nlc.hu
Életmód
Kiderült: a különélés sem jelent veszélyt a párkapcsolatra

Kiderült: a különélés sem jelent veszélyt a párkapcsolatra

Német kutatók szerint a távolság nem feltétlenül csökkenti a szerelmet. Egyre több pár él kétlaki életet.

A korábban véltnél kevésbé veszélyes a párkapcsolatra, ha a pár tagjai külön lakásban élnek – derült ki a wiesbadeni Népességkutató Intézet felméréséből, miután három éven át figyeltek meg párokat. Az intézet kutatásában összesen 12 400-an vettek részt, a kapcsolatok több mint fele tartósnak bizonyult. A párok 15 százaléka szakított, egyharmaduk költözött közös lakásba.

A kutatók szerint Németországban egyre több pár – a párok már több mint 10 százaléka – él külön lakásban. A vizsgálat bilokálisnak nevezi azt a párkapcsolatot, amelyben a partnerek szexuális értelemben is párt alkotnak, és mások által is ismert és elismert a kapcsolatuk, mégsem élnek egy háztartásban. A fiatalabb párok (25-27 évesek) esetében a külön lakás trendje háromszor gyakoribb, mint a 35-37 évesek körében.

A kétlakiság oka gyakran az, hogy a párok tagjai a saját munkahelyükhöz közeli otthonban akarnak élni, mások azonban gyakran azért döntenek a külön háztartás mellett, mert több személyes térre vágynak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top