nlc.hu
Életmód
Testgyalázásnak hitte az eladónő tanácsát a nő – megható posztban kért elnézést

Testgyalázásnak hitte az eladónő tanácsát a nő – megható posztban kért elnézést

Az eladó csak a dolgát végezte, mikor szólt a nőnek, hogy nem jó méretek között keresgél, ő azonban sértésnek vette a tájékoztatást.

 A rengeteg sokkoló hír között, ami kínosabbnál kínosabb testszégyenítésekről szól, nem csoda, ha ki van hegyezve a fülünk a testünket érő esetleges kritikákra. Így volt ezzel a Constance Hall nevű nő is, aki tévesen testgyalázásnak ítélte az eladónő tanácsát.

Constance épp egy boltban keresgélt a 36-os és a 38-as méretek között, mikor az eladónő megszólította, hogy szerinte nem a jó méretek között nézelődik. A nő erre felhúzta az orrát, közölte, hogy márpedig ő 36-os méret, majd tüntetőleg bevonult a fülkébe egy 36-os ruhával. Jól tudta azonban, hogy az eladó is tudja, hogy hazudik, és a fülkében, ahogy próbálta magára ráncigálni a ruhát, ráeszmélt, hogy saját maga alázta meg magát. Mentségére szóljon, hogy az egész esetről ő maga számolt be egy Facebook-posztban – mellékelve a reménytelen ruhaválasztást is.

 Constance levonta a tanulságot: “A mai nap arra volt emlékeztető, hogy egyik ruhaméret és testalkat sem jobb a másiknál. Szeresd a tested, mert csak egy van belőle!”

 Forrás: Love What Matters

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top