Volt egy vízióm magamról, ahogy én vagyok az a jógás nagyi, tudod, amelyik öregkorára szinte ránctalan, mindig mosolyog, és csak a kiegyensúlyozottság sugárzik róla. Elolvastam eddigra már egy rakat cikket arról, hogyan maradjunk örökké fiatalok, hogyan tartsuk magunkat egészségesen, fitten, szépen, hogyan növesszünk mosolyráncokat a szánk és a szemünk köré, hogyan ne legyen lekonyult fülünk, és hogyan ne törjön meg minket az élet. Kiműveltem magam, elolvastam a friss tanulmányokat és kutatásokat, azt hiszem, már mindent tudok arról, mit kell tennem, miről kell leszoknom ahhoz, hogy boldog legyek és kiegyensúlyozott, fitt maradjak és egészséges, legyenek céljaim, amiket el is érek, mert a bennem lévő végtelen energia mindenre képes.
Miért ne lehetnék pont én az, akinek mindez sikerül? Megpróbáltam, de komolyan.
Leszoktam mindenről, de csak azért, hogy ráébredjek, hogy gyorsan vissza kell szoknom a rossz szokásaimra, ha egyben szeretnék maradni. Valószínűleg az volt a gond, hogy egyszerre akartam ezernyi leszokást végrehajtani, ami oda vezetett, hogy a végén már azt sem tudtam, ki vagyok én, és mit művelek.
Elsőként leszoktam az egészségtelen ételekről. Csodásan ment, átformáltam az étrendemet, napi 3 liter egészséges folyadék, semmi kávé, citromos vizet és zöld turmixot ittam reggel, kiiktattam a cukrot, lisztet, krumplit, rizst, tésztát, csokoládét, tejet, joghurtot, minden mást, és közben megőrültem attól, ha a gyerekeim csokis fánkot ettek mellettem. De hónapokig tartottam magam, tele voltam az új étrendtől energiával és úgy gondoltam, a következő lépés az lesz, hogy vegán leszek, és kipróbálom azt is, hogy milyen a léböjt egy hétig. Egy idő után azonban már rántott húsról álmodtam, és késztetésem támadt, hogy olyan embereket szagolgassak, akik kávét ittak épp az imént.
Túl sok volt, túl rövid idő alatt.
Közben leszoktam a cigiről. Mert nem lehet úgy egészséges öregasszony az ember lányából, ha közben bagó lóg a szájából. Ja, és letettem az alkoholt is, ami nem is volt jelen az életemben túl intenzíven, de néha azért jólesett egy pohár száraz vörös. De az alkohol összefonódik a cigivel nálam, így ésszerűnek tűnt, hogy mindkettőtől megszabaduljak egyszerre. Megy az nekem felkiáltással. Hát, nem ment. Három napig bírtam cigi nélkül – miközben nem kávéztam, és lassan leszoktam az evésről –, amikor magamba zuhanva elkezdtem bőgni a kanapén, hogy “nekem már semmi jó nem maradt az életből, brühühüüü”.
A brühühü is ott volt, határozottan hallottam magam, ahogy egy szánalmas szerencsétlenséggombócként brühühüzök. Mert nekem még ez sem sikerül. Nem tudok leszokni semmiről, kínoz a csokivágy, és meghalok minden reggel, amikor kávé és cigi helyett citromos vizet iszom. De azért még nem adtam meg magam, gondoltam majd pozitív pszichológiával és testedzéssel kompenzálok, úgyhogy leszoktam a tévézésről, és elkezdtem napi másfél órát intenzíven mozogni.
Mert azt olvastam, hogy a tévézéstől depresszióba esünk, és minden lesz belőlünk, csak kiegyensúlyozott, zen nő nem.
Én meg sorozatfüggő vagyok, nem is csoda, hogy olyan sokszor érzem kátyúban az életem. Így tehát kiiktattam a tévét, még a szolgáltatót is felhívtam, hogy lemondjam az előfizetést, “csak a netet kérem, kösz”. De a szolgáltató annyira megijedt attól, hogy nem akarok tévézni, hogy hirtelen egy visszautasíthatatlanul olcsó csomagajánlatot dobott elém, ezért lemondás helyett lett még vagy 100 csatornám, amit valószínűleg sosem fogok nézni, de így legalább a net jobb áron van. Látod, még ők sem akarják, hogy egészséges legyen a lelkem.
A tévémentességet konkrétan egy hétig bírtam, amikor ráébredtem, hogy kijött a következő rész a Supernaturalból és olyan nincs, hogy én soha többé ne nézzem Sam és Dean Winchester kalandjait. Már a hiányuk gondolatára is sírógörcs kerülgetett, úgyhogy rábeszéltem magam, hogy egy rész nem árthat, ami persze totál visszaesést hozott magával és egy olyan hétvégét, amit szinte végigdaráltam sorozatokkal. Még egy bukás, még egy kudarc. A másfél óra mozgás viszont tényleg jót tett naponta a lelkemnek és testemnek, bár ezt sem sikerül azóta tartani, csak napi fél óra jut, de ezt az egy változást megtartottam az életemben.
A többi leszokásról leszoktam.
Elfogadtam, hogy én nem vagyok az a fajta, aki át tud változni az egészség bajnokává. Megteszem, ami tőlem telik, nem tolok az arcomba naponta ötezer kalóriát, és gondját viselem testemnek-lelkemnek, de ennyi. Minden más leszokás számomra fájdalmas, én ehhez gyenge vagyok. Lehet, hogy emiatt nem én leszek a fitt nagymamák királynője, de nem bírom mindig magamra erőltetni a szupertiszta, tökéletes étrendet, életmódot, életet. Nem megy, mert máshogy vagyok beállítva, az én fejemben az a pohár bor egy szál cigivel az ellazulás egyik formája, ahogy a napi csokiadagom és heti Dean Winchesterem is ahhoz kell, hogy rózsaszínnek lássam a világot. Ezek nélkül minden szürkévé vált.
Én most akkor egy függő ember lennék, aki nem tud kivergődni függőségei fogságából? Vagy inkább csak hiányzik belőlem az a szupergén, ami megvan sok emberben, akinek sikerül leszokni mindenről; esetleg a kitartásommal és az elkötelezettségemmel van baj? Nem tudom. Csak szeretném jól érezni magam a bőrömben, és úgy tűnik, ehhez jelenleg szükségem van a rossz szokásaimra. Aztán lehet, hogy tíz év múlva már önként és dalolva mindet magam mögött hagyom, és megtisztulok. Ám jelen pillanatban inkább leszoktatom magam az állandó leszokásról, és csak élem tovább a félig egészséges életem.
Olvass még többet a függőségekről:
- Munkaholizmus – a legszalonképesebb függőség
- Az ételfüggőség rosszabb, mint az alkoholizmus
- A cukor ugyanannyira tesz függővé, mint a drog vagy az alkohol