Életmód

Kipróbáltuk: a nagy száraz sampon teszt

Öt különböző árkategóriájú száraz sampon, kétféle hajtípus, két elszánt tesztelő. A teljesség igénye nélkül kipróbáltuk a száraz samponokat. És hogy milyen eredményre jutottunk? Nem fogod elhinni!

Öt különböző árkategóriájú száraz sampont teszteltünk le. Kipróbáltuk vékony szálú, szőkésbarna és vastag szálú, gesztenyebarna hajon is, hogy a lehető legreálisabb képet tudjuk nektek megmutatni. Bevalljuk, nem kíméltük a termékeket, volt itt minden, ami kell: összeragadt, zsíros haj tupír effekttel, aztán még annál is zsírosabb, esőben jól megázott hajkorona, de nyugalom, azért találtunk olyan terméket is, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

1. Syoss száraz sampon (1249 Ft)

Már az elején szeretnék két dolgot leszögezni:

  1.  Az én hajam világosbarna, inkább szőkés, rettentő vékony szálú. Igen, az a fajta, amit napi 24-ben lehet mosni, de akkor is úgy néz ki, mint amit a tehén körbenyalt háromszor. 
  2. Egyik száraz sampon sem ígér nekünk csodát – pedig nekünk nőknek ez lenne az alap –, csak átmeneti megoldást. 

Mindezek után belevágtam a tesztelésbe. Elsőként a Syoss volume lift könnyed dúsító száraz sampont próbáltam ki. Örültem, mint majom a farkának, hiszen ez a termék kifejezetten vékony szálú, gyenge hajra lett kitalálva, ráadásul egy extra nap frissességet és dússágot is ígért hajmosás nélkül. A használati útmutató szerint alaposan kifésültem a hajam, felráztam a sprayt és rápermeteztem a hajamra. Törülközővel jól bemasszíroztam, majd kifésültem. És láss csodát:

Előtte:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Utána:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt
Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Valóban frissebb, könnyedebb, csillogóbb volt a hajam, igaz, nem egy teljes napig, de pár óráig hercegnőnek érezhettem magam. Nem árulok el nagy titkot: a nap végén nem úsztam meg a hajmosást, de összességében egy jó erős közepest kapott tőlem a termék.

2. Structure Glamtex 3-as erősségű száraz sampon és tupír-effekt (4840 Ft)

Egy viszonylag erős kezdés után jöjjön a fekete leves. Ellentétben velem, Viki barátnőmnek sikerült belenyúlnia a tutiba, legalábbis ami az egyik terméket illeti. Vikinek homlokegyenest más textúrájú haja van, mint nekem: gesztenyebarna és vastag szálú. Viki haját sikerült a lehető legjobb formában találni, nemcsak zsíros volt, de jól meg is ázott, így rettenetesen várta, hogy kipróbálja a terméket. Jó barátnőhöz illően felfújta a száraz sampont a hajára, de az eredményt látva, bárcsak ne tette volna:

Előtte:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Utána:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt
Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

A sokkból kicsit feleszmélve Viki a következőképp jellemezte e remek és egyáltalán nem pénztárcabarát terméket:

Felfújtam a hajamra, hagytam egy-két percig hatni, és az az érzés, az a fogása a hajamnak, azt nem éreztem rég, talán utoljára a Praktikerben, amikor smirglipapírt kerestünk a falcsiszoláshoz!

Olvass még sampon témában, itt az NLCafén:

3. Frottee száraz sampon (849 Ft)

Ha már így bemelegítettünk, azért én sem maradtam ki a jóból. A friss, illatosan könnyed hajat ígérő terméktől ugyan illatosnak illatosabb, de frissebb nem lett a hajam. A használati utasítást követve – ami minden száraz sampon terméknél szinte ugyanaz: fésüljük ki a hajunkat, fújjuk rá a sprayt, dörzsöljük be a hajunkba a termék tartalmát, majd fésüljük ki – nem vettem észre érdemi változást, maximum egy leheletnyit, de ez sem tartott túl sokáig. A hajam viszont úgy bűzlött az olcsó kölni szagát idéző illattól, hogy azonnal hajat kellett mosnom, mert konkrétan senki sem bírt megmaradni a közelemben. 

Előtte:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Utána:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

4. Lush no drought hajpor (1650 Ft)

Vikinek a hajporról határozottan jobb véleménye volt, mint a sprayről. Előnyként kiemelte, hogy a kis üveg pont annyi port adagol a tenyérbe, amennyire szükség van, nem volt rossz érzése tőle, sőt az illatát is kellemesnek ítélte. De azért nem marad el a kritika sem: a hajport elég nehézkes egyenletesen felvinni a hajra, ezért talán macerásabb lehet a sprayknél. Mindentől függetlenül Vikitől a hajpor tízes skálán egy jó kilencest kapott, na de beszéljenek helyettem inkább a képek:

Előtte:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Utána:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt
Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

5. Balea száraz sampon (500 Ft)

Tupír-effekt, drága sampon, zsíros haj… – nekünk, lányoknak ez jutott. A nagy tesztidőszakban a fürdőszobám elözönlötték a száraz samponok, amelyek közül, mint kiderült, Bence barátom először titokban próbált ki egyet, majd rájárt, és függő lett. Balea száraz sampon-függő. Mert a fiúknak ez is jó, nekünk lányoknak pedig semmi sem jön be. Egyszerűen csak azt láttam, amikor Bence felfedezte, hogy van száraz sampon is a világon, kitárult neki az univerzum. Azóta imádja, használja, és tényleg bevált neki: haját percek alatt frissé varázsolja a száraz sampon, és ez a hatás egész nap tart. 

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Végeredményben tehát a tesztelés abszolút győztese a DM saját márkás terméke, az 500 forintos Balea száraz sampon, amit azóta sem kaptam vissza Bencétől. 

De azért az én hajamon is segített (valamennyit) a Balea száraz sampon:

Kipróbáltuk: A nagy száraz sampon teszt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése