Életmód

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

Elméletben semmi sem hangzik szebben, mint együtt tölteni a családdal az ünnepeket sok sütemény, andalító zene közepette, miközben érezzük, ahogy egyre erősebb a kötődés közöttünk. Csakhogy nem egészen így szokott történni a családi összejövetel karácsonykor.

Kicsit nehéz olyankor emelkedett hangulatba kerülni, amikor mondjuk anya épp a hugi aktuális pasiját ekézi, vagy a nagynéni már megint azzal jön, hogy miért nincs még három gyerekünk. Apa közben a bátyjával épp összebalhézik valami régi ügyön, amire már senki sem emlékszik. Ráadásul még az is tiszta stresszes, hogy minden rég látott rokonnak a családból ajándékot kell adni, és rághatjuk a körmünket, mit fognak szólni egy új gyertyához vagy vázához, amiért az utolsó pillanatban verekedtük át magunkat a tömegeken az IKEA-ban.

Szükségünk van túlélési tippekre, amelyekkel megkönnyíthetjük a saját életünket az ünnepek alatt.

Persze csak akkor, ha nem a legkiegyensúlyozottabb, legszeretőbb családba születtünk, mert ez esetben nem kell terveket szőni az ünnepi stressz csökkentésére, csak élvezni azt a pár napot együtt.

Engedd el

Sok családnak a karácsonyi időszak az, amikor huzamosabb ideig egy fedél alatt vannak a rokonok. Ez a legjobb időpont arra, hogy felhozzák a rokonok az elfelejtett szülinapokat, kifizetetlen tartozásokat vagy régi gyerekkori sérelmeket. Pedig nem kell ennek így lennie, legyél te az okosabb, csak engedd el a régi beidegződéseket, és idén próbáld ki, hogy ezen az ünnepen nem citálsz elő semmilyen múltbeli eseményt, ami miatt neheztelsz valakire a családodból. Nem megbocsátásról van szó, inkább csak arról, hogy arra a pár órára, amíg együtt vagytok, vedd fel a pókerarcot, hozzá a legszebb mosolyod, és tettesd magad süketnek, ha valaki beléd akarna kötni. Fókuszálj arra, ami tényleg számít.

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

Viselkedj felnőttként

Amikor a család körülöttünk van, hajlamosak vagyunk visszatérni gyermeki énünkhöz, és úgy viselkedni, mint ötéves korunkban. Ne nyafogj az anyukádnak, nem kell összeveszni a húgoddal sem, mint régen, és legfőképp állj ki a saját döntéseid mellett. Lehet, hogy a nagyi kifejezi rosszallását a munkád és az életviteled miatt, meg mert miért nem mentél már férjhez, csakhogy felnőttként a te életed már csak rád tartozik. Ne félj kiállni magadért akár a családoddal szemben.

Sodorjanak az események

Engedd el a pinterestes karácsonyi elképzeléseidet, és akkor nem borulsz ki, ha a kutya belemászik a sült húsba arccal előre, vagy ha a nagybácsi elalszik az asztalnál a bortól. Csak nyugalom, lélegezz mélyeket, és emlékeztesd magad rá, hogy jövőre úgysem emlékszik majd senki, hogy eldobtad véletlenül a bejglis tálat. Jó, erre talán emlékezni fognak, de legalább jót nevetnek majd rajta.

Legyél önző

Senki sem szereti ezt hallani, de tény, hogy mindenki csak a saját viselkedéséért a felelős. Ne akard megváltoztatni a családodat, hogy anya sokkal nyitottabb legyen, a nagypapa meg ne nosztalgiázzon annyit. Sokat csökkentene az ünnepek körüli feszültségen, ha mindenki csak a saját dolgai miatt aggódna, és csak önmaga legjobb arcát próbálná mutatni, nem akarná mindenki másét is a saját profiljára faragni.

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

A magánéleted a tiéd

Nyugodt szívvel válaszold bármilyen számodra kényelmetlen kérdésre, hogy “nem a te dolgod”. A családtagok már csak ilyenek, imádnak egymás magánéletében vájkálni, és minden apró részletre rákérdezni, főleg ha az izgalmas titoknak tűnik. Tiszteld magad annyira, hogy nem engedsz a nyomásnak, és nem válaszolsz arra, amire nem akarsz.

Viselkedj Mikulásként

Szuper dolog, ha a karácsonyi kívánságlistádról minden egyes tételt megtalálsz a karácsonyfa alatt, de komoly csalódás lehet a vége, ha csak arra fókuszálsz, hogy te milyen ajándékokat kapsz. A harmadik gyertya kibontásánál már biztos nem lesz őszinte a mosolyod. Ezért inkább arra készülj lélekben, hogy milyen jó ajándékot adni másoknak, és figyeld a többiek reakcióit a te csomagjaidra. Sokkal jobb érzésekkel távozol majd az ünneplésről.

Menj el sétálni

Ha nálatok az a szokás, hogy a vidéki nagyszülőkhöz megy az egész család több napra, akkor jó eséllyel eljön az a pillanat, hogy kicsit szeretnél egyedül lenni. Menj el egyet sétálni, ne zavartasd magad, a mozgástól és friss levegőtől csökken a stresszhormonszinted, és sokkal jobb kedved lesz. Mindenki jól jár.

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

Csináld te

Vállalj feladatot, ami csak a tiéd, és amivel lefoglalhatod magad. Könnyű menekülési útvonalat jelent, ha mondjuk magadra vállalod az összes mosogatnivalót, és addig sem kell kínos beszélgetésekbe elegyedned.

Ne alkoholizálj

Sok családtag sok alkohollal keverve jó nagy drámákhoz vezethet. Tudjuk, hogy az alkohol csökkenti a gátlásokat, egyeseket agresszívabbá tesz, és nem a legjobb tanácsadó, ha békét szeretnél magad körül.

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

Hagyd meg másnak a dicsőséget

Jellemző oka a családi viták kirobbanásának, hogy több dudás van egy csárdában. Ne szólj inkább közbe, ha a nagybácsi teljesen rosszul magyarázza el az apukádnak, hogyan kell szakszerűen halászlevet készíteni, még akkor sem, ha amúgy ezen a téren nálad van a bölcsek köve. Hagyd meg neki a dicsőséget, ilyen apróságon csak nem fogtok összeveszni.

Szakíts a hagyományokkal

Nyugodtan engedd el a hagyományos karácsonyi elképzeléseidet. Ha minden vendég utálja a mákot, akkor nem kell erőltetni csak a hagyományok miatt a mákos bejglit és gubát, csinálj madártejet, ha mindenki azt szereti. Ugyanígy nem kell ragaszkodni a halhoz, káposztához, akármihez, amit amúgy nem szerettek, minek rágörcsölni, ha egyszer mindannyian a csirkemellre vágyakoztok közben. Olyan menüt állíts össze, amit tényleg szívesen eszel te is és a vendégeid is.

Ne mondj semmit

Amikor nem tudsz valami szépet mondani, akkor inkább ne mondj semmit. A régi konfliktusok vesszenek a múlt homályába és inkább ne te legyél az, aki újakat generál a rokonokkal.

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

Válaszd ki a pozitív embereket

Ülj olyan rokon mellé, aki jó érzéseket vált ki belőled, és próbálj minél rövidebben tárgyalni azokkal, akik rossz hatással vannak rád. Semmi értelme annak, hogy bevesd magad a farkasok közé, beszélgess azokkal, akikről tudod, hogy pozitívan állnak hozzád.

A “nem” szócska ereje

Emeld ki az erősségeidet, ne akarj mindent te egyedül megcsinálni. Ha nem szeretsz főzni, akkor ne hagyd, hogy rád lőcsöljék a házigazda szerepét, akinél az egész család összegyűlik. De ha mindenképp nálad kell megtartani az ünnepet, mert neked van akkora házad, ahol elfértek, akkor is kikötheted, hogy nem főzöl, mindenki készítsen el egy fogást, és hozza magával, te pedig elvállalod a dekorációt és a borok beszerzését.

Ne akarj mindenhol jelen lenni

Előfordul, hogy egy napon akár három vendégségben is meg kellene jelenned, de ne vállald túl magad, mert végül sehol sem leszel teljesen jelen, és csak kimerülsz. Inkább válaszd ki azokat a meghívásokat, ahol valóban szeretnél ott lenni, és tudod, hogy jól éreznéd magad, a többi pedig időhiány miatt visszautasítható. Ne pont karácsonykor hajszold túl magad.

17 tipp, hogy ne őrülj meg a családodtól az ünnepek alatt

Tartsd magad kordában

Attól még, hogy ünnep van, nem kell minden létező süteményt magadba tömni és számolatlanul enni, inni, amit csak eléd tesznek. Ragaszkodj a szokásaidhoz az ünnepek alatt is, ha te gyümölcsreggelit szeretsz enni, akkor csak a karácsony miatt ne egyél egy halom mézeskalácsot helyette. A saját testi-lelki egészséged miatt jobb, ha nem rúgod fel az összes rutinodat ebben az egy hétben.

Minden csupa szeretet

A nap végén emlékeztesd magad, hogy tulajdonképpen miről szól a karácsony: a család azért találkozik ilyenkor, mert összetartoztok, elvileg szeretitek egymást. A tradíciók azért is vannak, hogy összekapcsolják az embereket – még az undok nagynéniket is –, és mindenki csak szeretne békésen ünnepelni a szeretteivel. Amikor úgy tűnik, hogy a családi karácsony csak a veszekedésről és egymás idegesítéséről szól, akkor próbálj arra fókuszálni, mi a jó a családodban, és adj hálát mindenért, amid van. Az ünnepek időszaka remek alkalom arra, hogy átgondoljuk az elmúlt évünket és hálát érezzünk az életünkért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése