtelen, zsíros, cukros ételeket, este pedig nassolni sem volt kedvük. A kutatók mindebből azt a  következtetést vonták le, hogy a fehérjében gazdag reggeli hatékonyan segíthet a fogyásban, mivel a nap hátralévő részében megakadályozza a túlevést. A reggelizéshez ráadásul nem is nehéz hozzászokni: akik általában kihagyják, azoknak a szervezete is nagyjából három nap alatt képes alkalmazkodni a nap eleji étkezéshez.

Mennyire káros a lerakódott fogkő? Ott a válasz a Nők Lapja Café Válaszkereső oldalán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top