Életmód

Barta Nóra: “Arra születtem, hogy édesanya legyek”

A világ legszebb hivatására készül Barta Nóra Eb-ezüst- és bronzérmes műugró, a sportág egyik legeredményesebb versenyzője. Néhány héten belül édesanya lesz. A boldogságát azonban beárnyékolta visszavonulásának híre. A döntést nehéz szívvel hozta meg.

Barta Nóra: „Arra születtem, hogy édesanya legyekA hírek szerint a Magyar Műugró Szakszövetség (MMSZ) illetékesei az idei ösztöndíjak elosztásánál lehúztak arról a listáról, amely a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB) a Gerevich Sportösztöndíj (havi ötvenezer forint) további juttatását jelentette volna. Mindezt ráadásul épp azután, hogy bejelentetted, anyai örömök elé nézel…

– Megértem, hogy kikerülhetetlen a téma, de nem szeretném, ha ez az interjú a panaszokról és a fájdalmakról szólna. Utóbbiból egyébként is bőven kijutott az életemben.

– Várandós édesanyaként lelkileg hogy viseled ezt az időszakot?

– Most már jobban vagyok, addig volt rossz, amíg meghoztam a döntést. A mostani állapot olyan, mint amikor egy nagy, mázsás kő legördül a vállaidról. Valójában mindig az elismerés, az odafigyelés hiányzott a szövetség részéről. A legutolsó levelükben erre rá is tettek egy lapáttal, mert gyakorlatilag leminősítették az eddigi eredményeimet, az olimpiai helyezéseimet. Nem gondolom, hogy a 12. helyezés és maga a tény, hogy négy olimpiára kvalifikálódtam, olyan szörnyű lett volna…

– Ha nincs ez a levél, a szülés után is folytattad volna a sportot?

– Igen. Számos magyar sportolónő szülése után is folytatta pályafutását, és ugyanúgy kapták a támogatást. Én nem kaphattam. Pedig csak egy kérvényt kellett volna benyújtani a MOB felé. Ez az egész nem a pénzről szól, hanem a szándékról, az odafigyelésről, amit nem kaptam meg.

– Végleges a döntés?

– Végleges. Most egy új, szebb korszak kezdődik az életemben, hiszen édesanya leszek. Domokos itt van a hasamban, kommunikál velem, és ennél már nem lehet semmi fontosabb.

– Valóban más ez az állapot?

– Nagyon. Hogy stílusos legyek: hullámzóan más… A terhességem első időszaka megviselt, hiszen folyamatos rosszullétekkel telt. Aztán jött három hónap, amikor igazi energiabomba voltam, már a babát is egyre jobban éreztem, teljesen egymásra hangolódtunk. Most az utolsó fázis ismét kritikusabb. Már Doma is nagyobb, a pocakom is, és sokat fáj a csípőm. Egyre nehezebb ez a babavárás. Arról nem beszélve, hogy elértem a 80 kilót, amit nagyon rossz volt látni a mérlegen.

Barta Nóra: „Arra születtem, hogy édesanya legyek

– Különös lélektana lehet ennek egy sportolónál, aki az állandó edzés miatt mindig tökéletes alakkal rendelkezett.

– Felfogom, hogy nem szépségversenyre készülök, hanem anyuka leszek. Sőt, még így is mindenki dicsér, hogy arányosan jöttek fel a kilók, de nem ezt a látványt szoktam meg a tükörben. Talán a negyedik vagy ötödik hónapban jártam, amikor sétáltam a városban, és megláttam magam a kirakatban. Többször vissza kellett mennem, hogy valóban én vagyok-e… Időbe telt, mire megszoktam a látványt.

– Érzékenyebb lettél, mióta babát vársz?

– Sokkal. Korábban is érzékeny voltam, sok esetben vissza kellett fojtani az érzelmeimet, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy elgyengüljek.

– Miért nem?

– Mert az nem egy erős sportolóra vall, hogy kétpercenként elsírja magát. És egy műugrónak erre igenis figyelnie kell. Az ugrás folyamatos harc, ott erősnek kell lenni. Általában havonta egyszer megengedtem magamnak egy esti nagy sírást, ahol kijött minden fájdalmam és azok az érzések, amelyeket korábban elnyomtam magamban. Ahhoz, hogy az ember elérje a céljait, sokszor keménynek kell lennie. Ha érzékenyebb, akkor nehezebb.

– Ezek szerint most legálisan sírhatsz.

– Igen. Furcsa is, mert vannak napok, amikor semmi bajom, de amikor a férjem elindult a világbajnokságra (Ligárt Balázs, a holland műugró-válogatott szövetségi kapitánya – a szerk.), volt egy sírásos estém, hogy már nem vagyok a régi. Balázs mondta is, hogy tudja, agyban mindig élsportoló leszek, hiszen ez az énképem, de ez most az az időszak, amikor félre kell tenni.

– Balázs hogyan viseli az érzelmi kitöréseidet?

– Neki nagyon tetszik ez a másállapot… (Nevet.) Mindig mondja, hogy terhesen még szebb vagyok. Ő nagyon tud engem kezelni. Talán jobban is, mint én magamat.

– Ezen nem csodálkozom. Nyolcéves korod óta ismer.

– Ő volt az edzőm. Amikor abbahagyta az ugrást, és elkezdett edzősködni, az elsők között voltam, akikkel elkezdett foglalkozni.

Barta Nóra: „Arra születtem, hogy édesanya legyek

– Azt gondolnánk, hogy az, hogy ilyen rég óta ismeritek egymást, és összeköt benneteket ennyi munkával töltött emlék, legalább ugyanannyi veszélyt hordoz magában, mint előnyt.

– Kínlódtunk is eleget, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy több van köztünk az edző és tanítvány viszonynál. Aztán a pozitív oldalát néztük: kiben bíznánk meg magánéleti téren, ha nem egymásban? Az idő pedig minket igazolt, hiszen nagyon erős szövetség a miénk, és tökéletesen működik a magánéletünk is. Ugyan tizenhárom év korkülönbség van köztünk, de ez sem okozott problémát.

– Gyakran álmodsz az ugrásokkal?

– Egyre inkább nem. Régebben többször álmodtam ezzel. Sőt gyakran megtörtént, hogy egy-egy próbatételt előre megálmodtam, és később meg is tudtam csinálni. Kisebb koromban is, amikor nem ment egy ugrás, mondtam Balázsnak, hogy pedig én ezt már láttam magam előtt, amint sikerült. Később pedig így is lett. Marcsi barátnőm például azt mondta, megálmodta, hogy a dobogón állok. Álmában mutattam neki az érmet, ő pedig dobott nekem egy plüssállatot. Akkor persze még én is kinevettem. Aztán amikor hónapokkal később a döntőben ugrottam, a végén, amikor megkaptam az érmet, valóban dobta a plüsst…

– A kisbabáddal álmodtál már?

– Igen. Érdekes módon majdnem minden nap álmodom vele, de ezek az álmok nem jók. A visszatérő álmok közé tartozik például a koraszülés, és időnként valamilyen testi rendellenességet is álmodom. Mindazok ellenére, hogy a 3D-s ultrahang alapján gyönyörű fiú van a pocakomban. Először meg se akarta mutatni magát. Csokit kellett ennem ahhoz, hogy egyáltalán megmozduljon, és lássuk. De a látvány mindenért kárpótolt. Mosolygott… Na akkor kicsit sírtam is. Nagyon jó érzés volt.

Barta Nóra: „Arra születtem, hogy édesanya legyek”

– A blogodban azt írtad, eleinte meg voltál róla győződve, hogy lányt hordasz a szíved alatt…

– Tudod miért hittem ezt? Mert nekem soha semmi nem volt könnyű az életben, és azt hittem, a gyerekvállalás által is próbatétel elé állít majd a sors. Mindig fiús lány voltam, és könnyebben megértettem magam a fiúkkal. Karácsonyra távirányítós autót kértem, és imádtam focizni. Tisztában voltam vele, hogy ha fiam születik, vele egyszerűbb dolgom lesz, mint egy lánnyal. Éppen ezért hittem, hogy az élet ismét megoldandó feladatként adja majd a kislányt. Például hajat kell majd fonnom, amit sose tudtam, mert magamnak nem kellett. Aztán nem így lett. Ettől függetlenül őszintén mondom, mindegy, hogy fiú vagy lány, csak egészséges legyen.

– Gondoltál már arra, hogy Domokos mekkora előnnyel indul az életben? A kitartást, a szorgalmat, a bátorságot az anyatejjel szívja majd magába.

– Ennyire tudatosan még nem gondoltam ebbe bele, de igazad lehet. Igen, abszolút így akarom nevelni, ugyanakkor az sem lenne baj, ha tudna kicsit érzékenyebb lenni. Néha nekem is jó lett volna. Azt szeretném, ha a problémamegoldó képességét tőlem örökölné. Abban jó vagyok. Mindent meg fogok tenni azért, hogy jó anyja legyek a kisfiamnak. Amióta az eszemet tudom, édesanya akartam lenni, mert imádom a gyerekeket. Sokszor mondtam is a barátaimnak, hogy én arra születtem, hogy anya legyek.

– A férjednek van már egy 15 éves fia is, aki szintén műugró. Vele milyen a kapcsolatod?

– Tökéletesen megértjük egymást Ábellel, akit születése óta ismerek. Nagyon jó kapcsolat van közöttünk, mindenről tudunk beszélgetni. Szeptembertől ő is velünk fog élni Hollandiában. Már nagyon várja a testvérét.

– Ha nem lenne ez a visszavonulás, azt mondanám, minden kerek.

– Hidd el, hogy azzal együtt is kerek. Amikor az ember lezár egy korszakot, utána könnyebb lesz minden. Én is ezt tapasztaltam. Soha ilyen harmóniát nem éreztem magam körül, mint most. És ennél fontosabb nincs, hiszen alig néhány hét, és megszületik a kisfiunk! Akkor lesz még ennél is kerekebb a világ.

Erről ismerheted
Barta Nóra Eb-ezüst- és bronzérmes műugró, a sportág egyik legeredményesebb versenyzője, az elmúlt 14 évben lényegében csak neki szurkolhattunk. A 2008-as eindhoveni Európa-bajnokságon ezüstöt, a 2006-os és 2010-es Eb-ken bronzérmet szerző műugró eddig négy olimpián vett részt.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése