nlc.hu
Életmód
Angliából menekültek egy dunántúli parasztházba, és nagyon boldogok

Angliából menekültek egy dunántúli parasztházba, és nagyon boldogok

Túl unalmasnak találta az életet egy brit pár, ezért eladták mindenüket, és leköltöztek a Dunántúlra. Most egy parasztházban laknak Pepperrel, a kutyával, az udvaron fürdenek, napi hat fontot költenek magukra, és remekül érzik magukat.

Julia Pryke és Gareth Shone megunta azt az életet, amit eddig Berkshire-ben éltek. Ráuntak a napi rutinra, a szomszédokra és a számlák befizetésére, ezért eladták mindenüket és elköltöztek a dunántúli Gadácsra, egy 3000 fontért vásárolt parasztházba. Azt mondják, sosem voltak ennyire boldogok, mint most.

Julia korábban Dél-Afrikában élt szüleivel, sportkocsikkal és luxussal körülvéve, ezért is lett elege a pénzközpontú civilizációból. A lázadást már akkor elkezdte, amikor fodrásznak állt. Aztán 2008-ban összeköltözött Garethtel, de a gyorsan kialakuló közös életük is unalmassá vált számára.

A gadácsi angol pár jelenleg napi hat fontból (2000 forint) tartja fent magát és a velük együtt lakó Pepper kutyát, maguk választották ezt az életformát, miután túl kényelmesnek és túl unalmasnak találták az életet Angliában. Julia fodrászként, míg férje Gareth cipészként dolgozott Berkshire-ben, de egy nap arra ébredtek, hogy unják az egészet. Aztán 5000 fontnyi megtakarításukból kis kutatás után megvették a gadácsi parasztházat 3000 fontért, majd még kétezret ráköltöttek, hogy lakható legyen.

Julia szerint, ha rossz az idő, Gadács egy kicsit olyan, mint egy falu egy Stephen King-filmben, de szeretik az új életformájukat. A házban még nincs fürdőszoba, ezért napkollektoros kerti zuhanyt és pottyantós vécét használnak még a hideg idő ellenére is. A pár költözésük után az első hónapban azon dolgozott, hogy frissen vásárolt házuk ne omoljon rájuk, azóta jól haladnak. Szereztek már egy fatüzelésű kályhát is, így már főzni és fűteni is tudnak.

A következő időkben majd az önellátásra fognak nagyobb hangsúlyt fordítani, csirkéket és növényeket termesztenek majd a parasztház portáján, hogy a hat fontot, amit egy nap költenek tovább csökkenthessék.

Daily Mail

Olvass még a vidéki életmódról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top