nlc.hu
Életmód
5 dolog, amit a boldog emberek minden nap csinálnak

5 dolog, amit a boldog emberek minden nap csinálnak

Igenis tehetünk azért, hogy boldognak érezzük magunkat – ezek a szokások például nagyon sokat segíthetnek!

1. Felállítanak egy célt

Ez lehet egész kicsi dolog, sőt akár több apróság is, a lényeg, hogy struktúrát adjunk vele a napunknak. Mit szeretnénk elérni, mik azok a kis lépések, amiket megtehetünk, hogy a hosszú távú terveink is haladjanak?

2. És nem felejtenek el hálát adni

A nap végén ugyanilyen fontos, hogy értékeljük a napot, lehetőleg egy pozitív szemüvegen keresztül. Gondoljunk azokra, amik jók voltak, amikért hálásak vagyunk, és akár hangosan mondjuk ki ki, vagy írjuk le ezeket. Ez a szokás elképesztő erővel képes boldogságra programozni az agyat.

3. Legalább 20 percet a szabadban töltenek

Nagyon fontos, hogy még egy sűrű munkanapon is lecsillapodjunk kicsit, tegyünk egy sétát a szabadban, feltöltődjünk kicsit a természetben. A növények között töltött idő tudományosan bizonyítottan áldásos hatással van az egészségünkre.

5 dolog, amit a boldog emberek minden nap csinálnak 

4. Magukat teszik az első helyre

És ez nem összekeverendő az önzőséggel! Egyszerűen tudják, hogy semmi nem fontosabb az egészségünknél, annál, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Biztosan várhat még 5 percet az az e-mail, amíg kényelmesen befejezed a délutáni kávédat – garancia a stresszmentesebb életre!

5. Sok vizet isznak

A dehidratáció nem csak hosszú távon károsíthatja szervezetünket, de aktuális közérzetünkre is hatással lehet: ha nem iszunk eleget, például kimondottan fáradtnak, megviseltnek érezhetjük magunkat. A boldogság napi 2,5 liter víznél kezdődik!

 

PureWow

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top