Életmód

Vásárolj könnyedén!

Vásárolni könnyedén is lehet – na nem úgy értve, hogy felelőtlenül szórjuk a pénzt gondtalan mosollyal az arcunkon, hanem úgy, hogy költség- és időtakarékos megoldásokkal könnyítjük meg a dolgunkat.

Fogyasztói társadalmunk egyik betegsége, hogy vásárolunk, ha kell, ha nem. Pillanatok alatt dobunk ki pénzt az ablakon sokszor felesleges dolgokra, máskor pedig a szükséges holmikat is csak stresszes bevásárló körutakon, a cipő sarkát tövig koptatva tudjuk beszerezni. Pedig minden lehetőség a rendelkezésünkre áll, hogy az időrabló vásárlási procedúrát lerövidítsük, olcsóbbá és hatékonyabbá tegyük.

Vásárolj könnyedén
 

Az első dolog, amit tennünk kell, hogy kordában tartsuk költségeinket, hogy heti és havi listát készítünk a szükséges, megvásárolandó dolgokról. A háztartási és élelmiszerek, valamint a fogyóeszközök heti listán szerepeljenek, az alkalmi, de előre látható vásárlások – például ruházat, különféle felszerelések, szerszámok, berendezési tárgyak stb. – pedig havi listára kerüljenek. Az előre tervezéssel elkerülhető, hogy a vásárlás közben elcsábulva felesleges dolgokat is megvegyünk.

Netes közértek

A második, hogy leülünk a számítógép elé, és megnézzük a webáruházak kínálatát. Ugyanis nem csak könyvet és színházjegyet, laptopot és más, tartós fogyasztási cikket vásárolhatunk a neten, hanem élelmiszert is, amit ráadásul házhoz is hoznak. Számos internetes közért működik ma már, persze az ország minden részét nem fedik le a szolgáltatásaik. De nagyobb vidéki városokban valószínűleg, Budapesten pedig egész biztosan találunk ilyen online üzletet. Ráadásul ezek némelyike egy bizonyos értékhatár feletti vásárlás után ingyen fuvarozza házhoz az árut. Ezek a termékek általában olcsóbbak, mint az áruházláncok vagy pláne az kis üzletek polcairól vennénk le, így még akkor is jól járunk, ha történetesen a kiszállításnak díja van. Ez a díj egy-két ezer forintra rúg egyébként általában. Van, ahol némi felár ellenében express házhoz szállítást is vállalnak, ezzel az vásárolt áru néhány órán belül megérkezik. Általában viszont a következő napon történik a kiszállítás egy előre megbeszélt időpontban, vagy másik napon, amiben a két fél megállapodott. Számold csak ki: hány órát, mennyi kilométert, sorban állást takaríthatsz ezzel meg?

Vásárolj könnyedén

Telefonos vásárlások

A másik nagy találmány, amivel szinte bárhol, bármikor tudunk vásárolni ma már, a telefon. Nem csak okostelefonról van most szó. Teljesen hagyományos, nyomógombos készülékkel is hozzájuthatunk jó pár kényelmi szolgáltatáshoz: például útközben tudunk autópálya-matricát venni (nem kell beállni a benzinkútra külön ezért), lottót vehetünk, vagy elintézhetjük a parkolást. Ez utóbbit még mindig sokan nem ismerik és kényszerűségből az aprópénzzel bajlódnak. Pedig a parkolóautomatákon van egy nagybetűvel kiírt telefonszám, arra kell SMS-ben elküldeni a kocsi rendszámát és ezzel a parkolás automatikusan indul. Amikor végeztél, akkor pedig egy ugyanerre a számra egy “STOP” szövegű üzenetet kell küldeni.

Persze van, amit nem a monitor előtt ülve kell megvenni. Cipőt, ruhát például. Az ilyen jellegű termékeket jobb, ha a saját szemeddel látod, gusztálgatod, válogatsz a kínálatból, és persze fel is próbálod. Internetes áruházakban erre nem lenne lehetőség, és esetleg megvennél olyan darabot is, ami nem áll jól rajtad vagy nem a te méreted. Ezeken kívül azonban szinte minden egyebet netről is megvehetsz töredék idő és idegeskedés árán ahhoz képest, mintha “élőben” vásárolnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top