Igazi komplexusos, béna, vézna, beszari kislány voltam, olyan, aki inkább átment a másik oldalra az utcán, ha kettőnél többen jöttek vele szembe. Hát, középiskolás koromban sem változott sokat a helyzet, de úgy egyetem utánra összeszedtem magam, hogy ne rettegjek már annyira az emberektől.
“Nagyon rosszul érzem magam az utcán, olyan furcsán bámulnak az emberek, mindig azt hiszem, hogy koszos az arcom, szakadt a ruhám, valami nem odaillő van rajtam” – panaszkodtam egyszer az egyik ismerősömnek. “De hülye vagy, ez azért van, mert annyira gyönyörű vagy” – jött a teljesen váratlan válasz, és akkor összeállt a kép.
Persze, most jöhet a válasz, hogy mit nyavalygok, örüljek, hogy szép vagyok, ne panaszkodjak, és élvezzem. De azért baromi rossz érzés, hogy a nők nagy része elsőre nem igazán kedvel, ki akar egy nála szebb nő mellett állni? Senki.
Mondjuk új társaságba – férfiak és nők közé – érkezem: kapom a tetőtől talpig pillantásokat, és az arcok rezdüléséből tudom, ki lesz az a csaj, aki bekóstol. “Jaj, pont olyan a ruhád/táskád/fülbevalód, mint a szomszéd néninek/a fodrászomnak/a sarki bolt pénztárosának” – ez gyakran elhangzik, mert ugye ezzel rögtön le lehet törni. Ki szereti, ha egyforma cucca van valakivel? Senki.
Ha új társaságba érkezem, még azzal is büntetnek a nők, hogy egyszerűen kiközösítenek, persze nem láthatóan, nem egyértelműen, de például felhoznak legendás, óriási történeteket, amiket együtt élt át a társaság, én ugye nem voltam ott. Ez azért jó – nekik –, mert én ehhez, ugye, nem tudok hozzászólni, ők cinkosok, én nem. Tudjam, hol a helyem. Egy másik formája, amikor előttem beszélnek meg egy programot a társaság csajai, természetesen engem nem hívnak, ami persze nekem nem baj.
Aztán a másik nagy kedvencem, amikor a kedvesem régi csajait hozzák fel, persze csak bizalmasan, amikor mondjuk összefutunk a mosdóban, mondjuk valami ilyen szöveggel, hogy “Ja, igen, Tibi mindig is a szőkékre bukott!”
A helyzetet egyébként a férfiak még csak rontják azzal, hogy ők viszont kedvesek velem, néha kedvesebbek az indokoltnál, és mondjuk, amikor mindenki előtt megdicsérnek, az csak tovább ront a dolgokon. Pedig esküszöm, nem vagyok az a flörtölős típus. Egy csomószor inkább hallgatok, és érdeklődve kérdezgetem a többi csajt, kedvesen megdicsérem a dolgaikat, hogy vegyék már észre, nem vagyok konkurencia, nem akarok az lenni.
Arra nem igazán számíthatok, hogy valaki megdicséri – úgy értem nő – a hajamat, ruhámat, külalakomat. Ez főleg a munkahelyemen erős, ahol egyébként egymást simán dicsérgetik, úgyhogy ha néha-néha nekem is jut a dicséretből, már komolyan kezdek aggódni, hogy na, akkor ma szarul nézek ki.
Az egyik munkahelyemen a (férfi)főnököm az első napomon kerek-perec megmondta, ne számítsak arra, hogy a többi nő az irodában kedves lesz velem, mert “…az ilyen nőkkel, mint te, nem szoktak kedvesek lenni”. Baromira meglepődtem, és sajnos igaza lett. Hátam mögött pusmogás, hangos nevetés, az együtt dolgozáshoz szükséges apró segítségek megígérése, aztán órákon keresztül való halasztása, amivel engem is hátráltatnak. Azóta is hálás vagyok az egyik, azóta már csak volt kolléganőmnek, hogy nem hányt le, és nagyon segítőkész volt, nemcsak az első napjaimon, hanem végig. Ami eléggé jól jött, mert sokat sírtam otthon miattuk.
A másik munkahelyi tragédiám, ha a főnököm nő, vagy ha férfi. Ha férfi, azért kellemetlen, mert nem mindegyik főnököm persze, de sokan próbáltak befűzni – volt, aki diszkrétebben, volt, aki annyira nem. Ilyenkor nem hülyék a többiek, észreveszik, megérzik, és akár lefeküdtél a főnökkel, akár nem, úgy kezelnek mintha. Aztán ott a másik oldala, ha nemet mondasz, és én nemet mondtam, hát utána már a férfi főnök sem fog úgy szeretni, ahogy addig.
Ha nő volt a főnököm, persze nem minden főnöknőm viselkedett így, de nagy eséllyel nem segítette a karrierem alakulását. Egyszer konkrétan úgy jártam – az mondjuk nagy tanulság volt –, hogy egy céges bulin rám hajtott az egyik osztályvezető, mint később kiderült, a főnöknőm már régóta kinézte magának, és amikor pont két hét múlva lejárt a szerződésem, nem hosszabbította meg, pedig a munkámmal tényleg nem volt semmi gáz.
Nem akarom azt hinni, hogy ennek valójában semmi köze a szépséghez, ahhoz, hogy szép vagyok, mert akkor azt gondolnám, hogy a nők ilyenek egymással, és kész, már pedig ez szerintem egyáltalán nincs így.
Olvass még többet a szépségről az NLCafé oldalán:
- A szépségért szinte bármire rávehetők a nők a mai napig
- 10 nő, aki bebizonyítja, hogy a szépség határtalan
- Ma is majdnem szép lettem: DIY szépségtrükköket teszteltem
