Prókai Eszter az Abcúgon írt a finn KiVa-programról, amelyet három magyar iskolában is elindítottak. A programban résztvevő gyerekek szituációs játékok és csoportfeladatok segítségével élik át, milyen kirekesztettnek vagy csúfoltnak lenni, és miért nem jó, ha bántjuk a másikat.
A Turkui Egyetemen kidolgozott bántalmazásellenes program olyan sikeres, hogy Finnországban az állami általános iskolák 90 százalékában alkalmazzák, de átvették már Hollandiában, Észtországban, Olaszországban és Walesben is. Célja egyfelől a bántalmazás megelőzése, másfelől az előforduló esetek kezelése. A projektben résztvevő gyerekek megtanulják, hogy elutasítsák az iskolai zaklatást, és lépjenek is fel ellene, ha pedig ilyet tapasztalnak, támogassák az áldozatot – olvasható az Abcúgon.
A pedagógusok nemcsak a felvilágosításban és beszélgetéseken kapnak feladatot: kiképzett tanárok alkotják a KiVa-teamet, annak a feladata, hogy a bántalmazásos eseteket jelentse, és kitalálja, hogyan kezeljék a dolgot. Először mindig a bántalmazottal kell beszélni, utána pedig a bántalmazóval. Neonsárga láthatósági mellény jelöli majd a szünetekben a “kivás” tanárokat, hogy lássa a gyerek, kihez tud fordulni, ha baj van.