Hogyan került rád ez a sok plusz kiló?
Még 1995-ben 72 kilóval vonultam be katonának. 83 kilóval szereltem le, 86-87 kiló volt az a súly, aminél úgy éreztem, jól nézek ki. Elkezdtem dolgozni és multivitamint szedtem, hogy élénken tartson. Évekkel később jöttem csak rá, hogy az étvágyam is fokozta. A stressz miatt rendszertelenül étkeztem. Nem is tudom, hogy hagyhattam el magam ennyire, ahogy visszanézem a képeket. Csodálkozom is, hogy nem lett baj a vérnyomásommal, cukorral, ízületekkel. Többször nekiveselkedtem, év elején elkezdtem, de mindig azon kaptam magam, hogy április van, és még mindig nem csináltam semmit. Egyszer sikerült 13 kilót januártól áprilisig lefogynom, de vissza is jött az év második felére. Akkor nem mozogtam, csak kevesebbet ettem, nem ettem cukrosat és fehér liszteset, maximum némi otthoni torna volt, de 3 hónap után elfogyott az akaraterőm.
Miért döntöttél úgy, hogy éppen most állsz neki vasakarattal?
Zavart már a túlsúly, egy zoknifelvétel problémás volt, a saját testem ellenségemmé és korlátommá vált. Egy olyan börtönné, hogy egy cipőfűző-bekötés után lihegtem, annyira rossz állapotban voltam. Egy ismerősöm elkezdett diétázni, és megkérdezte tőlem is, hogy láttam-e már 80 éves 150 kilós embert. Ez a mondat nagyon megmaradt bennem. Ő a stressz miatt kapott egy szívinfarktust, cukros lett, elkezdett diétázni. Én idén 39 éves leszek, úgy gondoltam, most van itt az idő, tavaly áprilisban belenéztem a tükörbe, és megállapítottam, hogy ez így nem jó.
Sokan nem is hittek nekem, mert ugye már többször belevágtam. Amikor először egy szombati napon elindultam futni, a saját családom sem hitte el, mit csinálok.
Mikor hazaértem égővörös fejjel, a nagylányom megkérdezte, hogy tényleg futni voltál, apa?
Körülbelül 200 métert tudtam kocogni egyben, hétszer kellett megállnom a kis tó körül, ami összesen 1400 méter. Régebben mindig azt mondtam, hogy fusson, akinek “hat anyja van”, azért vettem autót, hogy ne kelljen sétálnom se, lusta vagyok. Másnap aztán megint kimentem, teltek a hetek, szépen lassan így épült be az életembe.
Miben más a mostani életmódváltás?
A futásban és kitartásban más, az első fél évben semmi kilengést nem engedtem meg magamnak. Nagyon szeretem a bolognai spagettit, tavaly április óta egyszer ettem. A cél érdekében bármire képes vagyok. Nagyon figyelek a szénhidrátra, a cukor minimális, a fehér lisztre is próbálok figyelni. Amikor megindultak a kilók lefelé, látványosan változtam, akkor igazán jól éreztem magam. 5 méretet csökkent a nadrágom. Van egy régi övem, amit csak azért nem dobtam ki, hogy lássam, mennyit fogytam, motiváljon. Azt hiszem, 8 plusz lyukat raktam rá.
Szerintem a kaja, ami sokat számít. Volt olyan kollégám, aki megkérdezte, hogy hogy tudok úgy enni, mint a kecskék, de ez egy nagy tévedés, ugyanúgy eszem rizst, húst, reggelit, ebédet, vacsorát, csak sokan nehezen hiszik el, hogy nem éhezem. Odafigyelek, hogy mikor, mennyit és mit eszem. A legrosszabb, amit megtehet bárki, hogy nem eszik, éhezteti magát. Ötször kell enni legalább, nem szabad kiéheztetni a szervezetet. Igyekszem úgy csinálni, hogy délig-kettőig letudjam a durva szénhidrátokat, délután inkább fehérje, például hús, túró.
Miért pont a futás vált be nálad?
Mindenki csodálkozik, hogy én futok, mert egy roppant kényelmes embernek ismertek meg. Igazából én se értem, de ez tűnt a legegyszerűbbnek. Egy futócipőt vettem és indulhattam is. Konditerembe nem akartam menni, időben is korlátozottabb, meg nem is akartam, hogy mások lássanak. Az első pár futásomnál is úgy éreztem, hogy a helyi tó körüli horgászok is zavarnak. Két hét elteltével már nem foglalkoztam senkivel, nem érdekelt, hogy ki látja, hogy hányszor állok meg, mennyire piros a fejem és vagyok fáradt.
Szépen lassan emeltem a távokat a futásban. Nagyon sokáig nem tudtam átlépni a 9 kilométert, mert egyszerűen elfogyott az erőm, de egy ismerős azt mondta, próbáljak kicsit lassabban kezdeni, figyeljek oda a tempóra. Az első nekirugaszkodásnál 13 km-ig bírtam elmenni. Egy hétre rá már 15 km-ig jutottam, idén január közepén pedig elértem a 17 km-t. Április végén pedig már félmaratonon szeretnék indulni. Azért ha azt is sikerül lefutnom, biztos, hogy bolognai spagettivel fogok ünnepelni.
Valaki mozog a családban (most már) rajtad kívül?
A párom is elkezdett velem kocogni, mert azt mondja, fogyni szeretne, bár neki nincs rá szüksége. Amikor együtt mentünk, hihetetlen volt számomra, hogy milyen lassan futottunk. Felfoghatatlan, hogy itt tartunk, hogy én vagyok a gyors.
Apukám futó akart lenni, tájfutó volt. Abban az időben nem engedték a szülei, “rendes szakmát” akartak a gyereküknek. Pedig az iskolában a legjobb futó volt, versenyeket nyert. Még 63 évesen is lesprintelte a bicikliző lányomat. Megkérdeztem, hogy ez mi volt, ő pedig azt mondta: “nem tudom, fiam, csak éreztem, hogy menni kell!“ Most, hogy le is fogytam, egyre több a kilométer, nagyon büszke rám. Azt mondja, magát látja bennem. Ez is motivál.
A lányom a kézilabdaedzés elején a bemelegítő futás közben rám szokott gondolni, amikor nagyon elfárad, ez hajtja tovább, hogy az apukája is bírja. Volt, hogy együtt elmentünk egy-két kilométerre, vagy ő kísért biciklivel, ez nagy élmény neki is meg nekem is. Oda-vissza ösztönözzük egymást.
Akkor neked most bizonyítanod is kell ezek felé az emberek felé.
De nem csak a közvetlen környezetem vette észre a változást. A múltkor egy idegen írt rám az interneten, hogy tudnék-e tanácsot adni neki fogyás kapcsán. Furcsa élmény, hogy valakinek én vagyok a példakép. A húgom is miattam kezdett el futni, a kolléganőjét is én motiválom. Mert ha nekem sikerült, akkor neki is megy.
Ha most visszahíznék, az óriási szégyen lenne. Amúgy se engedném meg magamnak, de a teljes ruhatáram elajándékoztam, megszabadultam mindentől, nem akarok eggyel nagyobb ruhákat se venni. De már a nagyon régi ruháim is jók rám, be tudom gombolni a kabátomat. Azoknak, akik soha nem voltak ilyen nagydarabok, ezek semmiségnek tűnhetnek, de nekem ezek az apróságok hatalmas dolgot jelentenek.
Mennyiben befolyásolta a családod megszokott életét a te életmódváltásod?
A családi dinamikát annyiban befolyásolta, hogy többet sétálunk, kirándulunk. Régebben nem is szerettem sétálni, meg nem is bírtam. Egy budai vári séta alkalmával vettem észre, hogy felértem anélkül, hogy izzadnék, lihegnék és teljesen elfáradtam volna. A múltkor kíváncsiságból kipróbáltam, hogy fel tudok-e menni a lépcsőházunkban a 7. emeletre. Korábban nem bírtam, meg kellett állnom, de most egy gázzal felértem minden probléma nélkül. Ezek az apróbb jelek is azt bizonyítják, hogy jobban bírom. Már ott tartunk, hogy a családi programot is a futáshoz kell igazítani. Ez mindenkinek elég új.
Úgy beszélsz róla, mintha a futás és fogyókúra a világ legkönnyebb dolga lenne.
Az első hét nagyon drasztikus volt a testemnek, az nehéz volt. A futásra is mondták, hogy nagyon jól fog fogyasztani, de nem hittem benne annyira. Nem hittem, hogy szinte szó szerint leolvadnak rólam a kilók. Az első 3 hónap alatt rá sem álltam a mérlegre. A diéta elején volt olyan, hogy este még nagyon kívántam valamit, de a reggeli elégedettségem mindent ellensúlyozott. Ha meg ettem, akkor bűntudattal keltem. Ha egyszer-egyszer megcsúszok, akkor másnap kompenzálom a bűntudatomat, vagy ráteszek még pár perc futást, vagy gyorsabban futok.
Néha elkap az édességvágy, de akkor megeszem egy kis túrót. Annyira elszánt voltam, hogy azt mondtam, hogy most nem bukhatok el. Már az sem zavar, ha mellettem sütit esznek, mert ez is motivál, látom, hogy másnak nem megy, nem tudja megállni, én pedig igen. Van egy sportórám, ami számolja a napi lépéseket, ez is motivál. Igazából az időt soha nem nézem rajta, csak a lépésszámlálót.
Hol tartasz most?
Most 105 kiló vagyok. Ugyanúgy edzek, ugyanúgy étkezek, mégis két hónapja áll a súlyom. Most karácsonykor anyu bejgliét megkóstoltam, de meg tudtam állni 2-3 sütinél. A szülinapozások és tortázások mind kimaradnak. Bizonygattam, hogy biztosan híztam, mire a párom hozta a mérleget, hogy álljak rá, kiderült, hogy nem híztam, csak nem fogytam. Plusz-mínusz 10 dkg, de stabilan tartom a mostani súlyom. Nézegettem a pulzusomat, hogy esetleg lassabban futnék a zsírégető tartományon belül, de nem vagyok kétségbeesve a stagnálás miatt. Úgy vagyok vele, hogy ha elhatároztam valamit, akkor azt végigviszem. Most a hidegben inkább az erőnlétemet próbálom fejleszteni, majd ha jobb idő lesz, akkor növelem a távot, megpróbálok 17 km fölé menni a félmaratoni felkészülés miatt. Egy szép jubilálás lesz az áprilisi félmaraton, mert akkor lesz pont egyéves az új énem.
