nlc.hu
Életmód
Tarlós: nonszensz, amit a közteresek művelnek

Tarlós: nonszensz, amit a közteresek művelnek

Arra biztatja a budapesti főpolgármester az autósokat, hogy ne fizessék be a közlekedési bírságot, amit kamerás felvételek után szabott ki rájuk a közterület-felügyelet.

Tarlós István azt tanácsolja a budapesti autósoknak, hogy ne fizessék be azokat bírságokat, amiket egy kamerafelvétel alapján oszt ki mostanában az óbudai közterület-felügyelet. Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, pár hete kamerával figyeli a közterület-felügyelet a Bécsi út egyik kereszteződését, ahol korábban megtiltották a balra kanyarodást. Aki megszegi a szabályt, annak 50 ezer forintos bírságról hoz csekket a postás.

Tarlós szerint ez az 50 ezer forint aránytalan, mivel a vétkesek nem tiloson mentek át, hanem annál kisebb jellegű szabálysértés követtek el, valószínűleg csak megszokásból. Tarlós azért tanácsolta a bírságok be nem fizetését, mert úgy tudja, hogy ebből semmi bajuk sem származik majd a vétkes sofőröknek. Szerinte csak akkor lenne joguk a bírság kiszabására köztereseknek, ha a helyszínen, hivatalos papírokat kitöltve intézkednének.

 A HVG megjegyzi, hogy a vitatott helyek közül a Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződésében már egy éve kint van a kötelező haladási irány tábla, amiket nagy sárga kerettel is körbevettek, hogy jobban észrevehetők legyenek.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top