Merj néha nemet mondani!

Képzeld el, hogy beültök a kedvenc kávézódba a barátnőddel, forró csokit rendelsz. Alig várod,
hogy megérkezzen az édes, gőzölgő, mélybarna finomság. Végre megjön a pincér, és letesz eléd egy csésze fehér csokoládét. Mit teszel? Csalódottan, de szó nélkül megiszogatod, vagy megmagyarázod magadnak, hogy tulajdonképpen a fehéret is szereted? Esetleg udvariasan megkéred a pincért, hogy vigye vissza, és hozzon helyette egy étcsokisat, amilyet rendeltél?
Egy ilyen hétköznapi helyzet is alkalmas lehet arra, hogy megtapasztaljuk, képesek vagyunk-e kiállni önmagunkért, tudjuk-e vállalni a véleményünket, még akkor is, ha ebből feszültség fakad.

“Már nem akarok folyton megfelelni”

A “nem” kimondása személyiségépítő, egészségfejlesztő lehet akkor, ha meggyőződésből fakad, és az énünkkel teljesen összhangban van. “Már nem akarok folyton megfelelni” A konfliktusok felvállalásának problémájával küzdött Fodor Kriszti (39) is. “Sokáig nehezen tudtam nemet mondani, mindig az utolsó sorba ültem, bárki bármit kérhetett tőlem, azonnal ugrottam – meséli. – Ha a munkahelyemen hibáztam, egy hétig szégyelltem magam, álmatlanul forgolódtam.
Úgy éreztem, mindig a mások akaratának kell érvényesülnie, háttérbe szorítottam saját magam: »biztosan nem nekem van igazam« – gondoltam.

Hosszú évekig birkóztam az önbizalomhiánnyal, befolyásolható voltam. Lassú folyamat hozta meg a változást: a barátaim folyamatosan mondták, hogy ne legyek már olyan nyuszi, és volt egy kedves tanárom kamaszkoromban, aki már akkor támogatott,biztatott. Lépésről lépésre fejlődtem: a tapasztalatok, az érés, önmagam megismerése és a számomra fontos értékek megfogalmazása is sokat segített.

Ma már nem azzal kezdem, hogy »jaj, bocsánat, igazad van«, hanem körüljárom a problémát, ha kell, más véleményét is kikérem. Képes vagyok a munkámban is kiállni magamért, megvizsgálni, hogy mi az én felelősségem, és aszerint dönteni. Már nem akarok a legjobb és tökéletes lenni, mindenkinek megfelelni. Arra is rá kellett jönnöm, hogy nem baj, ha nem mindenki a barátom. Ha valakivel rosszul érzem magam, nem erőltetem a kapcsolatot: elfogadom őt olyannak, amilyen, de nem állok mindig a rendelkezésére, mint korábban. Régebben makacsul egyedül döntöttem, de rájöttem, fontos megbeszélni a helyzeteimet másokkal is.”

Könnyű igen, nehéz nem

“Igent válaszolni könnyebb egy kérésre, mert azonnali feszültségcsökkenést hoz, és mint
kedvező válasz, pozitív atmoszférát teremt, elismerést vált ki – mondja Oláh Attila, a pozitív pszichológia szakértője.  – Nemet mondani konfliktusgerjesztő, feszültségfokozó
aktus, hiszen az elhárítással kockáztatjuk érzelmi viszonyainkat. Cserébe viszont erősíthetjük általa a hitünket önmagunkban, hogy képesek vagyunk céljainkat megvalósítani, és tiszta maradhat a lelkiismeretünk. Hosszú távon pedig, ha például a csábításnak, az önkizsákmányolásnak vagy a különböző függőségeknek szól a tagadás, hozzájárul lelki békénk
megteremtéséhez. A visszautasításhoz azonban feszültségtűrő képességre, magabiztosságra
van szükség. A kudarckerülés, az érzés, hogy »velem valami nincs rendben, jobb, ha a többség elvárásaihoz igazodom«, befolyásolhatóvá tesz. Ha személyiségünknek megfelelő szerepeket választunk, a sikerélményekből erőt meríthetünk, és kommunikációnkban is hitelessé válhatunk. Akár igent mondunk, akár nemet, az akkor szolgálja fejlődésünket, ha szavaink gondolatainkkal és érzéseinkkel egységesek.”

“Sodródó emberből kereső lettem”

De nemcsak kívülről, a világból, hanem belsőnkből is érkezhetnek impulzusok, késztetések.
Szilveszternek (49) az élete múlt rajta, hogy tud-e önmagának nemet mondani. “Labilis voltam, nem tudtam, ki vagyok, mit szeretnék, mi a fontos a munkában, a kapcsolataimban
– meséli. – A hatvanas években születtem, a szocializmusban nőttem fel, ami arról szólt, hogy mást mondunk, mást gondolunk, mint amit teszünk. Az egész életemben jelen volt ez a
kettősség. A Tízparancsolat például kimondja, hogy tiszteld a szüleidet, de ők nem tették
ezt lehetővé. Anyám megsértődött, ha bármire nemet mondtam. Felnőttként döbbentem rá,
hogy jogom van a visszautasításhoz. Akkor jelent meg először a tudatosság az életemben, a feladat, hogy nemet tudjak mondani, amikor az alkoholproblémám miatt többször is eljutottam a halál közelébe.

“Jó úton járunk, ha azt tapasztaljuk, hogy énképünk összhangban van a környezetünk által látott képpel.

Életben maradtam, de fájdalmas tapasztalatok mutatták meg, hogy az ivásra mindig nemet kell mondanom, ha emberi életet szeretnék. Az Anonim Alkoholistáknál (AA) kezdtem tudatosan foglalkozni a kapcsolataimmal, a betegségemmel. Problémám volt a pszichológiai határokkal. A függőség kialakulását gyakran vezetik vissza a rossz szülő-gyerek kapcsolatra, ahol a közelség-távolság szabályozása egészségtelen: a családi viszonyokat áthatolhatatlan falak
vagy éppen ellenkezőleg, összeolvadás jellemzi.

Felnőttként a saját határaimat nemekkel tanultam meg kijelölni. Fontos volt az is, hogy ne csak a kapcsolataimban legyek képes az elutasításra, hanem a vágyaimmal szemben is. Részegen felszedtem például olyan nőket, akiket nem akartam, és ebből sok kellemetlenségem támadt. Régebben csak sodródtam, a józanodásom és az AA a tudatosságot hozta az életembe. Az első biztos identitás az életemben az volt, hogy alkoholbeteg vagyok. Meg kellett fogalmaznom, milyen értékek fontosak nekem, mert csak ezzel a tudással vagyok képes dönteni. Az is segít, ha tudom, mi a lényegesebb szempont számomra az adott kérdésben. Lehet, hogy nem vitatkozom a főnökömmel, mert szeretném megtartani a munkámat. De eljöhet a pillanat, mikor már nem nyelek tovább, ugyanis elsődleges szemponttá válik az önbecsülésem. Mire a tudatosságig eljutottam, rengeteg szenvedést megéltem és okoztam. Régebben sok mindenről eldöntöttem, hogy nem – kipróbálás, gondolkodás nélkül. Ma már megkóstolom, mielőtt kimondom, hogy keserű vagy édes, igen vagy nem.”

Ami a szívemen, az a számon

A jól működő családban a gyermek világos értékeket kap, a légkör őszinte, bizalommal teli, a határokat tiszteletben tartják, természetes az érzelmek, indulatok kimutatása.
“A szerepét betölteni nem képes, diszfunkcionális családban felnövő ember öngyógyításként,szeretethiányának orvoslására nyúlhat például az alkoholhoz mint örömforráshoz és feszültségcsökkentő szerhez – mondja szakértőnk. – A törekvés a tudatosságra fontos lépés saját magunk megértéséhez, elfogadásához. Hiszen hitelesen kommunikálni akkor tudunk, ha tisztában vagyunk vele, kik vagyunk és mit akarunk, ha képesek vagyunk irányítani személyiségünket. Mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, a fejlődést az hozza meg, ha motiváltak vagyunk ezek megismerésére. Jó úton járunk, ha azt tapasztaljuk, hogy énképünk összhangban van a környezetünk által látott képpel. Ebben a folyamatban önismeretünk lehet a segítségünkre. Ezt a tudásunkat fejleszthetjük azzal, ha törekszünk belső világunk, mozgatórúgóink, érzelmi életünk, vágyaink megismerésére. Erősségeink és gyengeségeink tudatában igyekezzünk olyan életterületeket keresni, ahol erősségeink működtetésére van szükség. Így szerezhetünk magabiztosságot ahhoz, hogy tudatos, az önmegvalósításunkat
szolgáló igeneket vagy nemeket mondjunk, akár a belső világunkból származó, akár a környezetünkből érkező megszólításokra.”

Cikkünk a legfrissebb Nők Lapja Pszichében jelent meg.
Az új lapszám tartalmából:

• Mióta élsz szex nélkül?
  
• 103 évesen is boldogan – interjú a hosszú élet titkáról
• Coming out – Egy magyar színész vallomása
  
• Nem akarom! – dr. Vekerdy Tamás a rettegett dackorszakról
  
• Feldolgozni a feldolgozhatatlant – Két asszony vallomása
  
• Létezik újrakezdés? 

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!