Emma Krenzer egy egyetemi órájára készítette el elemi erejű műalkotását, ami a nemi erőszak hatásait próbálja kézzel foghatóvá tenni. A kinyomtatott meztelen testre kézzel festett színcsíkok azokat az érintéseket teszik láthatóvá, amelyek tipikusan végigkísérik a női test életét. Fel vannak tűntetve a szülők, a testvérek, barátok és szeretők érintései, és aztán még egy: “valaki, akinek NEMet mondtam”.
A műalkotást elsősorban a néző bevonása, a mű interaktív jellege teszi olyan erőteljesen átélhetővé. Ahogy a színek alapján próbáljuk dekódolni, “olvasni” az egyes érintéseket, felidéződnek bennünk a saját testünk taktilis emlékei: hogyan löknek el a testvérek a mellkas felső részénél, hogyan tesz a kezét a vállunkra egy barát.
Az pedig, hogy az anyai cirógatás, és az erőszakoskodó (nem véletlenül vörös színnel jelölt) durva intim behatolása egy képre kerül, hatásosan bizonyítja, hogy ugyanaz a “vászon”, ugyanaz a test szívja magába ezeket az érintéseket, amik elkerülhetetlenül is nyomot hagynak rajtunk, csak az sajnos ábrázolhatatlan, hogy a lelkünkben milyet.
