Évekkel ezelőtt egy önmagát nívósnak, igényesnek nevező edzőtermbe jártam. Ez később majd fontos információ lesz.Ott hetente találkoztam egy lánnyal, aki nagyon elszántan edzett a gépeken, csoportos órákon, szaunázott, és akárhányszor ránéztem, nagyon rosszul éreztem magam.
Azért éreztem rosszul magam, mert nem simán vékony volt vagy sovány, hanem kifejezetten látszott rajta, hogy evési zavara van, anorexiás. És serényen járt edzeni, hogy minden – szerinte –felesleges zsírt eltüntessen a testéről. Persze, tudom, hogy én nem szólhattam neki, hiszen mi közöm ahhoz, hogy egy idegen lány anorexiás. Mégis szerettem volna valamit tenni, szerettem volna, ha a felelős edzőterem – ahol szakemberek tartanak órákat – segít rajta, figyelmezteti. De sajnos ilyesmi nem történt, aztán végül máshova kezdtem járni – bár nem emiatt.
Amerikában éppen evési zavarok figyelemfelhívó hét van, ezért osztják meg magukról a korábban testképzavarral küzdők a régi fotóikat, hogy mások ne járják végig az utat, amit ők már megtettek. A fotók között találni olyanokat is, ahol fiatal lányok segítséget kérnek anorexiájuk miatt.
“Így nézett ki az anorexiám… De kitöröltem ezeket a képeket, mert nem bírtam nézni…Szerencsére felépültem, és büszke vagyok magamra, már nem rontják el a számok az életem.”
Ez a fiatal lány azt írta a bejegyzése mellé, hogy egy traumatikus élmény után 7 évig sanyargatta magát, pánikbeteg lett, és kétszer is járt pszichiátrián, mégis sikerült felépülnie.
“Most is vannak napok, amikor hiányzik a régi testem, de a jó napjaimon látom, hogy a hízás szexivé tette a testem, és nem akarok egy gyenge, törékeny, csontváz lenni megint.”
“Anorexiával és bulimiával küzdöttem sokáig, de beszélni sem tudtam róla, nemhogy tenni ellene. Aztán egyik nap átfordult valami…Hidd el, több vagy, mint a betegséged, légy bátor!”
“A bal oldali képen kövérnek hittem magam. A felépülésem még folyamatban, de ez már változás.”