Életmód

Kisgyerekek is lehetnek okostelefon-függők

Az egészen kis gyerekek is lehetnek okostelefon-függők, ezért szakértők arra intik a szülőket, hogy ne engedjék csemetéiket sokat játszani a készülékekkel.

Kisgyerekek is lehetnek okostelefon-függőkHosszabb távon súlyos mellékhatásokkal küszködhet majd az a gyerek, akinek hagyják, hogy naponta órákon át babrálgassa a telefont – figyelmeztet Richard Graham, a téma szakértője. Graham indított három évvel ezelőtt elsőként Nagy-Britanniában úgynevezett technológiafüggőségi leszoktató programot.
A szigetország legifjabb, függőséggel küszködő betege egy négyéves kislány. Szülei hagyták, hogy akár négy órán át is a kezében legyen iPad, aminek aztán az lett a következménye, hogy amikor megvonták tőle a készüléket, a gyermek krónikusan vigasztalan lett, és állandóan visszakövetelte a táblagépet.

Graham szerint a legifjabb technológiafüggők hasonló elvonási tünetektől szenvednek, mint az alkoholisták vagy a kábítószer-élvezők. „A mai gyerekek szinte a születésüktől hozzáférhetnek a világhálóhoz. Látják, hogy szüleik játszanak a mobiltelefonjukkal, erre ők is ugyanezt akarják. Nehéz eldönteni, hogy engedjünk-e nekik, mivel a készülék hasznos jutalmazási és nyugtató eszköz, ám ha valaki nem tudja a mértéket, nagyon veszélyes lehet az engedékenység” – idézte a The Sunday Times című brit lap Grahamet.

A szakértő kidolgozott egy 28 napos leszoktatási programot, afféle „digitális detoxikálót”, amely nemcsak a mobilozásból, hanem a számítógépes játékokból is kijózanító hatású.
A lap megjegyzi, hogy a múlt héten olyan tanulmány jelent meg, amely szerint a brit szülők több mint fele hagyja játszadozni csecsemőjét mobiltelefonjával, 14 százalékuk akár napi négy órán át.
„Ez rendkívül sok idő, tekintettel arra, hogy a 3–12 hónapos csecsemők naponta csak 10 órát vannak ébren” – hangsúlyozta a felmérést végző babies.co.uk honlap vezérigazgatója, James Macfarlane.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése