Hogyan került a sport az életedbe?
Soha nem volt tőlem idegen a mozgás, a Testnevelési Egyetemre jártam, de abból a szempontból nem állt közel, hogy egyetemistaként is buliztam, nem az egészséges életmód volt számomra az első. Dolgoztam személyi edzőként meg a sport több területén is, de nem teljesen éreztem, hogy ez az én utam. Megismertem a férjemet, és a fővárosból kiköltöztem hozzá vidékre. Várandós lettem a kislányommal, és úgy éreztem, beteljesült a vágyam, az anyaságban megtaláltam önmagam. Viszont a terhesség közben felszedtem 17-18 kilót, amiből persze sok lement, mégis fiatal lányként, 23 évesen nem éreztem azt, hogy top formában vagyok. Narancsbőrös lettem, egy kisebb szülés utáni depresszióm is volt. Úgy éreztem, ahhoz, hogy ki tudjak lépni a csigaházamból, kell találnom egy célt. Abban biztos voltam, hogy nem fogok tudni úgy eljárogatni edzeni, hogy csak a közérzetemen akarjak javítani.
Hogyan jött ebből a bikinifitnesz?
2015 őszében fél éves volt a kislányom, amikor megláttam egy plakáton, hogy indítanak bikinifitneszen belül anyuka kategóriát májusban. Gondoltam, hogy ez nem egy olyan nagy cél, mert mégsem egy hivatalos verseny, annyira talán nem komoly, de engem motivált. Elkezdtem diétázni, fogytam 10 kilót az akkori állapotomhoz képest és edzegetni jártam. Sokan kérdezik, hogy tudtam-e szoptatni a kislányom, de amikor 3 hónapos volt, megjött a menstruációm, és onnantól el is ment a tejem teljesen, mindent az után kezdtem el. De egyébként a szoptatás sem akadály, én is utánaolvastam a témának, lehet úgy is edzeni és diétázni is, csak okosan kell csinálni.
Hogy sikerült a verseny?
66-an indultunk azon a versenyen, nem volt kategorizálás, ömlesztve voltunk mi, anyukák. Az első 15 jutott a döntőbe, ahova bejutottam, de már erre sem számítottam. A top 6-ba már nem jutottam be, de nem bánkódtam, jó kaland volt. Személyi edző segítségét kértem a tudatos készülés nevében. Kaptam segítséget ugyan a teremben, de semmilyen specifikus versenydiétát nem végeztem, nem tudtam, mi az, hogy “peak week” (az utolsó hét a felkészülés során, amikor például a vizet hajtják ki a versenyzők), nem tudtam pózolni sem. Ezekben a dolgokban nem kaptam segítséget, de szerintem így is egész jól sikerült a formám.
Igazolt versenyző lettél a teljesen amatőrből.
Egy svájci sportegyesület megkeresett 2016 őszén, ez teljesen más dimenzióba helyezte a felkészülésem. A sportegyesület azt mondta, hogy elküldik az étkezési és edzési naplómat, ez teljesen új utakat nyitott meg számomra, láttam, hogyan változik a testem a tudatos és szakszerű étkezéstől. Megtanultam, hogyan kell enni, és hogyan kell diétázni, megtapasztaltam, hogy mennyiben más így. A magyar kupán úgy indultam el áprilisban, hogy ha az első 6-ba kerülök, az hatalmas dolog lesz, hiszen senkinek nem volt gyereke a mezőnyből. Aztán amikor dobogós lettem, egészen megdöbbentem. Az eredménnyel kvalifikáltam magam külföldi versenyekre, de én elsősorban anya és feleség vagyok, nem fér bele az utazgatás.
Ha már a családról beszélgetünk: ők mennyire támogatnak?
Kétfélét főzök, mert a gyereknek és a férjemnek nem fogok diétás ételt adni. A férjem nem úgy eszik, ahogy én, néha sportolgat, néha nem. A nőknek egy kicsit nehezebb ebből a szempontból, mert genetikailag úgy vagyunk kódolva, hogy több zsírpárnánk legyen itt-ott. De sokszor állt mellettem a férjem, számolta az ismétléseket, mérte az időt, ameddig edzettem, szóval támogat. A 2 éves lányomat pedig nem fogom diétáztatni. Persze nehezítés is, mert kétfélét főzök, néha nem tudok elmenni edzésre, ha valami közbejön, ha elviszem magammal, akkor pedig figyelni kell rá edzés közben is.
Szeret velem jönni, szerencsére a teremben is tolerálják, hogy ő is ott van. Szerintem jót is tesz neki, mert a mozgás szeretete és az egészséges élet atmoszférája különösebb erőltetés nélkül belenevelődik. Ha pedig nem tud eljönni, akkor van olyan, hogy felkelek korábban, vagy tovább maradok fent. Ilyenkor nehéz, ekkor elő kell vennem az akaraterőmet és megbeszélnem magammal, hogy miért is csinálom. Önismeretileg hatalmasat fejlődtem, saját magamról sok mindent megtudtam a felkészülés és a versenyek alatt. Megfogott, hogy mennyit számít az étkezés, az emberek pedig nem tudják, hogyan kell ezt jól csinálni.
Az alacsony szénhidrátos diéta alatt sokan feszültek, ingerlékenyek, ezt hogyan élted meg?
Az első diéta volt feszültebb, akkor sokkal kevesebb szénhidrátot ettem. Viszont fontos volt számomra, hogy a család rovására nem mehet a diéta, semmiképpen nem akartam házisárkánnyá változni. Kontroll alatt tudtam tartani végig, persze voltak nehezebb napjaim, de nem voltak nagy kiborulásaim akkor sem. Most, az egyesülettel egy más módszert követtünk, nap közben nem ettem szénhidrátot, viszont edzés után rengeteget, 2 zacskó rizst. Edzés után egy olyan állapot áll fent, hogy az az izomcsoport raktározza el a bevitt szénhidrátot, amire dolgoztunk aznap. Ha ez egy lábnap volt, akkor még több, mert az egy nagyobb izomcsoport. Egyedül az utolsó héten volt nagyon alacsony szénhidrátos napom, nem voltam tőle feszült és ingerlékeny. Nem engedhettem el magam ekkor sem, mert ott volt a lányom, így muszáj volt tartanom magam, és el is vonta a figyelmem.
Ezek szerint az anyaság előnyt jelent?
Nem feltétlenül, bizonyos dolgokban inkább hátrány, de anyaként jobb hozzáállással és mentálisan nagyobb erővel tudok odaállni egy-egy edzésre. Sok negatív kommentet kaptam, hogy biztosan a gyerektől veszem el az időt, milyen anya vagyok. Napi szinten körülbelül másfél órát van tőlem távol, amikor az apukájával van, ha edzeni megyek. Nem csak azért fontos az egész nekem, hogy versenyeken induljak, hanem azért, hogy a közérzetem is változzon. Fontos, hogy úgy tudjak kilépni az utcára, hogy magabiztos és jókedvű legyek, ez a családomnak is jót tesz. Az egészséges étkezés nagyon fontos, sokat lehet vele változtatni a közérzeten is. Nem fogyókúrázni kell, mert a kúra egy rövid időszak, de inkább egy egész életre vállalható életmódváltás a cél. Ez nem versenydiéta, mert az tarthatatlan hosszútávon, ezt a testépítők is tudják. Most a lányom 2 éves szülinapján én is megettem 2 szelet csokitortát, az egészséges életmód nem azt jelenti, hogy sanyargatni kell magadat. Jót és jókor kell enni, ez a kulcs.
A felkészülési diétában nagyon fontos a pontos étkezés, de egy kisgyerek mellett sokszor nem lehet tartani az előre eltervezetteket.
A verseny előtti 3 hónapban, amikor tényleg szigorúan kellett tartani az adagokat és időpontokat, szerencsére nem volt megcsúszás, de nem is éreztem nehéznek. Éhes soha nem voltam, sőt az első két hétben azzal küzdöttem, hogy meg tudjam enni a leírt mennyiségű brokkolit és csirkemellet. A vérképem még soha nem volt annyira jó, mint a felkészülés alatt. Egyszer-egyszer volt olyan, hogy nagyon jót főztem a családnak és úgy belekóstoltam volna, de ilyenkor tudatosítani kell a célt. Ha ez megvan, akkor nem nehéz betartani a határokat.
Hogy néz ki egy átlagos heted? Hány edzésed van és milyenek?
Most, hogy nincs felkészülési időszak, három súlyzós edzésem van a héten, hétfőn, szerdán és pénteken délután, amikor a férjem hazaér a munkából, elindulok a terembe. Ezen kívül hétvégén van egy óra kardióm. Ahogy közeledünk a majd az őszi versenyhez, egyre több lesz a súlyzós edzés és a kardió meg attól függően alakul, hogy kell-e még zsírt égetnem, de nem stresszelem túl akkor sem. Szeretek úgy edzeni, hogy nem annyira görcsösen csinálom. Nem ez az életem értelme, van egy kislányom. Azt fontos tudni, hogy a színpadi forma 10 perce 3 hónapos verejtékes felkészülés, egy héttel a verseny után már 5 kilóval voltam több, hosszútávon megtarthatatlan a színpadi forma.
Mik a terveid, versenyzel még idén?
Ősszel a magyar bajnokságon elindulok, erre készülünk majd a nyár második felében. Ezen túl nagy vágyam, hogy olyan embereknek segíthessek, akik szeretnének változtatni. Szeretnék segítséget nyújtani dolgozó, elfoglalt embereknek abban, hogy miképpen tarthatják meg az egészségüket. Nem fitneszmodelleket szeretnék kikupálni, hanem azt, hogy úgy léphessen ki az utcára az ember, hogy jól érzi magát a bőrében. Bebizonyítani, hogy lehet gyerekkel is, munka mellett és vidéken is, minden megoldható.