Életmód

A vásárlás felér egy edzéssel

Kardioedzés, nyújtás és erősítés is szerepel a programban. Úgy, hogy szinte észre sem veszed.

320 kilométert gyalogolnak és közel 15 000 kalóriát égetnek el a nők évente azzal, hogy vásárolni járnak – állítja egy Angliában készült tanulmány.

Egy kísérlet során arra kérték az önkénteseket, hogy négy héten át viseljenek lépésszámlálót minden alkalommal, ha bevásárolni mennek, vagy a plázákat, illetve a kedvenc divatüzleteiket járják. Az így mért adatok alapján jöttek ki a fenti eredmények.

A vásárlás felér egy edzéssel

„Egy bevásárlótúra során könnyedén átgyalogolok a város egyik végéből a másikba. A végén aztán mindig az első dolgot veszem meg, amit megláttam, még akkor is, ha azért vissza kell mennem a város túloldalára” – mondta a kutatás egyik résztvevője. „Sosem fordult meg a fejemben, hogy vásárolgatás közben edzek, mindenesetre sokkal szórakoztatóbb, mintha edzőterembe mennék. A séta kiváló kardioedzés, ha magas polcokról és állványokról emelek le dolgokat, az felér egy nyújtással, a karjaimat pedig a nehéz szatyrok hazacipelésével erősítem” – így egy másik női vásárló.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top