Biztosan előfordult már veletek is, hogy láttatok sírni kollégát a munkahelyeteken. Ilyenkor van az a kellemetlen érzés, hogy sajnálod, de nem érzed azt, hogy annyira jóban lennétek, hogy megkérdezd, mi a baja. De nekem az is az eszembe szokott jutni, hogy akarja-e, hogy lássam, hogy sír, szóval ha kedvesen megkérdezem, azzal nem lépem-e túl a hatáskörömet.
Egy kutatásban ezer embernek mutattak fotókat: az egyik fotón egy síró embert láttak, a másikon ugyanez az ember volt, de könnyek nélkül. A síró embert szomorúbbnak találták, ugyanakkor kevésbé kompetensek, mint a másik fotón szereplő könnyek nélküli embert. (Hiába volt ugyanaz a szereplő mindkét fotón.) A kísérleti alanyok azt is elmondták, hogy a síró embernek szívesebben ajánlanák fel a segítségüket, mint a nem sírónak.
A következő kísérletben ugyanezeket a fotókat mutatták meg ugyanezeknek az embereknek, de mást kérdeztek tőlük: “Ha a menedzsered azt kérné tőled, hogy délután fejezz be egy nagyon fontos feladatot, befejeznéd vele?”
A legtöbb ember azt válaszolta, hogy a síró nőt a képen megkérdezné, hogy segíthet-e neki valamit, de nem szívesen dolgozna vele a fontos projekten.
“Úgy tűnik a síró embert általánosságban a többség nem tartja rátermettnek, kompetensnek” – mondta Niels van de Ven, a holland Tilburg egyetem professzora. “A munkahely nem az a hely, ahol helye van a sírásnak, ott minden a képességekről, a kompetenciáról szól” – tette hozzá a kutatásban részt vevő professzor.
