Életmód

Párválasztás – szülői felügyelettel?

Evolúciós oka van annak, hogy a szülők irányítani akarják gyermekeik párválasztását – állítja egy új tanulmány.

Párválasztás - szülői felügyelettel?A Bristoli és a Gröningeni Egyetem kutatói dr. Tim Fawcett vezetésével kimutatták, hogy a szülők annak a gyermeküknek biztosítanak több erőforrást, akiknek partnere kevesebb támogatást nyújt. Ez vezet aztán a párválasztással kapcsolatos konfliktushoz. A szakértők egy számítógépes modellel szimulálták a szülői viselkedés evolúcióját lányuk párválasztásakor. A modell azt mutatja, hogy a szülők jellemzően olyan vőt szeretnének jobban, aki gondoskodóbb és támogatóbb, mint amilyet lányuk egyébként választana.

A jelenség hátterében az áll, hogy a szülők egyenlően próbálják elosztani erőforrásaikat gyermekeik között, ezért a párválasztáskor azt szeretnék, ha a megoszlás egybeesne ezzel. Amikor azonban a szülők nagyobb mértékben támogatják azt a gyermeküket, akinek partnere kevésbé gondoskodó, konfliktus alakul ki. Dr. Fawcett szerint a szülők egyformán viszonyulnak mindegyik gyermekükhöz, az egyes gyermekek azonban többre tartják magukat testvéreiknél, ezért többet akarnak a szülői erőforrásokból, mint amennyi igazságosan járna nekik. Ez magyarázhatja azt, hogy a gyerekek olyan párt is hajlandók választani, aki kevésbé gondoskodó, mint amilyet szülei elképzelnek számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top