Legelőször a főiskolán lett volna lehetőségem kipróbálni a jógát, de határozottan kijelentettem, hogy nem megyek “hümmögős órára”, és emellett az elhatározásom mellett bő 10 éven keresztül kitartottam. Akkor és azóta is mindig valami egészen más mozgásformát választottam.
A hümmögős óra a definíciója volt annak, amit a jógáról gondoltam.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, le kell lassítanom.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, figyelnem kell magamra.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, nem haragudhatok már azokra, akikre haragszom.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, szembe kell néznem önmagammal.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, meg kell ismernem magam.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, szembe kell néznem a félelmeimmel.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, felszínre kerülnek a terhek, amiket magamon cipelek.
- Azt gondoltam, ha jógázni megyek, átlépek a lelkem felé vezető út kapuján.
Valójában ezek mindegyikére szükségem lett volna, de olyan erős volt bennem a félelem, hogy mereven elzárkóztam mindentől, ami ebbe az irányba terelt volna. Akkor még nem tudtam megfogalmazni, mitől tartottam pontosan, egyedül az elutasítás tombolt bennem.
A folytatásért kattints a Napi 160 g szénhidrát caféblogra!
