nlc.hu
Életmód
Föld órája: szombat este lekapcsolják Budapest díszkivilágítását

Föld órája: szombat este lekapcsolják Budapest díszkivilágítását

Szombat este fél kilenckor elsötétül a budapesti díszkivilágítás, mert a Föld órája ezt kívánja.

A Föld órája globális kezdeményezés magyarországi főszervezője, a WWF Magyarország fejlámpás kirándulást szervez a Normafán. A séta a Síháztól indul 19 órakor, és a János-hegyi Erzsébet-kilátónál ér véget. 
    
A résztvevők és a díszvendégek ott kapcsolják le 20.30-kor Budapest díszvilágítását, majd egyedi fotókat készítenek a lámpák fényével 60+ jelet alkotva a kilátó teraszán.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) 2007-ben indult kezdeményezése mára a világ legnagyobb önkéntes akciójává nőtte ki magát, amely több mint 2,4 milliárd embert ér el világszerte. Tavaly 178 ország vett részt a mozgalomban, amelynek célja az energiatakarékosság.

Idén március 25-én, szombaton este fél kilenc és fél tíz között “kapcsolunk le” egy órára, hogy közösen világítsunk rá az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségességére és a figyelmet azokra a természeti értékekre irányítsuk, amelyek megóvásán az emberiség túlélése múlik – emelte ki közleményében a szervezet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top