3 gyerekes anyukaként vágott bele a kalandba
1894. június 25-én, Bostonban Londonderry úgy döntött, történelmet csinál. A szándéka nem titkoltan az volt, hogy bebizonyítsa, egy nő is képes mindenre, amire egy férfi. Szabad lelkű nő volt, Lettországból érkezett Bostonba, hogy aztán alig 24 évesen, három gyerek anyukájaként nekivágjon egy olyan útnak, ami nagy hatással volt a nők sorsára a történelemben.
Alig 18 évesen ment férjhez, majd négy éven belül három gyermeke született. Az igazi neve Annie Cohen, csak a világ körüli utat szponzoráló cég, a Londonderry Lithia Spring Water Company kérésére változtatta meg Londonderryre. 100 dollárért pedig még egy hirdetést is elhelyezhettek biciklijén, így aztán ő maga és a kerékpár is két lábon járó marketinggé vált a cég számára világszerte.
Nemcsak azért választotta az útra a biciklit, mert az 1890-es években népszerű közlekedési eszköz volt, hanem azért is, mert egybeforrt ez a jármű azokban az időkben a női egyenjogúság szárnypróbálgatásaival. A bicikli szabadságot, erőt, magabiztosságot adott a nőknek, oda mehettek, ahova akartak, amikor jónak látták. A híres szüfrazsett, Susan B. Anthony így nyilatkozott egyszer róla:
Hadd mondjam el, mit gondolok a biciklizésről. Azt hiszem, sokkal többet tett az emancipációért, mint bármi más. Mindig megállok, és magamban mosolygok, amikor egy nőt látok két keréken suhanni.
Annie Londonderry
Persze nem mindenki volt elragadtatva attól, hogy a nők önállóságának jelképévé vált a bicikli.
Sokan kigúnyolták például a nők öltözékét, ami ebben a szoknyás korban megkönnyítette a biciklizést számukra. Az orvosok pedig kitalálták a “bicikliarc” állapotot, amit a biciklizés mellékhatásaként, mint elváltozást mutattak be az embereknek, hogy eltántorítsák a nőket a kerékpártól. 1895-ben a Literary Digest közölte erről a leírást:
A túlhajszoltság, a függőleges pozíció a kerékpáron és az önkéntelen erőfeszítés, hogy egyensúlyban maradjanak, oda vezethet, hogy fáradt és kimerült ‘bicikliarc’ válik láthatóvá. Általában kipirultsággal, de néha sápadtsággal jár, az ajkak megduzzadnak, és sötét karikák jelennek meg a szemek alatt.
Londonderry pontosan tudta, hogy milyen társadalmi vita alakult ki a nők biciklizése körül, épp ezért boldogan kiállt a nők mellett azzal, hogy reklámarccá vált a kerékpárjával együtt. A szponzor cég fogadást is kötött rá, hogy Annie 15 hónap alatt körbebiciklizi a világot, ami a maga idejében szintén egyedülálló eseménynek számított, a tét 5000 dollár volt (kb. 1,4millió forint). Az út körüli felhajtást az is segítette, hogy 1873-ban jelent meg Jules Verne: 80 nap alatt a Föld körül című könyve, ami az indulás időpontjára már világhírűvé vált. Ennek a könyvnek is köszönhető, hogy Londonderry utazását romantikus és pozitív légkör vette körül az emberek fejében.
Londonderry a korabeli szokásoknak megfelelően hosszú szoknyában indult útnak Bostonból 42 kilós kerékpárján,
ám ezt hamarosan lecserélte férfi lovaglónadrágra, amivel kivívta a többség rosszallását. Sőt olyan vádak is érték, miszerint nem is nő, hiszen egy nő nem vesz fel nadrágot. Ám Londonderry nem törődött a kritikákkal, inkább élvezte, hogy a címlapokra került a nadrágja miatt, mert ezzel is népszerűsíthette az emancipáció ügyét, amiért harcolt. Annak érdekében, hogy írjanak róla az újságok, egészen vad történeteket is képes volt kitalálni az útjáról és az életéről.
Korabeli reklámplakátok
Igény szerint mesélte magáról azt, hogy árva, könyvelő, gazdag örökösnő, harvardi orvostanhallgató, ügyvéd vagy épp a gyorsírás egy új formájának feltalálója. Mindent a címlapért jelszóval, zseniális önmarketingesként állt a riporterek és az olvasók rendelkezésére, akik itták a szavait, így hamar nemzetközi szenzáció vált belőle. Hihetetlen mesékkel látta el őket az útjáról: befagyott folyókról, halálközeli élményekről és ádáz tigrisekről, amiknek a hírét világszerte szétkürtölték a lapok. A marketing mellett üzletasszonnyá is vált útja közben, egyre több helyet adott el a biciklijén hirdetéseknek, sőt még fellépéseket is vállalt, a rajongókkal pedig pénzért fényképezkedett.
Másfél évig két keréken
Csupán egy kis táskával utazott, amiben egy váltás ruha és egy gyöngyházmarkolatú revolver volt, így biciklizett először Bostonból New Yorkba, ahol lecserélte 42 kilós biciklijét egy 21 kilósra, majd áthajózott Franciaországba. Marseille-ből Alexandriába tekert, onnan pedig az útvonala Colombo, Szingapúr, Saigon, Hongkong és Sanghaj volt. 1895. márciusában érkezett meg San Franciscóba, ahonnan szeptember 24-re jutott vissza Bostonba. Ekkor hozta le a New York World a legátfogóbb cikket róla, úgy emlegetve a körutat, mint “a legkülönlegesebb utazás, amit nő valaha teljesített.”
A következő hónapokban Londonderry New Yorkba költözött a családjával, ahol a sajtó elé tárta, mit tanult az útjából, és bevezette az “új nő” fogalmát. A New York Worldnél kapott lehetőséget, hogy leírja a tapasztalatait, amikben így írt:
“Újságíró és ’új nő’ vagyok, ami azt jelenti, hiszek benne, hogy bármire képes vagyok, amire egy férfi.”
Annie Londonderry világ körüli útja több szempontból is kihívás volt: jó tájékozódási készségre, fizikai erőnlétre, mentális felkészültségre és kimeríthetetlen kreativitásra volt szüksége ahhoz, hogy véghez vigye, amit vállalt. Nemcsak a kalandjaival érdemelte ki a világhírt, hanem azzal is, hogy bebizonyította, egy nő képes megállni a lábán egyedül is a világban, férfi segítség nélkül.
Nem sokkal azután, hogy megírta a visszaemlékezéseit, nyugdíjazta magát az újságtól, hogy többet lehessen együtt a családjával, három gyerekével. Érdekes módon az akkori nagy hírverés ellenére sokáig feledésbe merült a neve, amíg 2007-ben a dédunokaöccse meg nem jelentetett róla egy könyvet Around the World on Two Wheels: Annie Londonderry’s Extraordinary Ride címmel. Annie “Londonderry” Kopchovsky 1947-ben halt meg, maga mögött hagyva egy rendkívül fontos örökséget: az ‘új nő’, a női egyenjogúság fogalmát.
Olvass többet a női egyenjogúságról:
- Ferenc pápa kiállt a női egyenjogúság mellett
- A női egyenjogúság jót tesz a kapcsolatnak?
- 20 évig várt a diplomájára és harcolt a nők egyenjogúságáért – Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő
