Életmód

Ingyen plasztika: nagy mellre dobnak össze neked a magyar pasik!

Egy magyar honlapon vadidegen férfiakat kell meggyőznöd arról, hogy az a leghőbb vágyad, hogy szép nagy melled legyen. Ők pedig összedobják neked a pénzt. Tényleg erről szól az egész, ingyen mellnagyobbítás, csak meg kell mutatni, most milyen melled van.

“Mindenkinek csak az első lépést kell megtennie vágya felé, hogy megadja az esélyt az álmának!” – ettől a sosem hallott mondattól akár úgy is tűnhetne, hogy egy újabb életvezetési guru oldalába botlottunk, de nem: Itt nem hétköznapi bölcsességeket kínálnak, hanem melleket. Pontosabban mellműtétet ezen a honlapon. Van, aki kapja, van, aki adja. Akit szimpatikusnak találnak, annak fizetnek, és pár ezrenként összejön a műtétre való. Röviden így lehet összegezni a feladatot: mutasd, mid van.

Hogy kinek mit jelent az, hogy kicsi a melle, teljesen relatív, amit az is bizonyít, hogy az egyik hölgy, bizonyos Hell már túl van egy mellnagyobbításon, de szeretne még nagyobb kebleket. “Nem társkeresés céljából regisztráltam, de nőből vagyok, és szeretem, ha kicsit udvarolnak.” Arra, hogy mit mondana a támogatóknak, miért éppen őt támogassák, ha már így sem elhanyagolható a mellmérete, röviden azt feleli, hogy mert megérdemli.

Van külföldi verziója is az oldalnak, amiről szatirikus hírvideó is született – a legszörnyűbb rész, amikor a röplabdázó lány azért ejti a földre a labdát, mert nincs melle, ami felfogná:

A honlapon nők tartanak maguk elé egy filctollal rajzolt reklámfeliratot.

Egyikőjük a két melle fölé írta a szavakat. Egyébként majdnem olyan az egész, mint egy sima társkereső. Vannak szőkék, barnák, feketék, húszasok és harmincasok, egyedülállók, kapcsolatban élők és férjezettek, vagyis még átlagolni sem lehet, hogy kik vágynak nagyobb mellre. Azt viszont igen, hogy sok bemutatkozásban az szerepel indokként, hogy a melltől remélik, hogy visszaadja nőiességüket, hogy “ismét teljes egészében nőnek érezzem magamat”, “hogy szebbnek érezhessem magam én is”. Vagy íme, egy kismama panasza: “Persze manapság már léteznek nagyon jó push-up melltartók, de azzal csak addig tart a látvány és a nőiesség, amíg le nem veszi az ember.”

Nyilván a nőkben egészséges testképet kialakítani nem akkora üzlet, mint egy húspiacra küldeni őket,

ahol minél rosszabbul érzi magát a bőrében, annál többet fog fizetni azért, hogy keresztbe-kasul vagdossák. Talán plasztika helyett jobban járna bátorítással az a jelentkező, aki azt írja: “azért szeretném megcsináltatni a cicijeimet, mert elég sok rosszalló megjegyzést kaptam már a mérete miatt.” Nem kell a hülyékre hallgatni, hagyd ott, aki ilyet mond – de nem tanácsot kért, hanem kreditet. Ja, és mondtam már, hogy csinos, fiatal nő írta?

Az ingyenkeblek.hu elsőre egyszerű társkeresőnek tűnik
Az ingyenkeblek.hu elsőre egyszerű társkeresőnek tűnik

Az is némileg ellentmondásosnak tűnik, hogy az oldalra a nők eleve olyan képeket tesznek fel, amelyekkel meg akarják nyerni a férfiakat: szépnek és szexinek akarnak látszani. Vagyis ha valakit már szépnek, szexinek és szimpatikusnak találnak – akkor tulajdonképpen mit akar? És aki nem kap egy fillért se, az még rosszabbul fogja magát érezni emiatt? De a tájékoztató szerint ez nem verseny – nem világos, miért ne lenne az, elvégre nem mindenki jut új mellekhez.

Mindenesetre a kitalálók szerint gondolom örülni annak kellene, hogy a szép mell nem kiváltság,

“mindenkinek lehetősége van álmai kebleit megszerezni”.

Én speciel sok nőtársammal együtt remekül elvagyok azzal, amit a genetika segítségével szereztünk. Bár a forradalmi mellimplantátum-kalkulátorral talán rájönnénk, hogy ránk is ránk fér némi korrekció.

De igazából nem is magával a mellműtéttel van baj, mert kinek-kinek szíve joga teste felett rendelkezni, ha ő maga érzi úgy, hogy jobb lenne, ha kisebb vagy éppen nagyobb mellei lennének. Sokkal rosszabb az, ha ez nem belülről jövő érzés, ha elhiszi, hogy csupán a mellétől lesz az élete jobb. Erre az összes szép mellű, ránctalan és boldogtalan ember a bizonyíték.

Ingyen plasztika: nagy mellre dobnak össze neked a magyar pasik!

A férfiakat azzal próbálják ösztönözni, hogy kaphatnak privát képeket is a lányoktól. “Amikor kialakul a szimpátia kettőtök között, képeket kaphatsz vagy kérhetsz tőle.” Ha esetleg felvetődne a kérdés, hogy milyen képeket kapnak majd a lányoktól: “Ez a fantáziátokra van bízva… Ha több lánnyal vagy kapcsolatban, sokkal gyorsabban sikerül megtalálni a közös témát, és bármi kialakulhat…”

Szóval felfoghatjuk furcsa társkeresőnek is:

egymásra találnak a mellre vágyó nők és a melleket nézegetni vágyó férfiak.

És akkor egy idő után majd kapják a képeket a támogatók, ahogy az Állatkertbe is elmehetnek a kis wombat örökbe fogadó szülei, hogy megnézzék, hogy van? Kapnak külön élménybeszámolót: a mellem bepasizott, elutazott, partizott? Milyen sokan gratuláltak hozzá a strandon, egyértelmű a közönségsiker. Esetleg: mindenki az új szerzeményt szeretné megsimogatni.

Elnézést az ízléstelenségért, de ez az egész ötlet az.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top