nlc.hu
Életmód
Így hat a kialvatlanság az életedre

Így hat a kialvatlanság az életedre

Amikor alvásról és arról van szó, hogy milyen fontos, hogy sok legyen belőle, a legtöbben azt gondolják, hogy csak azért, mert így lesz elég energiájuk a napi feladatok elvégzésére. Pedig szinte az élet összes területére kihat az, hogy mennyit és hogyan alszol.

Ahogy az étkezésed és a napi testmozgásadagod meghatározza a közérzetedet, legalább ilyen fontos az alvásod is. Ugyanolyan jelentőséget kell az alvási szokásaidnak tulajdonítani, mint mondjuk annak, hogy ne felejts el levegőt venni.

Így hat rád a kialvatlanság:

1. A bőrödre

Az ohiói University Hospital tanulmánya szerint a hosszan tartó kialvatlanság gyorsabb ráncosodást von maga után. Megereszkedik a bőr, mélyülnek a ráncok és még májfoltok is megjelenhetnek tőle az arcon.

2. A közérzetedre

Kevés alvással morcosabbá válik mindenki, de az is hatással van az érzelmeidre, ha az alvásod minősége nem megfelelő. Hajlamosabbá válhatsz a depresszióra és hangulatingadozásaid lehetnek. Az agynak szüksége van alvásra, hogy feldolgozza az érzelmeket és élményeket.

Így hat a kialvatlanság az életedre

3. Az evésedre

A tanulmányok azt mutatják, hogy a kialvatlanságtól megnőhet az étvágy az egészségtelen és gyorsételekre. Meg úgy általában az édességekre és szénhidrátokra. Emiatt aztán a kialvatlanság hízáshoz vezethet.

4. A memóriádra

A szakértők szerint 38 százalékkal csökken egy kialvatlan ember kreatív gondolkodásának hatékonysága, sőt akár még az emlékeik is módosulhatnak alváshiány hatására. A későbbiekben pedig jobban ki leszel téve a demenciának.

Így hat a kialvatlanság az életedre

5. Az immunrendszeredre

Ha nem alszol eleget, nagyobb az esélye, hogy megbetegszel. Az alváshiány gyengíti az immunrendszeredet, úgyhogy egy sima megfázás is ledönthet a lábadról.

6. Balesetveszélyes

Az alvásmegvonás gyakrabban szerepel a sportsérülések és autóbalesetek hátterében, mint gondolnád. Amerikában öt komoly balesetből egy esetében alváshiány a fő ok. A Pediatric Orthopaedics által végzett kísérletben pedig profi sportolókat vizsgáltak, majd arra jutottak, hogy akik 8 óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, kétszer több sérülést szereztek, mint rendesen alvó társaik.

Így hat a kialvatlanság az életedre

Mindez nem azt jelenti, hogy ha tegnap sokáig fennmaradtál, akkor visszafordíthatatlan károsodást szenvedett az egészséged. De jó alvási szokásokkal jelentősen javíthatsz az életed sok területén, ezért érdemes odafigyelni rá és a fontossági sorrendben előre sorolni.

Olvass még többet az alváshiányról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top