nlc.hu
Életmód
Honnan tudom, hogy terhes vagyok?

Honnan tudom, hogy terhes vagyok?

A nők két dolog miatt tudnak nagyon-nagyon izgulni: amikor azt várják, hogy sikerült-e teherbe esniük, vagy amikor remélik, hogy nem lettek terhesek. Ennek lehetnek bizonyos jelei addig is, míg várunk arra, hogy elvégezhessük az első terhességi tesztet. Ha valaki nagyon jól ismeri a saját testét, észre is veheti ezeket az apró változásokat.

Mindkét esetben szeretnénk minél előbb bizonyosságot, hogy terhesek vagyunk, vagy sem. Mégis tudnunk kell, hogy a terhesség csak a beágyazódástól számít, ami a megtermékenyítés utáni 7-12 napon belül következik be. Addig pedig marad a várakozás, és hogy figyeld a tested változásait.

Nem vagy biztos benne, hogy terhes vagy?

Az utolsó védekezés nélküli együttlét után a spermiumok a petevezetőben még néhány napig életképesek, ha ez idő alatt találkoznak a pár óráig életképes petesejttel, akkor megtörténik a fogantatás. Ebben persze nem lehetünk biztosak még jó pár napig, hiszen ebben a korai szakaszban a terhességnek még semmilyen mérhető, észlelhető jele nincs.
A megtermékenyített petesejt ezután indul útnak a méhüreg felé, ami nagyjából három napig is letart, majd pár nap várakozás után megtörténik a beágyazódás, amely egy ötnapos folyamat. Így a tüszőrepedés után legkorábban 7-12 nappal már termelődik a HCG nevű hormon, amelyet a terhességi tesztek ki tudnak mutatni.

Mennyire biztos a terhességi teszt?

terhességi tesztek tehát a beágyazódás után termelődő HCG hormon szintjére reagálnak. Ez a hormon a terhes nők vizeletéből 99%-os bizonyossággal az elmaradt menstruáció napjától mutatható ki. Léteznek terhességi tesztek, melyek az elmaradt menstruáció előtt már 4 nappal is képesek kimutatni a terhességet. Azonban tudnunk kell, hogy ezek csupán 51%-os bizonyosságot adnak arra vonatkozóan, hogy terhesek vagyunk-e, vagy sem.

Honnan tudom, hogy terhes vagyok?

Melyek a terhesség első jelei?

Amíg várunk, hogy elvégezhető legyen a terhességi teszt, elkezdhetjük figyelni testünk változásait, ezek a jelek viszont nem feltétlenül jelentik azt, hogy valaki terhes. Sokan számolnak be már a terhesség elején fáradékonyságról, émelygésről, mellfeszülésről, illetve hangulatingadozásról. Ezek persze gyakran a menstruációt megelőző napokban is megfigyelhetők a legtöbb nőnél.

Honnan tudom 100%-ig biztosan, hogy terhes vagyok?

Az egyetlen bizonyosságot a terhességről a nőgyógyásztól kapjuk meg. A terhesség 6-7. hetében érdemes felkeresni orvosunkat, aki hüvelyi ultrahanggal tudja megerősíteni a pozitív terhességi tesztet, ha megtörtént a beágyazódás. Ekkor állapítják meg, hogy a petezsák hol helyezkedik el, a méh melyik részén. És arra is fény derül, ha ikerterhesség áll fenn esetleg, hiszen az ultrahanggal már az embriók méretét is meg tudják állapítani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top