Bárcsak azt mondhatnám, hogy azért fürdöm hideg vízben, mert így tíz perc alatt egy egész regényt képes vagyok megírni. Vagy mert a jéghideg zuhany felnyit bennem egy mélyen elrejtett csakrát, amitől ragyogni kezdek a motivációtól és kreativitástól. De sajnos nincs így. Viszont azt elmondhatom, hogy jobb író lett belőlem amiatt, hogy hideg vízzel zuhanyzom.
Az ötletet Thomas Frank egyik videójából szedtem, rendszeresen posztol trükköket a hatékonysághoz. Én pedig épp teljes munkaidőben szeretnék íróvá válni és nagyon hasznosnak találom a tanácsait. De azért amikor azt láttam, hogy az önfegyelem fejlesztésére a hideg vizes zuhanyzást ajánlja, egy kicsit szkeptikus voltam. Hideg zuhany? Komolyan? Szó sem lehet róla. Már a gondolattól is kirázott a hideg.
De aztán átgondoltam. Frank szerint, amikor teljesítünk valami kellemetlen kötelességet (mert hát a zuhanyzás kötelesség, nem lehet örök időkre nélküle élni), azzal fejlesztjük azt a képességünket is, hogy leültessük magunkat dolgozni. Nagyon nehéz elszakadni a cicás videóktól és egy befejezetlen könyvre koncentrálni, de pont ezt kell tenni, ha író vagy. Ha kiteszed magad a kényelmetlenségnek, ami a hideg zuhannyal jár, akkor képes leszel rá, hogy folytasd gördülékenyen a munkát.
Ezt ki kellett próbálnom magamon.
Bementem a fürdőbe, ellenőriztem, hogy van törülközőm (nem is hinnéd, hányszor felejtem el és rohanok a szobámba olimpikon futókat megszégyenítő sebességgel, meztelen fenékkel fürdés után). Majd beléptem a kádba. Úgy álltam ott, szemezve a zuhannyal, mintha egy kígyó lett volna, amit meg kell szelídítenem. Nem tudtam elhessegetni a régi emlékképeimet, amikor a hideg víz hozzáért a bőrömhöz. Az összes jeges vödrös kihívás átcikázott a fejemen, amit valaha láttam a neten, és biztos voltam benne, hogy pont olyan érzés lesz ez is. A sokk. A dermesztő hideg. De aztán közöltem magammal, hogy meg kell tennem, ha tényleg jobb íróvá szeretnék válni. Megnyitottam a hideg vizet, a víz kibuggyant a zuhanyrózsából olyan hanggal, mint a szívdobbanás a fülemben. Libabőrös lettem, és felhördültem a hidegtől. Úgy éreztem, szétrobbanok, olyan volt, mintha lett volna bennem egy lufi, ami felfújódik. Hirtelen levegőt sem kaptam. De megragadtam a tusfürdőmet és samponomat, nekikezdtem a zuhanyzásnak. Olyan gyorsan mostam le a testemet, mintha olimpiai aranyéremért küzdenék. Három perc alatt végeztem.
Egy utolsó hajöblítés után elzártam a vizet. Úgy éreztem magam, mint azok a fickók az edzőteremben, akik súlyemelés után King Kongként járkálnak körbe, mutogatva az izmaikat. Büszke voltam magamra. Gondolatban még hátba is veregettem magamat. Fáztam, nyilván. Teljes valómban megfagytam, de aztán hozzászoktam. Egy perc a hideg víz alatt elég volt, hogy utána már ne zavarjon túlságosan. Miután felöltöztem, a napi 2000 szó leírása már nem is tűnt olyan nagy feladatnak. Mert az első perc hideg zuhany után tudtam, hogy mit kell tennem. Hatalmas lecke volt ez számomra az írói karrierem szempontjából.
A mai napig minden reggel hideg vízben zuhanyzom és mára már sokkal inkább kikapcsol, mint egy meleg fürdő. Nem hiszem, hogy abbahagynám, mert tényleg remek hatással van a napom további részére. Lehet, hogy egyszer elérem azt a pontot, amikor tényleg megírok egy regényt a kádban. De addig is, élvezem az újonnan felfedezett képességeimet.
