A legtöbbünk számára az életünk fel-felvillanó emlékekkel bír, a velünk történtek nagy része az örök feledés homályába vész, és a legmaradandóbb élményeink képe is megfakul idővel, bár néha meglepő élességgel bukkannak fel. Van azonban néhány ember a bolygón, akik bármikor felidézik, mit csináltak tíz évvel ezelőtt egy adott napon, milyen volt az idő, mit viseltek, egyszóval minden perc kitörölhetetlenül beépült az agyukba.
Tényleg mindenre emlékeznek?
A neurológusok természetesen mohón vetik rá magukat az ilyen emberekre, kutatva képességük titkait. Az bizonyos, hogy e rendkívüli emlékezet alapvetően énközpontú, tehát önmagával kapcsolatban szinte bármit felidéz egy ilyen ember, míg mondjuk nem feltétlenül emlékszik egy húsztagú szósorra, amit előző nap elmondtak neki, és náluk is fennáll a hamis emlékek beépülésének lehetősége. Ez a képesség ráadásul furcsa mód nem a születéstől van jelen, hanem egyszer csak megjelenik.
A neurológusok egyelőre nem ismerik az emlékezet titkait
Hogyan csinálják?
A képalkotó vizsgálatok semmiféle anatómiai eltérést nem mutattak ki. A kulcs valószínűleg abban rejlik, hogy ezek az emberek egyrészt nagyon érzékenyek minden őket ért hatásra, erőteljesen fogják fel az ingereket, hajlamosak nagyon elmerülni a dolgokban, és szokásuk újra meg újra végigmenni a velük történteken.
Áldás vagy átok?
Egyrészt jó dolog a remek memória, de nem minden ennyire remek memóriájú ember képes például a tananyagot is könnyedén megjegyezni, egyszerűen azért, mert személyesen nem kapcsolódik ehhez a tudáshoz. Azt is többen felpanaszolták közülük, hogy a kellemetlen, fájó emlékeik sem fakulnak meg idővel. De pont emiatt érzi például úgy Nima Veiseh, hogy jobb ember lett: mivel a felejtés luxusa neki nem adatott meg, kénytelen az őszinte megbocsátás eszközével élni.
Forrás: bbc.com
