Szinkronban cikkek

Sportolok, igen, és ettől nem vagyok “szar anya”!

Sokszor igyekeztem ezt elhessegetni, hiszen egy anyának az a legfontosabb dolga, hogy a gyereke mellett legyen, vele foglalkozzon, nem lehet önző, nincs szüksége holmi hóbortokra, főleg, ha eközben távol kell lennie a picitől. Vagy mégis? Nekem tényleg olyan anyának kell lennem, aki nem fordít időt saját magára? Tényleg az a jó anya, aki csak az utódjával foglalkozik, még akkor is, ha úgy érzi, hogy be fog kattanni, ha nem csinálhat valami mást is?

 

Kezdjük a száraz tényekkel. Egy 3 éves kisfiú anyukája vagyok, a családomon és a munkámon kívül pedig van még egy dolog, amit imádok: a futást. Mióta az eszemet tudom, mindig sportoltam valamit, volt néptánc, torna, kézilabda, majd szinte felnőtt fejjel, 18 évesen szerettem bele a futásba – amit addig persze szívből gyűlöltem. Futottam sok félmaratont, teljesítettem a maratont, belekóstoltam az ultrafutásba is.
 

 

Ezután estem teherbe a kisfiammal, és a várandósságom alatt egyáltalán nem tudtam futni, mert feszült a hasam és rosszul éreztem magam közben. És bár a babavárás előtt volt, hogy kihagytam a betervezett edzéseket, esetleg rövidítettem rajtuk, mert épp nem volt kedvem futni, mégis nehezen viseltem a futásmentes időszakot. Elvonási tüneteim voltak, rossz érzés volt, hogy nem tudom rendesen megmozgatni a testem, és nem érezhetem a jóleső fáradtságot egy-egy futás végén. Persze az volt számomra a legfontosabb, hogy a kisfiam egészségesen fejlődjön, ez alatt az idő alatt mégis teljesen átértékeltem a sporthoz való viszonyomat.

Amikor megszületett a babám, körülötte forgott a világ, de

rengeteg anyai teendőm mellett egyre inkább motoszkált a fejemben a gondolat, hogy végre hamarosan mehetek futni.

Sokszor igyekeztem ezt elhessegetni, hiszen egy anyának az a legfontosabb dolga, hogy a gyereke mellett legyen, vele foglalkozzon, nem lehet önző, nincs szüksége holmi hóbortokra, főleg, ha eközben távol kell lennie a picitől. Vagy mégis? Nekem tényleg olyan anyának kell lennem, aki nem fordít időt saját magára? Tényleg az a jó anya, aki csak az utódjával foglalkozik, még akkor is, ha úgy érzi, hogy be fog kattanni, ha nem csinálhat valami mást is?

Arra jutottam, hogy nem. És arra, hogy nekem muszáj mozognom, muszáj kimozdulnom, muszáj valami mást is csinálnom, mert csak úgy lehetek teljes értékű anya, ha nemcsak anya vagyok.

Sportolok, igen, és ettől nem vagyok

Én csak úgy tudok anya lenni, és jó anya lenni (vagy legalábbis jobb anya), ha engedek a saját önzőségemnek, és újra felhúzom a gardróbban porosodó futócipőmet.

Egyébként érdekes módon az, hogy a kéthetes fiam mellett újra elkezdtem otthonról dolgozni is, nem okozott ekkora zavart bennem. De hogy ne érezzem magam annyira rossz anyának, fogtam az öthetes fiamat, beraktam a babakocsiba, és elindultam futni, babástul – bár kaptam elég sok fura megjegyzést, beszólást is, hogy kárt teszek a gyerekben. De én nagyon élveztem, és a babámnak sem lett semmi baja, sőt, hatalmasakat aludt, míg én kocogtam. Élveztem, hogy mozoghatok, élveztem, hogy anya vagyok, örültem, hogy ott van velem a kisfiam, mégis futok. Szinte újjászülettem, és az lehettem, aki – bár addig nem tudtam róla – mindig is akartam lenni: egy anyuka, aki fut.

 

A férjem mindenben támogat, és olyan apja a fiamnak, akinél jobbat nem is kívánhatnék: az első perctől kezdve – a szoptatás kivételével – mindent ügyesen ellát a gyermekünk körül, boldogan vállalta, hogy vigyáz a csemeténkre, hogy nekem is legyen egy kis szabadidőm, én pedig teljesen nyugodt szívvel hagytam és hagyom őket a mai napig kettesben.
 

 

Persze nem mondom, hogy nekem mindig könnyű. Főleg az első időszakban, amikor egyedül mentem el otthonról, és babakocsit tologató anyukákat láttam, gyakran sírva fakadtam futás közben. Hogy miért nem vagyok a fiammal, milyen anya vagyok én, haza kellene mennem, egy gonosz önző dög vagyok. Pedig tiszta szívemből azt gondolom, hogy nem vagyok az. És azt gondolom, hogy

egyetlen édesanya sem gonosz önző dög, aki magára is időt fordít,

és ezért nem szabad senkit sem bántani! Vannak, akiknek kell egy kis szabadidő – én is ilyen vagyok. Kiszellőztetem a fejem, megmozgatom a testem – és nem csak azért, hogy ne hízzak el! -, rendezem a gondolataimat, vagy éppen nem gondolok semmire, csak megyek előre, futok, megújulok, feltöltődöm, kisimulok, jobb kedvem lesz, türelmesebb és nyugodtabb leszek, jobban bírom szellemileg és fizikailag a strapát.

Állítólag más anyák is így vannak vele, akik úgy döntöttek, nem “szar anyák” attól, hogy hetente néhány alkalommal ellógnak otthonról egy-egy órára, hogy mozogjanak, kikapcsolódjanak egy kicsit! Igen, néha baromi nehéz úgy összelegózni egy család életét, hogy mindenre, még a sportra is jusson idő, a család minden tagja el tudjon menni dolgozni, bölcsibe, óvodába vagy iskolába, legyen otthon meleg étel, tudjunk egyet közösen játszani, megnézhessünk egy filmet, vagy csak végre lefeküdhessünk aludni. De nem lehetetlen megoldani! Senkinek sem kötelező ez, de ne nézzétek le azokat az anyákat, akiknek ez igenis fontos, ne keltsünk bennük feleslegesen lelkiismeret-furdalást azért, mert nem töltenek minden percet a családjukkal!

Sportolok, igen, és ettől nem vagyok

Erősebbnek, összeszedettebbnek és hatékonyabbak érzem magam futó anyaként. A sporthoz való hozzáállásom is megváltozott. A gyerek előtti időben sokszor előfordult, hogy nem volt kedvem kimenni futni, így nem mentem. Vagy húztam az időt, halogattam az indulást, nyafogtam edzésen, hogy nincs kedvem, unom, fáj a lábam – közben pedig csak megtehettem, hogy nyávogok, annak ellenére, hogy szeretek mozogni.

Most, anyaként ezt már nem tehetem, és nem is teszem meg.

Igyekszem minél hatékonyabb lenni, mivel tudom, hogy kevés az időm, amit futással tölthetek – ráadásul ultraversenyekre, azaz maratonnál hosszabb távokra készülök, amihez elég sok edzés szükséges –, ezért a szabadidőmet koncentráltan használom fel, odateszem magam az edzésen, nem húzom az időt, megyek és csinálom a dolgom. Ez a hozzáállás nagyban segíti a fejlődésemet is, büszke vagyok arra, hogy minden távon anyaként állítottam fel egyéni csúcsot.

Sokkal erősebb vagyok testben és fejben is, mióta anya vagyok.

  • Hiszen nekem van egy fiam, akinek szeretném megmutatni, hogy az ő anyukája bármi elér és megvalósít, amit csak a fejébe vesz!
  • Hiszem, hogy a rendszeres mozgással jó példát mutatok neki, nemcsak az egészséges életmódot ültetem szinte tudattalanul a fejébe, hanem megmutatom neki, hogy hogyan kell küzdeni, kitartónak lenni, és bebizonyítom neki, hogy ha az embernek vannak álmai, akkor azért érdemes tenni és harcolni, mert csak és kizárólag rajta múlik, hogy meg tudja-e valósítani.
  • Minden edzésemen az lebeg a szemem előtt, hogy van egy kitűzött célom, amit el szeretnék érni, és ezért dolgoznom kell.
  • Vannak nehéz pillanatok, amikor rosszul megy a futás, nyúzott vagyok, mert épp a beteg gyereket ápoltam egész éjszaka, esetleg stresszes a munka és nehezebben tudok a dolgaimra koncentrálni. De ettől függetlenül megyek, és csinálom. Át kell lendülnöm ezeken a holtpontokon, és segít az a gondolat, hogy ha feladom, akkor nem csak magamat, de a fiamat is cserben hagyom. Az ő személye nagyon motiváló, hiszen mit fogok neki mondani, ha nem fejezem be, amit elkezdtem? Hiszen az edzéssel töltött időt mind tőle veszem el, és ha feladom, akkor elvesztegettem egy csomó időt, hiábavaló volt a befektetett munka. Azt hiszem, akkor lennék igazán “szar anya”, ha ezt megtenném vele!

 

És hogy érinti a fiamat, hogy az anyja fut? Teljesen jól! Mivel ebbe született bele, neki teljesen természetes, hogy a szülei rendszeresen sportolnak (igen, ennek a gyereknek még az apja is fut), edzeni és versenyekre mennek, futócipőkkel és futóruhákkal van tele a lakás, és még az is előfordul, hogy két-három havonta egy hétvégét a nagymamájával tölt, mert anya és apa elmennek valami hosszú versenyre, vagy körbefutják a Balatont – nekünk ez a wellness egy sajátos formája.
 

6 hetes volt, amikor először voltunk futóversenyen szurkolni, 7 hetesen babakocsiban toltam végig egy futóversenyen. 5 hónaposan végigszurkolta a szülés utáni első félmaratonomat, meg az apja 12 órás versenyét – és a futótársak nem néztek minket hülyének, hogy mit keres egy pici baba egy futóversenyen, hanem örültek, hogy itt az utánpótlás. 13 hónaposan a két nagynénje felügyelete mellett végignézte, hogyan fut az anyja majdnem 100 kilométert élete második 12 órás futóversenyén, majd örömmel rágcsálta a nyert serleget. 2 és fél évesen pedig büszkén újságolta el a bölcsődében, hogy “anya és apa köjbefutotta Bajatont”.

Sportolok, igen, és ettől nem vagyok

Egyébként meg egy igazi hajcsár, aki annyira hozzászokott, hogy anya futni jár, hogy ha 2 napig véletlenül nem lát rajtam futóruhát, akkor ő hozza oda a futócipőmet és kérdezi meg, hogy “anya, ma nem futsz?” Boldog, kiegyensúlyozott, örökmozgó, huncut kisfiú, akivel versenyt lehet kocogni a buszmegállóig, aki imád szurkolni, és lelkesen rázza a kereplőt, ha futóversenyt lát, aki simán szaladgál otthon a 44-es futócipőkben, aki lelkesen készül élete első futóversenyére, amin ő is fut majd, és aki tudja, hogy a világon ő a legfontosabb az édesanyjának, akár fut, akár nem.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése