Életmód

“Meztelenül jobban nézel ki” – alakformáló bugyik tesztje

Éppen <a href="https://nlc.hu/tv_sztarok/20140529/liptai-claudia-tv2-musorvezeto/">ma állt elő azzal Liptai Claudia</a>, hogy saját fejlesztésű alakformáló fehérneművel segít rá az optikai hatásra, és éppen mi is mostanában ugrottunk bele pár fazonba, hogy kipróbáljuk, mit tudnak. Illetve dehogy ugrottunk, préseltük, gyúrtunk magunkat, aztán kiderült, hogy a hurka az alakformáló fehérnemű alatt is hurka marad, csak kicsit más alakban. Szerzőnkön egy-két centit karcsúsítottak ugyan, de nem lett a műfaj szerelmese.

Ha most nem látom meg, milyen is lennék bombázóként, akkor soha, gondoltam én, mikor nekiálltam alakformáló fehérneműket tesztelni. Voltak azért fenntartásaim is ezzel a műfajjal szemben, hiszen gyanúsan ellentmond a fizika törvényeinek. Talán felső tagozatban már belénk nevelték, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. Ha tehát súlyfelesleg, nevezzük nevén: zsírpárna van az ember testén valahol, akkor lehet azt leszorítani, nyomhatjuk és passzírozhatjuk össze, eltűnni nem fog, legfeljebb arrébb csúszik, és máshol bukkan fel. Ez volt az előzetes elképzelésem a dologról. És bárcsak ne lett volna igazam.

A csípőm szélessége 98 centi, derekamé pedig 60. Különösebb súlyfelesleggel nem küzdök, izmosnak viszont nem vagyok nevezhető, harmincas éveim közepén bőven van mit formálni és szépíteni egy jó fehérneművel. Ezek a bugyik, nadrágok és bodyk egyébként is alapvetően arra lettek kitalálva, hogy tónust adjanak, finomítsák a körvonalakat, feszesebbnek érezzük magunkat és jobban álljon rajtunk a ruha, mely alá fel szeretnénk őket venni.

Az öltözködés nem lesz kéjutazás

Mindenki, aki ilyen fehérnemű viselésére készül, számítson rá, hogy kínokat kell kiállnia a fel- és levételkor. Rángatni, préselni, gyűrni, húzni kell. Ha már fent van, akkor nem kell különösebben aggódni attól, hogy nem kapunk levegőt, vagy elszorítja a vérkeringést, ilyesmit legalábbis nem tapasztaltam – igaz, könnyen lehet, hogy ez csak néhány órányi viselés után derülne ki. Szóval ha felkerült, akkor már viszonylag komfortos a dolog, megszabadulni az ilyen daraboktól viszont szinte lehetetlen, így egy csábítás utáni gyors akció könnyen vígjátékba torkollhat.

gallery item
Megnézem
Összes kép (15)
gallery item

Alakformáló fehérneműket próbáltunk

Alakformáló fehérneműket próbáltunk

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Tanulság: az anyag tényleg nem vész el

Beigazolódott az előzetes elképzelésem. Hiába mellőzik a termékek a varrást, valahol egyszer véget ér a hosszuk, ez pedig bizony azzal jár, hogy azon a ponton a holmi bevág a húsba, hurkát képez, egyes esetekben biztosan állíthatom, hogy csúnyább végeredményt produkálva, mint ahogyan természetes állapotunkban néznénk ki. A kényelmetlenséget elviselném, azt is meg lehet talán szokni, hogy tapad és szorít. Ha viszont mindezzel nem érek el szebb alakot, akkor mi értelme az egésznek?

Elkerülhető lenne ez a húsba vágás azzal, hogy eggyel nagyobb méretet választunk? Sajnos nem. Ha akkora méret után nyúlunk, ahol ez már nem probléma, az azt eredményezi, hogy a kritikus helyeken sem szűk eléggé és rendeltetésének megfelelően a darab. A hurkásodás problémáját nagyjából az oldaná meg legjobban, ha egyenesen kezeslábasokat gyártanának alakformálási céllal. A legnagyobb áttörést egyetlen centi karcsúsodás tudta okozni a próbálásaim során, ezt pedig kétlem, hogy bárki is észrevenné.

A kíváncsiság kedvéért itthon kipróbáltam, mennyiben más a hatása egy sűrűbb szövésű, push up harisnyanadrágnak, melyet még tavaly szereztem be. A húsomba nem vágott bele (tekintve, hogy nem volt hol belevágnia), cserébe viszont az ára jóval kedvezőbb. De azt hiszem, mégis inkább az a legjobb, ha megbarátkozunk a testünkkel, és odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, és mennyit sportolunk.

Ha ti értetek el sikereket alakformáló fehérneműkkel, ne hallgassátok el, meséljetek!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése