Baráti körömben történt, igyekszem úgy megírni, hogy az érintettek környezete ne ismerjen rá a történetre… Három éve jártak együtt, két éve együtt is éltek, méghozzá – mi, a barátaik legalábbis azt hittük – jól. Erika szeretett volna elköteleződni, többször beszélt erről a baráti körben, és végül hallottuk, hogy Gábor hamarosan megkéri a kezét. A lánykérés előtti hónapban, már amikor kitűzték volna az esküvő időpontját is, Erika sírva végighívta a társaságot: szakítottak. Így mesélték el a történetet később:
– Három év, nagy szerelem, közös barátok, közös bulik – idézte fel Erika. – Egyértelmű volt, hogy együtt maradunk. Mindketten harminc felettiek vagyunk, nem az elsők voltunk egymásnak, tudtuk, hogy ez érett szerelem. Én már gyereket szerettem volna, Gábor még szórakozni akart, kijárni a barátjához nyaranta, aki Horvátországban vezetett egy szörfkölcsönzőt, nem vágyott még családra… De ezt sem bántam. A szüleim, a nagyszüleim, a húgaim miatt is fontos volt, hogy összeházasodjunk – a húgaim már férjezettek, a családomban nagyon fontos érték a házasság. Mindent megszerveztem, még a gyűrűket is én választottam ki. Gábor húzta a száját, de tudtam, hogy szeret. Végül mégsem került sor a lánykérésre. Mielőtt bejelentettem volna a szüleimnek, hogy hamarosan szervezünk egy intim családi vacsorát – ott kérte volna meg a kezemet –, Gábor váratlanul közölte, hogy papír nélkül velem marad, de eljegyzést és esküvőt még pár évig nem akar. Összetörtem, és elköltöztem – azóta ő is kisebb lakást bérel, a nagyot feladta. Ennek már fél éve. Még mindig szeretem, de nekünk nincs közös jövőnk, mert ő nem akar felnőni, és egész máshogy képzeli el az életét, mint én.
– Nagyon jól megvoltunk Erikával – mondta Gábor. – Ám harmincegy évesen még nem akartam házasságot, de az erőszakossága fojtogatóvá vált. Az utolsó évben állandóan az eljegyzésről és az esküvőről beszélt, és nagyon ingerültté tett, hogy mindig erre emlékeztetett. Végül egy gyenge pillanatomban okét mondtam az eljegyzésre, ám amikor Erika közölte, hogy a lánykéréskor megtervezzük az esküvőnk időpontját is, görcs állt a gyomromba. Ijesztő volt számomra a gondolat, hogy „minden lezárul”. Hirtelen kitört belőlem, hogy ezt én nem akarom. Nemet mondtam. Egyelőre nincs senkim. Szeretem Erikát, de azt gondolom, hogy jól döntöttem. Már kihevertük a szakítást, persze sokszor gondolok rá, és arra, hogyha nem „állít a falhoz”, ha van türelme kivárni, amíg bennem is megérik a gondolat, akkor talán egyszer tényleg összeházasodtunk volna.
Erősíthet, de el is választhat
John Gray amerikai pszichológusprofesszor, a Mars és Vénusz-kötetek szerzője egyik könyvében elmeséli, hogyan kérte meg a felesége kezét. Elsősorban a felesége (akkor még barátnője) miatt tette – tudta, hogy örömet szerez neki, ugyanakkor neki is jó érzést jelentett, hogy ezzel „magasabb szintre lépnek”.
És itt a lényeg: bár Gray sem volt a „mindenáron házasodjunk össze” elmélet odaadó híve, de megérett benne a pillanat, amikor jó érzést adott neki, hogy léphet, és tudta, hogy a barátnője még nála is boldogabb lesz! Az eljegyzés egyébként is mérföldkő: az egymást igazán szerető párokat megerősíti, azonban felszínre is hozhatja a feszültségeket, a rejtett vágyakat és félelmeket. Ezek többségét jól kezelhetjük – de ha a két ember nem szereti igazán egymást, vagy lelkük mélyén nem egymással tervezik az életüket, akkor az eljegyzés akár a kapcsolat végét is jelentheti. John Gray azt is mondja, ha valóban jól élnek a felek egy párkapcsolatban, akkor az eljegyzés csak erősítheti mindkét fél érzéseit, az összetartozásukat, és izgatottan készülődnek az esküvőre – mint következő történetünk szereplői.
 |
| Nagy Genovéva és Zilahi András – egy „átlagos” vacsora közben jegyezték el egymást |
Vállaljuk egymást
– Egy régi kapcsolatomban sürgettem én is az eljegyzést, de ma már tudom, hogy sürgetéssel nem megyünk semmire, sőt az a kapcsolat már nem az igazi, ahol az egyik fél ennyire „akarja”, a másik pedig hezitál… – mosolyog Nagy Genovéva. – Úgyhogy én harminc fölött már leszámoltam ezekkel az álmaimmal. És igaz a mondás: akkor jön meg az Igazi, amikor nem is számítasz rá! Egyik este hat órakor regisztráltam egy párkereső oldalon – nem fűztem hozzá sok reményt –, és Andris hat óra hét perckor levelet írt. Nagyon szimpatikus volt, ezért másnap találkoztunk, és abban a pillanatban éreztük, hogy egymásra vártunk! Még azon a héten bemutatott a szüleinek, és már távlati tervekről kezdtünk beszélgetni. Abban maradtunk, hogy úgy jegyezzük majd el egymást, hogy a nagy napig senki se tudjon róla.
Egy délután hazamentem, leültünk a terített asztalhoz enni, és Andris azt mondta: „Annyi bajon túl vagyunk, és egyetlen pillanatig sem haboznék, hogy megkérjem a kezed!” Tovább ettünk, és azt feleltem: „Házasságellenes vagyok, de igent mondanék.” Tovább folytattuk az evést, aztán összemosolyogtunk… Még aznap este vettünk két gyűrűt, és jövőre összeházasodunk.
Az eljegyzés számomra azt jelenti, hogy ország-világ előtt vállaljuk egymást. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen fontos lesz számomra az elköteleződés.
| Ha menyasszony szeretnék lenni… …mit tehetek: 1.  Kezdeményezzen őszinte beszélgetést arról, hogy hogyan képzelik el a jövőt, és ne hallgassa el, hogy szeretne összeházasodni vele. 2. Ha a párja elzárkózik, érdemes az okokról beszélgetni, mert az is lehetséges, hogy például a szülei válása hagyott benne olyan mély nyomot, hogy nem akar megnősülni – ilyen esetben beszélgessen vele azokról az általa is ismert párokról, akiknek „sikerült”, ám ha párja továbbra is kitart a „nem” mellett, akkor megfontolandó, hogy pszichológus segítségét kérjék. 3. Ha párja semmiképpen sem szeretne elköteleződni, és ön ezek után is ragaszkodik a papírhoz, akkor esetleg érdemes elgondolkodnia a továbblépésen, hiszen ebben az esetben egyéb terveik (közös élet, gyerekvállalás) is különbözhetnek. 4. Ha a közös tervek egyeznek, és partnere csak a házasságtól riad vissza, akkor gondolja át azt a lehetőséget is, hogy képes lenne-e papír nélkül boldogan élni vele a továbbiakban! …mit ne tegyek: |
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
Hajdu Bea és Mariann- Angelina Jolie újra Magyarországon!
- Miért kerültek a magyar nők a „boldogságlista” végére?
- A tehetségkutatás új útjai
- Hol a boldogság mostanában?
- Eljegyzés – kezdet vagy vég
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
- Anya főz
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
