nlc.hu
Életmód
48 évesen még aktívan versenyez a testépítő nő – fotó

48 évesen még aktívan versenyez a testépítő nő – fotó

A testépítés mellett is szeretné megőrizni nőiességét.

Sokan hajlamosak azt gondolni, a női testépítők nőiességükről mondanak le, ha súlyokat emelgetnek és versenyekre járnak. A japán Tomoko szerint mindez tévedés. A 48 éves nő 25 éve szenteli életét a testépítő sportnak, miközben nőiességére is igyekszik odafigyelni. 23 évesen azért ment le az edzőterembe, mert jelentős súlyfelesleggel küzdött. Elmondása szerint először leadta fölösleges kilóit, és utána kezdett el edzeni.

48 évesen még versenyez a testépítő nő

Bár nagyon elégedett volt az elért eredményekkel, eleinte egyáltalán nem érdekelték a testépítőversenyek, pedig egyre többen biztatták, induljon el. Első versenyére 2002-ben nevezett be. A rendszeres edzés mellett Tomoko speciális diétát tart. Napjait szójatejjel és joghurtshake-kel kezdi, mert az azokban lévő lactobacillusok serkentik az emésztést, és tartalmazzák a szükséges mennyiségű fehérjét, emellett zabkását fogyaszt, hogy elegendő szénhidráthoz jusson.

48 évesen még versenyez a testépítő nő

A japán nő mindennap két-három órát tölt az edzőteremben, a súlyzós edzések mellett TRX-szel is formálja a testét. A rendszeres mozgás és bombaformája mellett Tomoko számára fontos a nőies külső is, ezért az öltözködés mellett körmei szépségére, a bőrápolásra is odafigyel.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top