Életmód

Tilos a plasztikai műtét a tajvani kiskorúaknak

Egyre több fiatal fekszik hiúságból kés alá, már 9 éves páciens is akadt.

Törvény tiltja mostantól a kiskorúak számára a szépítészeti célú plasztikai műtétet Tajvanon. A tajvani egészségügyi és népjóléti minisztérium mindenféle, egészségügyi okokból nem szükséges kozmetikai műtéti beavatkozást megtiltotta ugyanis a 18 éven aluliaknak. Mostantól tehát a korábban legnépszerűbbnek számító mellnagyobbítás, zsírleszívás, orrplasztika csak a felnőtteknek elérhető, a kiskorúaknak még a rutinműtétnek számító szemhéjfelvarrást sem engedélyezik.

A minisztériumi tiltás célja, hogy gátat vessenek a szépítészeti célú plasztikai műtétek terjedésének a fiatalok körében, ugyanis évről évre többen fekszenek kés alá Tajvanon, s köztük egyre nagyobb a fiatalok aránya. A nem hivatalos becslések szerint évente több ezer kiskorú esik át plasztikai műtéten, még 9 éves páciensről is lehetett hallani.

A mindössze 23 milliós lakosú Tajvan világ-összehasonlításban 19. az elvégzett kozmetikai műtétek számát illetően, az ázsiai kontinensen pedig a jóval nagyobb Kína, India, Japán és Dél-Korea után az ötödik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top