Az aggódás koronázatlan királynőjeként örültem, amikor olvastam, hogy egy bizonyos fokig teljesen normális, ha szorongunk, de ha már az éjszakáinkra is rámegy és álmatlanul forgolódunk miatta, akkor ott valamit tenni kell. Ilyenkor nem történik más, mint hogy saját magunkat kínozzuk a legsötétebb jövőképekkel, amiknek közük sincs a valósághoz.
Nem arról van szó, hogy hamis optimizmusba merülve kellene élned, és amikor az esélyeidet latolgatod, akkor ne kellene gondolnod arra is, hogy mi sülhet el balul.
Inkább csak úgy kellene átállítani az agyadat, hogy készülj fel a legrosszabbra, de közben reméld a legjobbakat. Amikor elönt a szorongás, akkor a legrosszabbat várod, ez pedig visszatarthat attól, hogy a lehetőségeidet kihasználd. Ahhoz, hogy leszokj a túlaggódásról, a hozzáálláson kell változtatni és nem átesni a ló bármelyik túloldalára, mert sem a túlzott optimizmus, sem pedig az állandó rettegés nem reális.
Saját magad alatt vágod ki a fát, ha átadod magad a szorongásnak. Ha hagyod, hogy a félelmeid eluralkodjanak rajtad, akkor visszatarthatnak attól, hogy jó döntéseket hozz. Irracionális viselkedést válthat ki belőled, ha folyton azon agyalsz, mi minden romolhat el az életedben. Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy tényleg elbukj a végén és ne érd el a céljaidat. Például nem vágsz bele egy jónak tűnő párkapcsolatba, mert úgyis átver majd a másik. Vagy paranoiássá válsz, mert nem veszi fel 5 percig a telefont.
Ha folyton a katasztrófát várod, akkor azt is fogod kapni.
Rettegsz, hogy mások elítélnek, pedig az igazság az, hogy senkit sem érdekel annyira a másik ember, hogy pár pillanatnál többet törődjön vele. Azt hiszed, mindenki minden mozdulatodat figyeli, ám valójában annyira el vannak foglalva saját magukkal és azzal, hogy azt hiszik, mindenki minden mozdulatukat figyeli, hogy nincs már szabad energiájuk rád és az ítélkezésre. Félsz, mert múlt héten leégetted magad egy mondatoddal és biztos hülyének néznek miatta a többiek, pedig jó eséllyel már másnapra el is felejtették. A legnagyobb kritikusod igazából te magad vagy, a többi ember sokkal kevesebbet foglalkozik a hibáiddal, mint hinnéd.
Attól tartasz, hogy mindenki el fog hagyni, ezért aztán jól ellököd magadtól az embereket. Volt már ilyen, önvédelemből teszed, csak közben elfelejted, hogy nem mindenki ugyanolyan, és attól még, hogy egy-két emberben csalódnod kellett, nem biztos, hogy a többiek is magadra hagynak majd. Adj inkább esélyt magadnak, és ne fesd le magad előtt a legváltozatosabb horrorisztikus forgatókönyveket a jövőre nézve, inkább csak koncentrálj az arany középútra, legyen az óvatos optimizmus a jelszavad, hogy legyőzd a túl sok aggódást.
